Az erdélyi és partiumi tájakon járva lépten-nyomon olyan épített emlékekkel találkozhatunk, amelyek évszázadokon át őrizték egy-egy közösség történetének fontos pillanatait.
Várak, templomok, kastélyok és régi erődítmények állnak ma is – hol szinte érintetlenül, hol már csak romjaikban –, mégis mindegyikük egy letűnt világ üzenetét hordozza. Ezek az épületek nem pusztán kövek, téglák és falak: történelmi emlékezetünk kézzelfogható részei.
A hajdani várak különösen sokat mesélnek a középkorról. Egykor védelmet jelentettek, hatalmat jelképeztek, fontos utak és folyami átkelők fölött őrködtek, s gyakran egy-egy vidék sorsának alakulásában is szerepet játszottak.
Az idő azonban nem kímélte őket. Háborúk, ostromok, természeti erők és az évszázadok lassú pusztítása sok erődítményt eltüntetett a tájból. Ami megmaradt, annak minden fala és köve külön történetet őriz.
Várak, templomok, kastélyok és régi erődítmények: egy letűnt világ üzenetének hordozói
A Sebes-Körös partján, Nagyváradtól alig húsz kilométerre nyugatra egy ilyen különleges történelmi emlék magasodik. Körösszeg falu nyugati végében egy hatalmas, szabálytalan hatszög alaprajzú, mintegy harminc méter magas téglatorony emelkedik a táj fölé.
Vastag falai, lőrései és különböző méretű ablakai ma is arról tanúskodnak, hogy egykor jelentős erődítmény része lehetett.
A középkorban itt állt Körösszeg vára, amelynek lakótornya az évszázadok pusztítása ellenére fennmaradt. A környékbeliek ma Csonka toronyként ismerik. Magányosan álló falai első pillantásra talán csak egy régi épület maradványának tűnnek, közelebbről szemlélve azonban egy egész korszak története rajzolódik ki mögöttük.
Körösszeg vára és a Csonka torony így nem csupán egy letűnt kor erődítményének emléke, hanem annak bizonyítéka is, hogy az épített örökség miként képes túlélni az időt.
A Sebes-Körös mellett álló torony ma már nem védelmi feladatot teljesít, mégis őriz valamit abból a világból, amelyben megszületett. Téglái között ott van a középkor emlékezete, falain pedig azoknak az évszázadoknak a lenyomata, amelyek fölött csendben őrködik.
Talán éppen ezért érdemes megállni előtte, és nemcsak azt látni benne, ami megmaradt, hanem azt is elképzelni, ami egykor volt.
Az első említések
A település 1291-ben Kerus Zeg, 1318-ban Kyryzyg néven szerepel. Egy 1489. évi oklevél említi Körösszeg városának Zent-Katerina utcáját, melyben lelkésze is lakott. A várost a középkorban egyházának védőszentjéről Szent-Katalin-Asszonyfalvának – Zwntkatherinaazonfolwa –, a várat Katalin-várnak is nevezték.
Kiss Gábor Erdélyi várak, várkastélyok c. munkájából tudjuk meg, hogy Körösszeg vára a tatárjárás után épülhetett.
A 13. század második felében a Barsa (Borsa) nembeli Gerege Pál országbíró fiai a király pártjára álltak, akik ezért a birtokaikon keletkezett károkért megkapták Adorján és Körösszeg várakat, 1284-ben pedig az e nemből származó Lóránt erdélyi vajdát említik birtokosának.
Ezt erősíti meg az 1289. évi oklevél is, melyben IV. László király a várból szólítja fegyverbe Szatmár, Bereg és Szabolcs vármegyék nemeseit a fellázadt Loránd vajda ellen.
IV. Lászlót saját táborának közepén, sátrában, kedvesének karjai között ölték meg kedvelt kunjai, állítólag Kopasz nádor felbujtására.
