Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Különleges élmény langyos nyárestén Beethovent hallgatni a martonvásári kastélypark tószigetének évszázados fái között, ahol gyakorta madárdallal dúsul a muzsika, akárha az énekes erdőlakók szántszándékkal csatlakoznának a zenészekhez. Az is mélyíti a benyomást, hogy az ember úgy érzi, a koncertet élvező kétezernyi zenebarát, aki körülveszi, az egész világot képviseli. És talán nem is téved sokat, annyiféle náció jellegzetes figuráit, anyanyelvét véli felismerni a hangversenyt megelőző színes forgatagban. Ha marosvásárhelyi, mindez kiegészül kellemes emlékeivel, amelyeket itthon raktározott el nem is olyan rég, amikor legutóbb a Kultúrpalotában vendégszerepelt a most 90 éves Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Azóta vezetőjük, a páratlan szuggesztivitású és nálunk is közkedvelt Kocsis Zoltán felépült szívbetegségéből, és újra lenyűgöző energiával, intenzitással, a zene legfinomabb árnyalatait is érzékeltetve dirigálja a kitűnő zenekart, szervesíti az előadásba az énekeseket. Harmonikus csapatában is vannak ismerős arcok, s ha már a honi hivatkozásoknál tartunk, jegyezzük meg, hogy a július 20-i esten, amelynek részesei lehettünk, az az ifjú zongorista aratott hangzatos sikert, aki a Marosvásárhelyen is többször koncertezett Ránki Dezső – Klukon Edit zongoraművész házaspár kisebbik fia. A tizennyolc éves Ránki Fülöp, akinek a nevét már most sokan megjegyezték, a B-dúr zongoraversenyt játszotta mély átéléssel, kellő érzékenységgel, ezúttal is bizonyítva, nem túlzóak a jóslatok, melyek szerint nagyon ígéretes pálya nyílt meg előtte. Érdekesség, hogy a zeneszerző óriás annyi idős volt, amikor a versenymű első vázlatait komponálta, mint annak tolmácsolója ma. A koncert
másik kuriózuma, hogy a Nemzeti Énekkar és a Gyermekkórus, valamint Szabóki Tünde, Csereklyei Andrea, Horváth István és Cser Krisztián szólóénekesek közreműködésével megszólaltatták A dicsőséges pillanat című kantátát, amelyet a kétszáz éve összehívott bécsi kongresszus tiszteletére írt a Mester. A hangverseny első darabjaként a III. Leonóra-nyitány csendült fel. És hasonlóan gazdag, színvonalas volt a két következő szombati (július 27., augusztus 3.) hangverseny műsora is.
Ötvenöt éve indult útjára a nyaranta három koncertet felölelő Beethoven-estek sorozata a Brunszvik család egykori rezidenciáján, a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóintézetének mai székhelyén. Ludwig van Beethoven 1800-ban vendégeskedett először Brunszvikék akkor még barokk stílusú kastélyában. A századelőn többször megfordult itt, jól érezte magát Martonvásáron. Az Appassionatát 1806-ban a barát és mecénás Brunszvik Ferencéknél fejezte be, a művet neki is ajánlotta. De még inkább vonzották a család nőtagjai. A kisebbik lányhoz, Jozefinhez gyengéd szálak fűzték, a fáma szerint ő lehetett az annyit emlegetett „halhatatlan kedves”. A nagyobbik Brunszvik lánnyal, a kisdedóvó ténykedésével később kitűnt Terézzel is kölcsönös tisztelet és rokonszenv kötötte össze. Minderről többet megtudhat az érdeklődő, ha meglátogatja az 1870-ben neogótikus stílusban átalakított kastély Beethoven-múzeumát. Levelek, naplólapok, korabeli zongora, a zeneszerző portréja, sőt medalionba foglalt hajtincse is lekötheti a figyelmet. Legvonzóbb mégis a romantikát árasztó kastélypark lehet a látogató számára.
Gazdag lombozatú, pompázatos angolkert fogadja, árnyas sétányok övezik a csendes tükrű, nagy tavat, tágas tisztások puha gyepje csábítja letelepedésre. Padok kínálnak pihenést, szobrok történelmi visszapillantást. Bűvöletes az angolkert, a sok-sok fa, bokor, az egész lombozat látványos arborétummá nemesült. 1953-tól természetvédelmi területként nyilvántartott és gondozott ez a sűrű erdei növényzettel borított hetven hektár. A hatalmas fák döntő aránya lomblevelű, az őshonos növényzet mellett azonban mindegyre egzotikus különlegességek lepik meg a szemlélőt. Cédrusok, égerek, platánok, vadgesztenyék társaságában tiszafa, törpe mandula, amerikai szivarfa, páfrányfenyő és sok más érdekesség ismerhető fel. Ívelt palló vezet a tó közepén található szigetre. Ott is rengeteg a fa, alig van hely a tágas hangversenypódium és a széksorok számára. A zeneszerző masszív kőszobra uralja a színpadi hátteret. Pásztor János szobrászművész alkotása. A sziget szélén, a híd közelében furcsa faféleség, a mocsári ciprus szólítja magához a kíváncsiskodót. Van itt bőven látnivaló. Érdemes a koncertnyitásnál jóval hamarabb érkezni. A kastély mögötti tisztáson gyakran ingyenes hangversennyel is megajándékozzák a jelenlevőket. Ottjártunkkor a Nemzeti Énekkar, majd egy japán fúvósötös szerzett kellemes perceket a közönségnek. De ha nincs semmilyen műsorszám, akkor is érdemes ellátogatni a kastélyparkba. Budapesttől mindössze harminc kilométerre található, Székesfehérvár felé a 7-es főúton.