„Igazságszolgáltatás” a márciusi események után

Sokat tudunk arról, hogy mi történt 1990 márciusában, de a teljes igazságot senki sem tudja, azokon a személyeken kívül, akik szervezték. A fenti szavak a Belvárosi szerdák legutóbbi estjén Jung Ildikó nyugalmazott ügyvéd előadásában hangzottak el.

Fotó: Bodolai Gyöngyi

Sokat tudunk arról, hogy mi történt 1990 márciusában, de a teljes igazságot senki sem tudja, azokon a személyeken kívül, akik szervezték. A fenti szavak a Belvárosi szerdák legutóbbi estjén Jung Ildikó nyugalmazott ügyvéd előadásában hangzottak el, aki az 1990. március 19–20-i eseményeket követően a perbe fogott magyar vádlottak egyik védőügyvédje volt, s a történtekről, valamint a perek kimeneteléről jelentős nemzetközi emberjogi fórumokon számolt be (Hága, Strasbourg, Stockholm, Bécs, Svájc).

Ezúttal Markó Enikő régi meghívásának tett eleget azon a rendezvényen, amelyet valószínűleg az utolsók között tartottak a Deus Providebit Házban.

Az előadó a rendszerváltást követő eseményektől indult el, és sok olyan részletet elevenített fel a mai ötven-, hatvan-, hetvenévesek stb. által átélt történésekből, amelyek – ahogy általában a közelmúlt eseményeivel történni szokott –, hamar kihullnak az emlékezetünkből.

Bármit le lehet tagadni, ki lehet magyarázni, de azt, hogy 1990-ben szervezett pogrom volt Marosvásárhelyen, a legkevésbé. Azért kell 22 év után is újra meg újra beszélnünk róla, akárcsak a holokausztról, azért nem szabad elfelejtenünk, nehogy valaha is megismétlődhessen – hangsúlyozta az előadó.

Ahogy a rendszerváltás utáni nagy lelkesedésben bennünk, erdélyi magyarokban egyre jobban feléledt a nemzeti öntudat, hogy kisemmizett, másodrangú állampolgárokból egyenlők leszünk, a többségiekben kialakuló félelem felnagyított kivetítésével az új vezetőség megtalálta a kulcsot a titkosrendőrség visszaállítására. Hasonlóképpen a volt elvtársak hatalmon tartására, s arra, hogy megtanítsák az erdélyi magyarságot, hogy hol van a helye.

Jung Ildikó emlékeztetett a Vatra Românească szervezet megalapítására, beszélt a tagságáról és azokról a jelekről, amelyekből sejteni lehetett, hogy történni fog valami. A fővárosból küldött elvtársak mellett papok, polgármesterek és más hivatalos személyek vettek részt a szervezésben, s fontos szerepe volt a postának is – derült ki a ügyfelek vallomásából és saját tapasztalataiból.

Az 50 százalékot jelentő marosvásárhelyi magyar lakosság aránya a rendszerváltáskor egyáltalán nem tükröződött az igazságszolgáltató szervek összetételében. A városi ügyészségen a 13-ból egy, a megyein a 9-ből egy magyar ügyész volt (az arány ma ennél is rosszabb), s középkádereknek a Vásárhelyen állást kapott jogászok és tisztek feleségét alkalmazták. Így teremtődtek meg a feltételek ahhoz, hogy az 1990. március 20-án beindult megtorlás áldozatai magyar és cigány nemzetiségűek voltak.

Az RMDSZ-székház ostromában csúcsosodó eseményekért, Sütő András és a székház padlásáról lecsalt személyek megsebesítéséért mindössze egy bűnvádi eljárás indult, amelyben sem a szervezetet, sem a sértett feleket nem idézték be még tanúként sem, kártérítésről szó sem esett, s mindössze két személyt ítéltek el. Gorea Ioan náznánfalvi lakost, aki lánccal verte Sütő Andrást és Berchi Alexandrut, mindketten egy-egy évi, munkahelyen letöltendő büntetést kaptak csendháborításért és a pártszékházba való jogtalan behatolásért.

