Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Az előző évekhez hasonlóan a Milvus Csoport idén tavasszal is meghirdette a Milvus nemzetközi természetfotó-pályázatot. Immár ötödik éve szervezték meg a versenyt, ez egyike a legrégebbi romániai természetfotó-versenyeknek, tekintélyes megmérettetésnek számít hazai pályán.
16 országból 98 hivatásos és amatőr fotóművész küldött be képeket vadon élő állatok és nyílt kategóriában. A beérkezett több mint 630 fénykép elbírálására augusztusban került sor, amikor a zsűri (Tamás András AFIAP, Kerekes István EFIAP/p, Dan Dinu – AFIAP, Photolife) kiválasztotta a nyertes és a kiállításra kerülő képeket. Idén újdonságként közönségdíj is volt a Facebookon kapott legtöbb szavazat alapján.
Éveken keresztül rendkívüli képek érkeztek a világ különböző részeiről, azonban eddig nagyon kevés romániai fotós küldött be fényképet. Ám idén büszkék lehetünk, a 23 hazai fotós egyike lett a verseny nyertese!
A verseny nyertese, nagydíjasa:
Nagy Zoltán Gergely/Románia – Winter visitor: Milvus-trófea, oklevél és 500 EUR
A kategória – Vadon élő állatok
1. helyezett: Laki Zoltán/Magyarország – Eruption: oklevél és 200 EUR
2. helyezett: Demeter János/Magyarország – The fight: oklevél és 100 EUR
3. helyezett: Herpai Imre/Magyarország – Winter-time (Télidő): oklevél és a Photosetup által felajánlott nyeremény (KATA C-56 fotótáska)
Nagyra értékelt képek:
Seema Swami/India – Green Metallic Bee
Gyurom János/Magyarország – Iramszarvas
B kategória – nyílt
1. helyezett: Jeffrey Venning/Ausztrália – Lichen: oklevél és 200 EUR
2. helyezett: Achim Koepf/Németország – Polar Lights #213: oklevél és 100 EUR
3. helyezett: Laki Zoltán/Magyarország – Light spots(Fényfoltok): oklevél és a Photosetup által felajánlott nyeremény (KATA C-56 fotótáska)
Nagyra értékelt képek:
Kirják József/Magyarország – Calm and silence (Csend és nyugalom)
Varga István/Magyarország – Wonderland
Közönségdíj:
Dovicsin András/Magyarország – Morning pearls (Hajnali gyöngyök: Milvus Csoport által felajánlott ajándékcsomag.
A zsűri által kiválasztott 53 kép kiállítására illetve a nyertesek díjazására novemberben kerül sor a marosvásárhelyi Mureş Mall kiállítótermében. Addig is a képekben gyönyörködni lehet a verseny Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/milvus.photocontest illetve a Milvus Csoport weboldalán: www.milvus.ro
Támogató: Photosetup