Kék cipő

A színház világába születtem, színházban nőttem fel. Bár a Színművészetire második próbálkozásra jutottam be, úgy éreztem, hogy mindentudó vagyok, sok tanulnivalóm már nem lehet. Aztán kiderült, hogy valami nem stimmel. Agyongyötörnek, igazságtalanok, nem veszik észre, hogy egy nem mindennapi, felkészült emberrel van dolguk. Egy-egy vizsga utáni kiértékelőn úgy éreztem magam, mintha az Inkvizíció előtt állnék. Aztán lassan megértettem, hogy talán mégis velem van a baj. Egyik fő kínzóm, inkvizítorom Kovács Kati volt. Kitartóan, konokul gyötört, akkor sem adta fel, amikor én magam feladtam volna. „Nehéz veled. Olyan vagy mint egy sündisznó. Tüskés”. De békén hagyta a tüskéimet. Olyannak fogadott el mindannyiunkat, amilyenek vagyunk, nem akart megváltoztatni, átgyúrni senkit. Csak azt akarta, hogy értsük meg valamennyire a színház lényegét, ne akarjunk többet, mint amennyi kell, ne akarjuk a világot megváltani, csak figyelni kíváncsian, gondolkodni és jelen lenni benne. Hitelesen.

Talán a legnehezebb dolga velem volt. Le kellett tisztítania, hogy a nulla pontra jutva megtehessem végre az első lépéseket. Konfliktusokkal teli, hosszú küzdelem volt. Másfél év telt el, amikor egy próbán egy hirtelen mozdulattal lekapta a cipőjét és hozzám vágta. Rémültem álltam, hogy itt vége, alkalmatlan vagyok tehát a pályára, feladom. Aztán egyszer csak felpattant a székből, odarohant hozzám és megölelt. 

„Erről van szó.” Visszahúzta a cipőjét. Egy sötétkék balerin volt. Ezután folyton arra vártunk, hogy repüljön egy cipő, mert az jót jelent. Párszor fordult még elő. Annál azért igényesebb volt.

Pályám során sokszor bizonytalanodtam el, kételkedem én még ma is, de ha nagyon kezdenék szorongani, eszembe jutnak a jó pillanatok. Például egy repülő lábbeli. Évek múltán, 

ha találkoztunk, megkérdeztem: „Megvan még a kék cipő?” A szemüvege fölött rám nézett, és jót röhögtünk.

Drága Kati, köszönök mindent, a konfliktusainkat is! Kívánom, hogy a világgal és önmagaddal vívódó, megalkuvásra képtelen nyughatatlanságodból csak annyit őrizz meg, amennyire szükséged van. A fárasztó nyugtalanságot engedd el. Pihenj kicsit. Ölelünk szeretettel: Gabi, István, Karen, Attila és jómagam.

 

László Zsuzsa