A tárgyalások során a támadók lettek a sértett felek, az üldözöttek és a védekezők pedig a bűnözők: 44 magyar és cigány nemzetiségű személyt ítéltek el összesen 66 év és két hónapra.

Azokban a dossziékban, ahol román nemzetiségű személyek szerepeltek, Covaci Ioan és Butilca Dumitru, akik három magyar ember halálát okozták (Csipor Antal, Gémes István és Kiss Zoltán), megállapították, hogy az áldozatok voltak a hibásak, nem az elkövetők.

Perbe fogtak hat személyt, akik Marosszentgyörgyön próbálták feltartóztatni a Marosvásárhely felé haladó teherautókat, s mind a hatot állami és magánvagyon-rongálás és verekedés miatt ítélték el. Ezenkívül kártérítésre kötelezték Covaci Ioan részére, aki halálra gázolta Csiport Antalt, amiért nem kapott semmilyen büntetést. Őt állítólag azért mentették fel, mert megdobták egy kővel, elvesztette az eszméletét és belehajtott a tömegbe, de érdekes módon tovább tudta vezetni az autót és ki tudott szállni, hogy értesítse a rendőrséget. Orvosi igazolása nem volt fejsérülésről.

Egy másik vádirat szerint Sáromberkén 14-20 ember leállított egy autót és megverték a benne levő négy személyt, akik tüntetni mentek Marosvásárhelyre. Két ember, az 58 éves súlyos szívbeteg Vajda Domokos és Vajda Ferenc ellen indult per, egyikük a faluban sem tartózkodott, a másik a halára gázolt Gémes István mellett volt, amit 15 tanú igazolt. A sértett feleknek nem volt orvosi igazolásuk a bántalmazásról, Vajda Domokost mégis tíz hónapi, munkahelyen letöltendő büntetésre ítélték, miután négy hónapot a börtönben töl-töttek.

Szabadi Ferencz ellen, aki 18 órán át hordta a sebesülteket, olyan panaszt tettek, hogy a mentőautóban megvert egy román nemzetiségű személyt. Bár a sértett felek összevissza nyilatkoztak, a szolgálatos orvosok pedig tanúsították, hogy nem történt semmi ehhez hasonló eset, ötévi börtönbüntetésre ítélték. Az egyik állítólagos sértett félnek, akinek 5 nap alatt gyógyuló sebről volt igazolása, három hónapi munkabérnek megfelelő büntetést kellett kifizetnie, holott a szóban forgó személy nyugdíjas volt.

Három erdőcsinádi férfi, akik igazoltatni akarták a falun áthaladókat, személyenként négy-négy évi börtönbüntetést kapott, s elítéltek négy iklandi személyt is, akik a leitatott embereket szállító buszokat, teherautókat akarták feltartóztatni. Valamennyiük ellen a közerkölcs súlyos formában történő megsértése volt a vád, valamint testi sértés. Volt olyan „sértett fél”, aki 8-9 napon belül gyógyuló sérülésről mutatott be orvosi igazolást, amit az orvos 30 nap múlva adott ki.

A legtöbbet emlegetett per a Cseresznyés Pál és Barabás Ernő ellen indított eljárás volt. Súlyos gyilkossági kísérletért (ami orvosilag nem volt bizonyítható), tízévi börtönbüntetésre ítélték őket.

A tárgyalások során világos volt, hogy példát kell statuálni a magyarok ellen – mondta az előadó, aki a közelgő választások miatt felerősödő nacionalizmusra hívta fel a figyelmet.

„Ilyen körülmények között nem engedhetjük meg a széthúzást, erőnk eltékozlását, jövőnk feladását. Ha megoszlunk, nem lesz polgármesterünk, nem lesznek megfelelő számú tanácsosaink, képviselőink a parlamentben, nem lesz, aki a jogainkért felszólaljon, csak mi fogjuk hallani a saját hangunkat honfitársaink örömére” – tette hozzá.

Az előadás végén a résztvevők is megosztották márciusi élményeiket.