„Vérszívók”

Nagy csend van a fertőtlenítőszer-botrányt követően a romániai egészségügyben, de megszokhattuk már, hogy a hetekig szalagcímben szereplő korrupciós botrányok végkifejletét nagyon későn vagy soha nem tudjuk meg. Pedig visszamenőleg sok olyan esetet fel lehetett volna deríteni, amelyek a felületesen, a felhígított szerekkel végzett fertőtlenítés miatt okoztak kellemetlenséget a megrendült egészségű, kórházba utalt embereknek. Nemrégiben a magyar főváros közismert egészségügyi intézményével kapcsolatosan röppent fel a hír, hogy betegek, ápolók, sőt hozzátartozóik is elkapták a rühességet. A kórház tagadta, és néhány betegnél észlelt bőrgyulladást vallottak be, amelyek felszámolására megtették a szükséges intézkedéseket. 

Nem irigylem az érintett kórház dolgozóit és a betegeket sem, hiszen a rühvel elkeseredett küzdelmet folytattam magam is, amikor közeli hozzátartozóm élettársa, aki egy beavatkozáson esett át, magával hozta a megyei sürgősségi kórház egyik elit klinikájáról, és napok alatt mindketten megfertőződtek. Hetekbe telt, amíg sikerült azonosítani, és megszabadítani őket a rühtől, ami a beteg lábadozását nagyban késleltette. 

A rühatkával először vidéki pedagógus koromban találkoztam, de előfordulása elenyésző volt a gyakori tetvességhez képest. Megtörtént, hogy a speciális osztályokból tucatnyi gyermeket kellett az első iskolai napon az orvosi rendelőbe küldeni, mert tele volt serkével a hajuk, és társaik is hamar elkaphatták volna. Az évek során keresési ösztönöm annyira kifinomult, hogy a padok között sétálva már messziről észrevettem a sötét hajszálakhoz tapadó serkét. Csak a véletlen szerencsének köszönhetően nem vittem haza a tetvekből a családomnak is. Aki azt hinné, hogy a három évtizeddel ezelőtti élményeim ma már feledésbe merültek, téved, országos szinten egy-egy megyében a 2017-es tanévkezdéskor száz, kétszáz tetves gyermeket találnak. Megyénkben 180 esetet fedeztek fel, 109-et vidéki iskolákban, a többit a megye városaiban. 

Gyógyszerész ismerősöm, aki egy vidéki kisváros patikájában dolgozik, a napi munka során „beszerzett” bolhák hatástalanításában tett szert rendkívül gyors módszerekre. Mint kiderült, ebből ered túlzásba vitt pedantériája is, ami az ágynemű, fehérnemű, pizsama hetente többszöri kimosásában nyilvánul meg. 

A vérszívó rovarok ismerete a brit fővárosba tett látogatásunk során bővült. A szokatlanul meleg időben a London belvárosának hangulatos terén levő szállodában éjjelre kinyitottuk az ablakot. Emiatt a szúnyogoknak tulajdonítottuk a takaró alól kilátszó testrészeinken megjelent csípéseket, amelyek hazautazásunk napjára szépen kiteltek, és maró viszketéssel jelezték, hogy másról van szó. Formájukból hosszas vizsgálódás után orvos útitársunk állapította meg, hogy feltehetően ágyi poloskák látogattak meg, és kétséges volt, hogy bőröndjeink korcában a londoni élményekkel együtt nem viszünk-e magunkkal néhány poloskát, ezért drasztikus óvintézkedések után léptünk be a lakásba. Ily módon az állatvilág vérszívóitól sikerült megszabadulni. Manapság viszont azoktól, akik onnan fentről találnak ki elképzelhetetlennek hitt módszereket, hogy a keservesen összekapart pénzünket leszívják, a jelek szerint a fokozott higiéné sem fog megmenteni.