A király ellen lázadókat, akiket a nádor vezetett, 1316-ban Debrecen mellett Károly Róbert serege legyőzte, és Kopasz előbb Adorján, majd Sólyomkő várába menekült. Az ostrom alá vett és elfoglalt Körösszeg vára is a koronára szállt, és ezután királyi várnagyok kormányozták.
A vár tulajdonjoga megváltozik
A királyi vár csak a 14. század végén jutott magánkézbe, amikor előbb 1390-ben Zsigmond király Losonczi István macsói bánnak, majd pedig 1396-ban Zsidai (Csáky) Miklós temesi ispánnak és testvérének adományozta tartozékaival együtt.
Zsigmond király 1405. szeptember 14-én 1333 aranyforint fejében Körösszeg várát tartozékaival együtt zálogba adta néhai Losonczi István bán feleségének. Egyben ahhoz is hozzájárult, hogy a várat azok, akikhez az özvegy végrendelete alapján kerül, mindaddig kezükben tarthassák, amíg az említett összeget meg nem kapják.
Mindezek ellenére a király 1407-ben arra kötelezte magát, hogy Csáky Miklóst és Györgyöt megvédelmezi az időközben nekik adott Körösszeg s Adorján várak birtokában.
Az 1514. évi Dózsa György-féle parasztfelkeléskor Lőrinc pap vezetésével a keresztesek a falut feldúlták, de a várat elfoglalni nem tudták. Szalárdi 1568-ban mint „Csáky uraknak régi megavult” várát említi.
A vár pusztulása
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációból olvassuk, hogy amikor a 17. század elején Bocskai István a hajdúkat Bihar megyében letelepítette, Körösszeg faluban is csoportosan jelentek meg, majd azt kérték II. Rákóczi György fejedelemtől, hogy tegye a községet szabad hajdúvárossá.
A Csákyak ez ellen tiltakoztak, majd saját embereikkel zavarták ki a hajdúkat a faluból, és helyükre románokat telepítettek le.
Ekkor a hajdúk feldúlták a várat, melynek helyreállításával a Csákyak nem törődtek, mert a Szepességben szereztek maguknak hatalmas birtokokat.
A vár leírását a Csákyak 1635-ben felvett inventáriuma tartalmazza. Ebből megtudjuk, hogy a belső várban állt az öregtorony, mellette a sok termet magában foglaló palota épülete és a kápolna.
A külső várba a kaputornyon keresztül lehetett bejutni, ahol a várőrség szállásai, hatalmas istállók, „négykőre járó” malom és egy kocsma helyezkedett el.
„Az kapu keözöött 22 zakalos puska, 1 agiatlan [agyatlan] zakalos puska, 3 vas rabra valik, 1 beko, 3 belinc kezere valok, 2 lakat, 1 kaloda, 2 hozzu lanc teömlöcze valo, 1 regi nagi sarjantiu…”, és más olyan felszereléseket találtak, melyek alapján az állapítható meg, hogy itt lehetett a börtön. A felszerelések alapján ez időben már elhanyagolt, gyenge állapotban volt a vár.
A várat széthordják
A magára maradt vár köveit a helybéliek az uradalom tisztjeivel együtt saját építkezéseikhez széthordták, és mára már csak az öregtorony maradt meg belőle. Az is csak azért, mert alkalmas volt magtárnak.
A vár egyes részei még 1800. június 2-án is állhattak, mert ekkor Csáky Zsigmond tárnokmester leszármazottai, Tamás és György között egyezség jött létre többek között castrum nostrum Keresztszeghre is, amely ekkor csak rom lehetett.
Demján László műemlékvédő építész kiegészítése
A történelem és a politika egymástól különjáró igazság. Az összmagyarság esetében meg különösképpen igaz állítás.
A Körösfő környezetében eredő Sebes-Körös, a még hajdani szabályozatlan folyó úgy kétharmada hosszának megtételekor érte el az akkori Rétköz, azaz Sárrét vizenyős mocsárvilágát.
