Út a lélek kapujához
2016-01-21 15:02:04
- Bodolai Gyöngyi
Érdekes, izgalmas, tanulságos élményt ígér a ma esti Lélekhez a kulcs című rendezvény, amelynek helyszíne a Kultúrpalota kisterme lesz.
Érdekes, izgalmas, tanulságos élményt ígér a ma esti Lélekhez a kulcs című rendezvény, amelynek helyszíne a Kultúrpalota kisterme lesz. A 19 órakor kezdődő párbeszédet Kiss Ulrich jezsuita szerzetes, a Jezsuita Róma Szakkollégium rektora, ismert közgazdász, televízió- és rádióműsorok gyakori szereplője vezeti. Beszélgetőpartnere a marosvásárhelyi származású Tolvaly Ferenc író, filmrendező, vállalkozó, aki szerdán és csütörtökön este mutatta be öt lélekkalandregényből álló sorozatát szülővárosában is. Az öt világvallást felölelő regényfolyam egy keresztény zarándokúton (Szent Jakab útján – El Camino) indul, és Granadában a célba érés regényével zárul. A köztes állomások a Kailásza, a keleti vallások szent hegye Tibetben, az iszlám szent helyei, a Gangesz partja, ahol a lélek kapujában érzi magát a szerző, akinek útja szefárd őseinek földjén ér véget. A főhős mindenik regényben más, és mégis a szerző különböző énjeit testesíti meg. Az út pedig a világ szent helyein át önmagához vezet vissza, a megtalált csenden, a lélek eszmélésén át a célba érkezéshez. Erről a magánemberként, filmesként, producerként átélt és regényekben megfogalmazott folyamatról szól a ma esti beszélgetés, amelyet érdekfeszítő lesz végigkövetni.