Hamupipőke az Ariel színházban

Június 12-én, vasárnap délelőtt 11 órától az Ariel színház vendégül látja a kecskeméti Ciróka Bábszínház osztatlan szakmai és közönségsikert aratott előadását, a Hamupipőkét. 

A 6 év fölöttieknek ajánlott előadás szövegkönyvét Gimesi Dóra írta, a zenét Monori András szerezte, a látványt a Blattner-díjas Mátravölgyi Ákos tervezte, a rendező pedig a gyermekszínházi berkekben egyre több szakmai elismerést nyerő Vidovszky György. 

„Az előadás kidobásra ítélt tárgyak (csomagolópapír, kályhacső, nejlonzsák stb.) játékában elevenedik meg, melyek a gyermekek szeme láttára születnek meg, lényegülnek át. Nem készen kapott, kidolgozott bábemberkéket lát a néző, hanem használaton kívüli tárgyakat, amelyek csak akkor tudnak igazán életre kelni, ha a gyermek néző a lelkükbe lát képzelete segítségével.

Hamupipőkét egy vastagabb fehér csomagolópapirossal jeleníti meg Nyirkó Krisztina, de szerepet kapnak kukák, dobozok és egyéb tárgyak is. A háztartási hulladék nem mindig az, aminek látszik, és ebben egylényegű a színházzal: a színészek lelket lehelnek ezekbe a dolgokba, és elmesélik a mesét, no igen, a kupakok, magok, a cipő meg szalag, és semmi nem úgy van, ahogy, de mégis pontosan ez. Vidovszky nem (csak) a Hamupipőkét meséli el, hanem egyrészt mesél a családi hierarchia problematikájáról, igazságosságról és igazságtalanságról, másrészt – és ez a fontosabb ezúttal – színházat olvasni tanít. Azt próbálja jelezni pedagógusnak és gyereknek, hogy az ő fantáziájuk része a játéknak, hogy a tárgyak mögé az ember viszi a lényeget, és ezzel, harmadrészt, valami nagyon fontos emberi alapvetést is képvisel. Gimesi Dóra átiratában a mese egyszerű, szinte mai nyelven szól, ha a herceg nem herceg lenne, hanem valami mai akármi, akkor még konzekvensebb lenne a dolog, de a mesének is adni kell valamit, ha már. Ettől még pontosan érthető az agilis mostoha (Makra Viktória) saját lányait jobban szerető képmutatásának, külcsínorientáltságának zsigeri randasága, de ok-okozati összefüggés is megjelenik jellem és cselekvés között. Meg hát a nevelés különbözősége is jelez: egy szerető apa és egy jégcsaphideg anya gyermekei között bizony lesz szakadék, értetlenség és szeretettelenség. De a valódi értékek megtalálják a helyüket, a boldogan élés és meg nem halás ez esetben messzemenően indokolt, és csodálatos, hogy a tanulságot sem vonják le a gyerekek helyett az alkotók, Vidovszky egyszerűen, tagoltan, érthetően mesél, és az alsó tagozatos közönség bizony bírja a bő másfél órát, annak ellenére is, hogy meleg van, figyelnek, mert az ő nyelvükön szól a mese, még ha nem is minden ötlet ugyanolyan frappáns. 

Az előadás olyan dolgokat ötvöz, amelyekre ellentmondásként szokás tekinteni. Tárgyak (tervező: Mátra-völgyi Ákos) zenélnek (zene: Monori András) és animálódnak (koreográfus: Gyevi-Bíró Eszter), a színészek (az említetteken kívül Szörényi Júlia, Fülöp József és Ivanics Tamás) lelkesen hol élő bábként használják a tárgyakat, hol átveszik a helyüket, fennakadás és probléma nélkül, finoman és gördülékenyen, hol varázsolnak, hol rajzfilmet csinálnak (az egyik jelenetben szinte a Kengyelfutó gyalogkakukk zseniális mozgáskombinációi idéződnek meg a színészek által, hát, legalábbis zseniálisan)” – írja a 7ora7.hu-n megjelent kritikájában Ugrai István.