Ennek legkomolyabb stratégiai pontja éppen az 1214-es esztendőben a Váradi regestrumban jegyzett (mocsárköz szegletében meghúzódó) Körösszeg volt. Ez idő tájt az ártéri gazdálkodás, állattartás, halászat, vízi szárnyasok vadászata adta a megélhetés alapjait. Itt nőtte ki magát a későbbi vízi és közutak mentén egy kis mezőváros, amelynek sajátossága az ebből a tájból kiemelkedő púpra épült vízi végvár.
A politika és történelem egymástól különjáró magyar igazsága
Sajnos az eredeti trapéz alaprajzú, kétsoros árokrendszerrel megépült, kapukkal, palotaszárnnyal, hatszögletű lakótoronnyal, kápolnával, a külső udvarban álló őrségi házakkal, istállókkal és raktárakkal, négy kőre őrlő malommal és kocsmával, ciszternával ellátott várból mára csak egy csonka torony maradt. Még ez sem volt elég, hiszen az első nagy világégés után a védmű- és az árokrendszer északi sarkát leszámítva a teljes épített emléket átcsatolták egy új országhoz.
Ebből a lekopasztott váracskából magányosan megmaradt egy szál lakótorony csonkja ágaskodik mára. Hát ilyen a politika és történelem egymástól különjáró magyar igazsága.
A körösszegi vár legendái
Talán nem az igazságot keressük, amikor elengedjük a történelmet, és a hely még emlékül ránk hagyott mesevilágába, mondavilágába, regéibe lapozunk bele. Hangulatában visszahozva a még gyéren lakott, védelmet nyújtó lápvidék hiedelemvilágát is megidézzük.
Sajnálatosan egy tragikus történethez kapcsolódik az a monda, ami szerint 1290. június 10-én, vasárnap az ifjú kun, azaz IV. László utolsó Árpád-házi királyunkat a várárkon kívüli jurtájában saját elöljáró emberei meggyilkolták. Helyiek szerint a kiomló vér megmérgezte a tisztás gyepét, és soha többé ott fű nem nőtt, nem zöldellt.
Kincslelőhely létezéséről szóló legendákról is beszélnek. Tudni vélik a helyiek, hogy a régi vár alól egy mély alagút a folyó túlpartján álló kolostorig vezetett, vagy talán még a húsz kilométerre fekvő Nagyváradig is. Szóval még a Borsa Kopasz idején történhetett, hogy a folyamatos királyi és főúri villongások elől rejthették el a család összes vagyonkészletét és aranykincseit az alagútrendszerbe vagy éppen a torony vastag falai alá befalazva. Elmondások szerint annak, aki a fekete kutya vagy éppen az átok őrizte drágaságokat próbálná megkaparintani, csúfos veszte lesz a mélyben.
Anekdoták a várról
Bővelkedik még anekdotákban is a vidék. El is képzeljük az akkori Földesi Márton várkapitányt, aki rátartiságáról és nagy szigorúságáról volt híres. Sanyargatta is a hatalma alatt álló mezővárost, annak is a vámmal sújtott, legfontosabb, Körösön lévő kompátkelőjét.
Midőn Mátyás, az igazságos király is arra járt a vár meghívott vendégeként, az álruhás csapatot is megsarcolta a várúr. A fogadáson a király felfedte álarcát, a megrettent várnagy pedig égre-földre esküdözve tett ígéretet további igazságosabb és emberszeretőbb életvitelére.
A Csákyak idejéből fennmaradt történetet hallhatunk az árva Csonka torony környékéről. Mesélik, hogy színtiszta igaz is lehet az elbeszélés. Úgy 1615. év tájékán az özvegy várnagyasszony szövetségre lépett az erdélyi fejedelemmel, Bethlen Gáborral, hogy a sorozatos török fosztogatásokban az egyes magaslatokra és lápokba, erdőkbe menekült birtokosok és őket követő köznéptől kiüresedett falvak megmaradt jobbágyainak elszállingózása ellen komoly mentességeket vezessenek be. Így fegyverviseléssel járó katonai szolgálatot teljesíthettek, taksa és tizedfizetés alóli feloldást, dézsmaadók törlését kaphatták, ha a vár környékén véglegesen letelepedtek.
