2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vasárnap délelőtt a neki kijáró tisztelettel szentelték fel a nyárádszeredai önkéntes tűzoltó-alakulat új zászlaját. 

A 142 éves zászló pontos mását szentelték fel - Fotó: Gligor Róbert László


Vasárnap délelőtt a neki kijáró tisztelettel szentelték fel a nyárádszeredai önkéntes tűzoltó-alakulat új zászlaját. 
A városban 142 évvel ezelőtt, 1876-ban jött létre az első önkéntes tűzoltó-szerveződés, amelynek zászlaját a helyi refomátus egyház őrizte, majd a két éve újjáalakult csapat vette át, mostanra pedig elkészíttette annak pontos mását, amelyet a következőkben használni fog. A régi zászló túlélt embertelen rendszereket és világégéseket, piros festékkel próbálták eltüntetni róla a Szent Korona országainak címerét és Isten nevét. Ezeket a zászlóról el lehet tüntetni, de szívünkből soha – mondta beszédében Szűcs Péter önkéntes, a régi zászló pontos másának elkészítésével a csapat „megerősíti ősi jelképeinkhez való ragaszkodását”, és büszkén sorakozik fel a közösségi adományokból elkészült új lobogó alá.
Tóth Sándor polgármester is dicsérő szavakkal szólt a kezdeményezésről, amely nem hivatali irodákban született, és amely „két év alatt oda fejlődött, hogy szívvel-lélekkel, örömmel támogatjuk”, hogy a lakossság érezze, számíthat a tűzoltókra. Novák Csaba Zoltán szenátor Lucian Boia szavait idézte, miszerint az európai társadalmak szétesésének egyik jele, amikor megszűnik az önkéntesség egy közösségben. A Nyárádmentén nincs szó ilyesmiről, ennek egyik legszebb példája a tűzoltó-tevékenység. Az erdélyi magyarság túlélte azt a száz évet, amit ma Bukarestben ünnepelnek, és folytatja a közösségi szerveződést, az önkéntességet – hangsúlyozta a honatya.
A zászlóanya az új lobogót átadta a szeredai parancsnoknak, akitől a zászlós vette át, majd a helyi magyar egyházak lelkészei megáldották, mint az összetartozás, küldetés, felelősség jelképét. Ezután felkerültek rá az első szalagok: a zászlóanya után Csóka Károly, a Magyar Tűzoltó-szövetség Kárpát-medencei Tűzoltó Együttműködési Bizottságának elnöke a nagy családhoz való tartozás jeleként kötötte fel címszavas szalagját, majd felszólalásában kiemelte: a zászló jelzi a hova- és összetartozást, azt az önkéntesen vállalt közösségi szerepet, hogy bárkin segítünk, de jelzi a csapat múltját, jelenét, jövőjét is.
Ezután a szeredai csapat a régi zászlót visszaadta megőrzésre a református egyháznak, majd Kacsó István parancsnok nyomatékosította: az elmúlt 142 év alatt ugyanazon értékrend és elvek szerint éltek és dolgoztak az önkéntes tűzoltók. A becsületesség, bátorság, hivatástudat, az önfeláldozás, az egymás iránti tisztelet és megbecsülés, értékek őrzése és teremtése – ez fogja össze a mai húsztagú csapatot, segít hivatásuk gyakorlásában. Az elmúlt két évben kifejtett munkájuk elismeréseként a 2007. évi 160-as számú kormányrendelet értelmében rangemelést kaptak a nyárádszeredai önkéntes tűzoltó-alakulat tagjai.
Az avatási szertartást követően a helyiek mellett felsorakoztak a nyárádremetei, szovátai, erdőszentgyörgyi, ákosfalvi, csíkfalvi, mezőcsávási, székelykeresztúri, székelyhodosi önkéntes tűzoltók, a megyei hegyimentősök és a helyi sürgősségi rohammentősök is, majd autóikkal tiszteletkört tettek a Közép-Nyárádmentén és a Bekecsalján, visszatérve pedig a szeredai középiskola udvarán tartott bemutatót a helyi alakulat és utánpótlás csapata. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató