Elhunyt Oláh János költő, író, szerkesztő

Életének 74. évében hosszas betegség után hétfő hajnalban elhunyt Oláh János József Attila-díjas költő, író és szerkesztő – közölte a Magyar Írószövetség. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) saját halottjának tekinti az irodalomszervezői munkásságáról is ismert szerzőt.

A Közel című regény, Az Örvényes partján és a Száműzött történetek című elbeszéléskötetek, a Kenyérpusztítók című dráma Babérkoszorú-díjas szerzője az 1960-as években indult nemzedék kiemelkedő és műfajújító alakja volt – idézi a közlemény Szentmártoni Jánost, a szervezet elnökét, aki kiemelte azt is: Oláh János a Magyar Írószövetség egyik leghűségesebb választmányi tagja, valamint Arany János Alapítványának elnöke is volt.

 „Végső küzdelmét méltósággal vívta, olyan bátran, mint ahogyan élt. Hiánya pótolhatatlan lesz. Irodalmi öröksége felbecsülhetetlen, példaértékű, nemzedékekre kiható munkásság” – fogalmazott Szentmártoni János.

Az MMA közleménye felidézi, hogy Oláh János 1942. november 24-én született Nagyberkiben, gyermekkorát a Somogy megyei településen és Soroksáron töltötte. Költői, írói mivoltát később erőteljesen meghatározta az archaikus paraszti, valamint a főváros közelében tapasztalt parasztpolgári világ élménye. Művészet iránti fogékonysága előbb a képzőművészet irányába sodorta: középiskolai tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban folytatta. 1966-ban szerzett diplomát az ELTE magyar-népművelés szakán, majd 1971-1972-ben elvégezte a Testnevelési Főiskola edzőképző szakát is. Az egyetemen már részt vett a folyóirat-alapítási kísérletekben, irodalmi pályája a legendás Kilencek alkotócsoport – amelynek egyik vezéregyénisége volt – 1969-es Elérhetetlen föld című antológiájában indult.

1966-tól könyvkereskedő, majd művelődési házban propagandista. 1968-tól szabadfoglalkozású, 1970-től kultúrházban dolgozott. 1971-ben kötött házasságot Mezey Katalinnal, három gyermekük neveléséhez 1973 és 1975 között elsősorban cselgáncs-edzői tevékenysége biztosított egzisztenciát. Könyvei rapszodikusan jelentek meg, az 

aczéli kultúrpolitika azonban mind a recepciót, mind az elismeréseket tekintve háttérbe szorította, elhallgatta.

A rendszerváltozás előtt a Remetei Kéziratok című irodalmi és művészeti periodika kiadója, a Kézirat Kiadó vezetője volt, majd 1994-ben elnyerte a Magyar Írószövetség számos tehetséget felkaroló folyóiratának, a Magyar Naplónak a főszerkesztői tisztét. Az ezredfordulótól felépítette a Magyar Napló Kiadót is, amely időközben a színvonalas kortárs irodalom egyik megkerülhetetlen műhelyévé vált.

Oláh János főbb művei közt tartják számon a Fordulópont (versek, 1972); a Visszatérés (regény, 1979); a Jel (versek, 1981); Az őrült (regény, 1983); a Nagyító fény (válogatott versek, 1991); a Vérszerződés (novellák, 2001); valamint a Por és hamu (versek, 2002) című köteteket is. Reflexiós, meditatív hangulatú regényeiben gyermekkori emlékeit dolgozta fel. Az MMA közleménye szerint költészete több mint fél évszázadot ölel át, mégis egy tömbből való versvilág: ugyanaz a magyar földhöz kötött, ugyanakkor univerzálisan filozofikus, egyszerre érzéki és racionális poézis. A Kilencek költőcsoport debütáló antológiájának Oláh János által írt címadó költeménye egyúttal programadó ars poetica is, amelyet Bertha Zoltán irodalomtörténész „emblematikus, korszakjelző versnek” nevezett. Oláh János a kortárs magyar irodalom egyik legkiválóbb novellistája és kitűnő költő volt – mondta Kovács István író, költő, történész és polonista, aki ugyancsak a Kilencek költői csoport tagjaként indult. – Oláh János saját irodalmi munkássága rovására végzett hatalmas jelentőségű irodalomszervezői munkát, a Magyar Napló főszerkesztőjeként nem csupán a folyóiratot mentette meg és emelte kitűnő színvonalra, de könyvkiadót is alapított mellé. „Szívügyének érezte, hogy életben tartsa a két háború közötti magyar irodalom népi vonulatának hagyományát” – fogalmazott. Kiemelte: olyan fontos fiatal szerzők nevelkedtek Oláh János „holdudvarában”, mint például a remek prózaíró Csender Levente. Kovács István elmondta azt is, hogy csütörtök este járt utoljára Oláh Jánosnál, akinek frissen jelent meg verseiből egy válogatáskötet lengyel nyelven. „Az utolsó pillanatig őrizte tiszta gondolkodását, fényes szellem volt” – hangsúlyozta a pályatárs.

Csontos János író, költő és filmrendező, Oláh János korábbi szerkesztőtársa az MTI-nek hangsúlyozta: a Közel és a Visszatérés címen megjelent regényekkel Oláh János íróként a modern és a posztmodern próza közötti átmenet egyik élharcosa volt. Az eredetileg egységes önéletrajzi mű kettéválasztása kiadói döntés volt, a két kötet egybedolgozott változata 2014-ben jelent meg Közel címmel. „Ez az elhallgatott, félig-meddig eltagadott regény egy másféle megoldást mutatott a magyar próza megújítására, mint amit az ünnepelt pályatársak kínáltak” – je-gyezte meg Csontos János, aki egyetemi szakdolgozatát a Kilencekről írta Együtt és külön címmel, ami később önálló kötetként is megjelent 1990-ben. Az interjúkötethez kapcsolódva csaknem két évtizeddel később, 2009-ben dokumentumfilmet is készített a Kilencekről Novák Lajos közreműködésével. „Oláh János bevallottan a népi irodalom 21. századi folytatásának a lehetőségeit kereste, de ennél sokkal tágabb volt a szemhatára, és számos más esztétikát követő írót és költőt indított el a pályán” – fogalmazott a szerző, aki kitért arra is: a hétfőn elhunyt irodalmár volt a névadója a Kilencek 1969-ben megjelent, Elérhetetlen föld című bemutatkozó antológiájának.

A szerző eredetileg a líra felől közelítette meg a prózaírást, Közel című regénye visszhangtalansága ellenére a hetvenes évek magyar prózájának egyik legizgalmasabb megújítási kísérlete. Irodalmi munkásságában a költészettel és a prózaírással azonos súlyúnak tekinthető a szerkesztői tevékenység, noha valódi irodalom- és kánonformáló lehetőséghez csupán az ötvenedik életévét betöltve, a Magyar Napló főszerkesztőjeként juthatott – olvasható az MMA közleményében.

Oláh János kulcsszerepet játszott a közmédia együttműködésével eddig hat alkalommal megrendezett, Versmaraton című költészet napi rendezvény szervezésében is.

Munkásságáért 1992-ben Greve-díjjal, 1994-ben József Attila-díjjal, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2009-ben Bethlen Gábor-díjjal, 2012-ben Márai Sándor-díjjal és Arany János-díjjal, míg 2014-ben Babérkoszorú díjjal tüntették ki. 2013-ban választották a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozatának rendes tagjává.