Ezzel a nemesi lépéssel megelőzték a körösszegi, a körösapáti és a környék jelentősebb falvainak teljes kipusztulását, eltűnését. Lám, egy kis emberséggel századokra előrelátó cselekedeteket vihettek véghez, kötötték röghöz a jobbágyterheket vállukon görgető szorgalmas személyzetet.
Mai világunkig áthúzódó, modern babona is él
A várbeli szent kút és a hajdúk elátkozott aranyának legendája is itt keletkezett. Még a törökök dúlása idején történt, hogy a már többször körgyűrűbe fogott várat közelítő, túlerőben lévő pogány sereg megtorlásaitól, rablásaitól rettegve, a templomi ereklyéket, aranytárgyakat, díszes kelyheket, valamint a várvédők összes értékeit nagy pántos vasládába helyezték.
Az egyetlen menedéket jelentő várkútba süllyesztették, ahol az ivóvíz gyógyító erejűvé vált a liturgikus szent kellékek miatt, viszont ha éppen a nem gyaur ellenség közelítette a kutat, a vize azonnal ihatatlanná vált, megkeseredett. Állítják, hogy a mára betömődött kút mélyén pihen a kincsesláda.
A mai világunkig áthúzódó modern babona is él. Mivel a vonalzóval szerkesztett határmeghatározás éppen a lakótorony mellett szeli át a tehetetlenül megerőszakolt természetet, a torony ablakából többször fel-
villanó kékeslilás színek tartották félelemben mindkét oldal hajdani határőreit.
A népi hiedelmek lidércfényei titokzatos felvillanását az itt meggyilkolt kun király és hűséges katonái máig bolyongó lelkeinek tulajdonítják. Elfogadható bizonyítékként tagadhatatlanul az itt képződő büdös mocsárgáz kénes, foszforos fellángolásai adják a félelmetes lidércfényt. A ködös őszi-téli táj visszahozza a múltat, néha még a gyilkos fegyverek csörrenéseit is kihallják a torony felől, majd az elhalkuló lódobogást, amely a még mindig itt vigyázó testőrségi vitézek visszajáró jó szellemeit idézi fel.
Ezek a megható, már-már igaz színes mondák viszik előre történelmi jelenünket, elfeledtetve a csúnya politika által kettészelt falvainkat (Szelmenc), városainkat (Komárom) és a természet legszebb megszelídített tájait.
Ezt a ránk hagyott csomagot tovább hurcoljuk, majd átadjuk utódainknak, hiszen őseink kincseiről, nemzetünk szellemi és tárgyi vagyonáról, magyar örökségeinkről van itt szó.
Föld fölötti emlékezet
A Csonka torony ma már nem őrzi a vár kapuit, nem figyeli a közeledő seregeket, és nem hallatszik körülötte a középkori élet zaja. Mégis őrködik – csak már nem egy vár, hanem az emlékezet fölött.
A Sebes-Körös partján álló öreg falak arra emlékeztetnek bennünket, hogy amit az idő elpusztítani látszik, az nem feltétlenül tűnik el nyomtalanul. Egy megmaradt torony, egy falrész, egy régi kő is elegendő lehet ahhoz, hogy évszázadok története újra megszólaljon.
Mert az épített örökség nem csupán a múltról szól. Arról is, hogy mit vagyunk képesek megőrizni belőle, és mit adunk tovább azoknak, akik utánunk érkeznek.
* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítésznek, műemlékvédő szakmérnöknek; a segítségért dr. Kálmán Attila tanárnak, történésznek. Az illusztrációt Mayer Jácint műemlékfotográfus a saját munkájából, gyűjteményéből küldte el a szerzőnek.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
.jpg)
