Ünnep a Bernádyban

Múzsa-közelben élő alkotók – költők, írók, színészek, képzőművészek – és a szellemi szépre fogékony olvasók körében, a melléklet színvonalát hétről hétre biztosító meghívottakkal ünnepelte 25. születésnapját lapunk irodalmi-művészeti melléklete. A Bernády Ház telt házas publikumát elsőként Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője üdvözölte.

– Az erdélyi magyar sajtó prérijén is rendkívüli esemény a mai, hiszen nincs még egy olyan 25 éves irodalmi-művészeti melléklet, amely közéleti napilapban jelenne meg. Az, hogy a Népújság legrangosabb mellékletének számító Múzsa negyedszázadot megélt, Nagy Miklós Kundnak köszönhető – mondta Karácsonyi Zsigmond. A továbbiakban a melléklet belső és külső erőire, a kiadóra, az arculatot biztosító műszaki munkatársakra, illetve a – szépirodalmi és egyéb műfajú alkotásokkal, alkotásokban jelen levő, a kiadványnak rangot adó – írókra, képzőművészekre terelődött a figyelem, közben Makkai János egykori Népújság-főszerkesztő neve is elhangzott, akinek idejében az első Múzsa megszületett. 

– Nem mindig könnyű terhet örököltem, a kulturális kiadványokat ugyanis nem nagyon vásárolják az emberek. Amikor a  melléklet szerkesztője, Nagy Miklós Kund 1991. áprilisában az első lapszámot kézbe vette, talán nem gondolta, hogy egyszer eljön a 25. évforduló – jegyezte meg a jelenlegi főszerkesztő, majd azt is megemlítette, hogy a szombati Népújság az utóbbi időben egészen Múzsa-hangulatú lett. A melléklet 1998-ban került fel a világhálóra, azóta szerte a nagyvilágban olvassák.

– Mind az írott, mind az internetes változatot szándékunkban áll a továbbiakban is fenntartani. Remélem, hogy Nagy Miklós Kund megszállottságát sikerül átörökíteni, és 20-25 év múlva is állíthatjuk: nemcsak a Múzsa nem létezhet Népújság nélkül, de Népújság sincs Múzsa nélkül – tette hozzá Karácsonyi Zsigmond.

Ezt követően Nagy Miklós Kund mondott köszönetet a melléklet barátainak, munkatársaknak és olvasóknak, majd a tőle megszokott frappáns limerickekkel mutatta be a Múzsában rendszeresen közlő meghívottakat: Kovács András Ferencet, Kovács Leventét, Markó Bélát, Nagy Attilát és Sebestyén Mihályt. A vendégek egy rövid kérdésre válaszolhattak, majd a számukra legkedvesebb, többnyire vásárhelyi vonatkozású, illetve a Múzsában publikált alkotásaikból olvastak fel. 

Nagy Attila költőtől azt tudakolta az est házigazdája: miért olyan erőteljes a múzsa Vadadon?

– Ott sokféle múzsa van – az alma– és körtefa, a feleségem, a szomszéd purdé leánka –, és hallani lehet a csendet – mondta a lírikus, majd a témánál maradva elsőként a Vadadi kert című alkotását osztotta meg a jelenlevőkkel.

– Thália elég lett volna, mégis elkezdtél írni. Hogy is van ez a múzsákkal? – kérdezte Kovács Levente színházi rendezőtől Nagy Miklós Kund. 

– Úgy érzem itt magam, mint egy kakukktojás. Többkötetes szerzők között én pályakezdőnek számítok – jegyezte meg Kovács Levente, majd Időutazás című kötetéből olvasott fel egy derűs részletet. Végül  a Múzsa hűséges költőjeként is ismert párja, a rendezvényről egészségi okokból távol maradó Killár Kovács Katalin lírájából nyújtott ízelítőt a vendég.

 

Erdély és a zöld pulóver

A Múzsa egyik legrégebbi hangjához, Markó Bélához érve újra visszatért a kert motívuma. 

– Egy körülhatárolt területen, egy szonettben vagy öt sorban ott van minden, a végtelen. A kertet mostanában fedeztem fel – mondta az alkotó, majd egy olyan verssel kezdte a felolvasást, amelyet a vásárhelyi közönség még nem hallhatott. „Hazám az Erdőn Túli Ország, / és vámpírok között lakom, /életre kelnek minden éjjel, / s leskelődnek az ablakon.” (Erdélyi dal). Az est egyik legmaradandóbb élményét talán az utolsóként olvasott Történet zöld pulóverrel című vers, a vásárhelyi fekete márciust drámaiságot rejtő humorral és iróniával felvillantó alkotás nyújtotta. 

Sebestyén Mihály író, történész elárulta, hogy racionális ember lévén sosem kísértette meg Erato, a szerelmi költészet vagy Euterpé, a lírai verselés és zene múzsája, majd Igazság Véri ángyóról című, a szerző vásárhelyiségét érzékeltető írásával emelte az együttlét hangulatát. 

 

Záróakkord a derű hangján

Az együttlét ötödik felolvasója Kovács András Ferenc volt, akit az est házigazdája az utóbbi időben eltűnt Lázáry René Sándor kapcsán egóiról kérdezett. 

– Nem tűnt el teljesen, csak körülményes az életműve feldolgozása, illetve lusta a filológus, aki ezt a munkát végzi, és aki én vagyok. Egyébként Lázáry René Sándornak is több egója van. Így soha nem vagyunk egyedül – jegyezte meg a költő, majd első körben egy vásárhelyi múzsa, Bodor Anikó festőművész ihlette alkotását adta elő. KAF második versét az Egerek könyvéből választotta, ezzel a – felnőtt fejjel is megközelíthető – gyermekverssel, az Egy budai macskavásár sikeres krónikájával tette hangsúlyosabbá azt a derűt, amely nemcsak a jubileumi együttlétet határozta meg, hanem az eddig megszületett 1222 Múzsa-szám 4888 oldaláról is sugárzik. És hogy minden jó fokozható, az az est utolsó perceiben derült ki, amikor Nagy Miklós Kund az önmagáról szóló sorokkal köszönte meg az irodalom– és művészetbarátokkal töltött másfél órát: „Szerkesztő, tart még a türelme/, pedig egy Múzsa a szerelme./ Kell még vagy félszázad,/ ameddig fellázad/, s nyugdíjba vonul majd őkelme”.