Akinek „itt” a helye

Egy gyergyószentmiklósi előadás hatására született meg az elhatározás az akkor még tinédzser Nagy Beátában, hogy színésznő lesz. Bár az út göröngyös volt, a 24 éves gyergyóalfalvi lány ma már az egyetem elvégzése után a szakmában dolgozik – a marosvásárhelyi Spectrum Színházban, annak is a legjobb darabjaiban szerepel.

 

– Hogyan lettél színész? Hosszú és nehéz, vagy egyenes volt az út?

– Nem tudom, hogy egyenesnek mondhatom-e, avagy bonyolultnak. Középiskolai tanulmányaimat a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Elméleti Líceum biológia-kémia szakán folytattam. Akkoriban még nem vált tudatossá, hogy a jövőben milyen szakmát szeretnék tanulni. Emellett 16 évig néptáncra is jártam, az utolsó négy évet Gyergyószentmiklóson a Hóvirág néptáncegyüttesben. Az ottani tánctanárom akkor a Figura Stúdiónál dolgozott mint fénytechnikus, így elég sok előadásra elmentem. A sorsdöntő előadás Thuróczy Katalin Szandrosz című tragédiája volt, amelyet a gyergyószentmiklósi társulat adott elő 2008-ban, Sorin Militaru rendezésében. Azonnal eldöntöttem, hogy ha az Isten is úgy akarja, a színpad lesz az új otthonom.

– Megváltoztatta az életed az az előadás?

– Igen, teljes mértékben azt éreztem, hogy én ténylegesen színész akarok lenni, hogy ez lehet az én kifejezési eszközöm, hogy mindazt, amit az életről gondolok, hiszek és tanulok, azt megosszam a körülöttem élőkkel. Így kezdtem el 12. osztályban járni az iskolám színjátszó csoportjába, s aztán következett a felvételi.

– Egyből össze is jött?

– Érdekes a történet, mert nem. Tizenkét hely volt, én a tizenharmadik lettem. Jött egy nyár önmarcangolás, sírás-rívás, majd édesapám unszolására kolozsvári egyetemista lett belőlem. Szociológia szakra elsőnek felvettek, ingyenlakásom volt, minden körülmény adott volt a könnyű egyetemi élethez. Már egy hónapja folytattam tanulmányaimat, amikor felhívtak a színiegyetem titkárságáról, hogy mégiscsak felvételt nyertem, és várnak szeretettel.

– Hogy történt? Valaki visszamondta?

– Azóta sem tudom, mi történt pontosan. De tizenhárman jártunk az évfolyamon, így minden bejutó diáktársam ott volt. Akiket kérdeztem, azok is azt mondták, hogy nekem itt a helyem és kész, ne kérdezősködjek annyit. 

– Egy hónap után ott hagytad Kolozsvárt.

– Először nemet mondtam, utána még felhívtak az egyetemről páran, tanárok, na meg diákok, akik csoporttársaim lettek aztán. Még akkor sem tudtam dönteni. Az utolsó löket az volt, amikor felhívtak a katolikus lelkészség bentlakásából, ahová felvételt kértem még nyáron, hogy megüresedett ott egy hely. Akkor nyeltem egy nagyot, felhívtam szüleimet és közöltem velük, hogy fenekestül felforgatom mind az én, mind az ő életüket. Ez történt pénteken, és hétfőn már Vásárhelyen voltam. 

– Igazuk lett azoknak, akik azt mondták, hogy itt a helyed?

– Erre a kérdésre ma sem tudom megmondani a választ! Az első két évem nagyon nehéz volt, nagyon szilárd gátja voltam önmagamnak. Sok frusztrációt kellett leküzdenem, folyamatosan a szemem előtt lebegett a felvételi teljesítményem, súlyproblémáim voltak. Most sem vagyok egy nádszálkisasszony, de mára már úgy gondolom, sikerült elfogadnom és megtanulnom használni a testi adottságaimat. A legnehezebb talán a beilleszkedés és a felzárkózás volt, illetve az ingyenlétből is kikerültem. Harmadév végére sem sikerült felülkerekedni a kételyeimen a hovatartozást illetően. Éppen ezért elhatároztam, hogy felvételizek mesteri tagozatra, és szembesülök a képességeim horderejével. Harmadikként nyertem felvételt. A mesteri éveim már színházi munkákkal voltak tele. Majd utolsó évben konkrét ajánlatot kaptam a Spectrum Színháztól. Elsősorban magánéleti szempontból döntöttem úgy, hogy Vásárhelyen maradok, de nyilván a munka is számított. Akkoriban készült el a színház székhelye, egy új, friss, pici társulat alakult, és elég sok lehetőséget láttam mind a társulatban, mind a színházban.

– Nem csak színészként tevékenykedsz, szabadidődben virágkötéssel is foglalkozol. Hogy került össze ez a két dolog?

– Igen, még mesteri előtti nyáron egy olyan munkát kerestem, amely tud annyira rugalmas lenni, hogy az egyetem és a színházi munka is megférjen mellette, és a keresetem is fedezi a költségeimet. Kissé lehetetlennek tűnő feladat volt. Utolsó nap találtam rá egy virágüzletre, amelybe virágkötőt, eladót kerestek. Nagyon hamar megtanultam a virágkötészetet, s szerettem is. Nem vagyok türelmes ember, de ez a munka lekötött, és nem utolsósorban biztosították számomra a rugalmas programot is, amiért ma is hálás lehetek. Habár most már a színház az első számú „munkahely” az életemben, mai napig bedolgozom, és úgy járok vissza, mintha hazamennék. Egyfajta levezetés és feltöltődés a színház mellett.

– Miben láthat most a Spectrum Színház közönsége?

– Legelőször a Boszorkányban játszottam, majd a Sirályban, mindkettőben mély érzelmi drámát, amelyhez belülről kell építkezni. Azokhoz képest nagy váltás volt a Nők iskolája, ugyanakkor hatalmas kihívás is. Ott én alakítom Ágnes figuráját, a kis naivát. Visszatértek a félelmeim, folyamatosan küszködtem, hogy alkatilag nem felelek meg ennek a karakternek, hogy ma már nem vagyok képes egy kislány szerepét hitelesen színre vinni. Nem aludtam éjszakákat, minden pillanatomat a karakter hiteles megformálásához szükséges eszközök keresése töltötte ki. Több mint egy hónap verejtékes munka, keresgélés, kudarc és siker és nem utolsósorban önbizalomtréning előzte meg. Nem egyezett a rendezővel a karakterről alkotott képünk, sokat kellett csiszoljunk mindketten az elképzelt Ágnesünkön, aki végül finomabb, butácskább, naivabb, szendébb és kicsit légiesebb fiatal lányként jelenik meg ma a színpadon – legalábbis remélem. Az előadásról a visszajelzések pozitívak, egy év után is az egyik legnézettebb darabunkként tarthatjuk számon a Nők iskoláját. Reményeink szerint a Szép magyar komédia is ugyanilyen népszerű lesz, ahol Galathea szerepét játszhatom. Kimagaslóan a kedvenc szerepem. Régóta vártam, hogy egy ilyen eleven, tűzrőlpattant, huncut, okos, fifikás, mégis karakán nőt alakíthassak. Reménykedem benne, hogy a jövőben is ugyanígy megtalálom minden szerepemben a kihívást, a szépséget, az elevenséget, az aktualitást. 

A Spectrum Színház sajtóosztálya