A múlt héten, a közeledő dunai árvíz fenyegetésében, a minapi árvizek nyomának eltakarítása, a mindennapi agressziók és gyilkosságok közepette is, a politikai botrányok uralták az újságok főcímét. Főleg annak a törvénytervezetnek kapcsán, amelyet azért kellett volna elfogadni, hogy az éppen fungáló államfő szenátor lehessen. És nemcsak neki kellett volna a jelöltlistákon szerepelnie, hanem a Cotroceni-beli klikknek is.
Ám úgy tűnik, lealkonyult az elnök szerencsecsillaga. Vagy most nyújtotta volna be az élet az évtizedes semmittevés, a túlzott fényűzés számláját? Emlékeztetünk, hogy nem is olyan régen mennyire felzaklatta a világ vezetőit, amikor az elnök (fel)ajánlotta magát a NATO-nak. Miután az nem kért belőle, az EU-nál próbálkozott, ismét sikertelenül.
Ami azt is jelenthetné, hogy egyszerűen senkinek nincs szüksége rá. Kivéve azokat, akik tőle függenek, és akik kétségbeesetten próbálják megtartani a politikai életben. De most nem is az elnökről van szó, hanem az egyszerű emberekről, akik fizetik a számlát. Ezért is kell nagyon odafigyelni, kire szavaznak, ha nem akarják kockáztatni, hogy nem csupán a hivatali idő alatt, de utána is fizetői legyenek valakinek…
Hiszen törvény írja elő, hogy az elnök a mandátum lejárta után a mandátuma alatt kapott juttatás 75 százalékának megfelelő jövedelemben részesül, lakást kap az államtól, amelyben létrehozhat egy irodát, személyzeti vezetővel és tanácsadókkal, az SPP garantálja a lakóhelye biztonságát, az utazását szintén. Mindezt „természetesen” az állami költségvetésből. Vagyis az adófizetők zsebéből.
Annak idején Constantinescu elnöknek azt ajánlották fel, hogy az elnöki mandátum lejárta után a Primăverii negyedben található palotát, ahol Nicolae Ceauşescu lakott, adják protokollháznak. Azonban ő visszautasította az ajánlatot.
Á, az utolsó két elnökkel elkezdődött az igazi bál. Traian Băsescu a Villa Dantéba való visszavonulást tűzte ki célul, 5000 négyzetméteres kerttel, 1300 négyzetméter felületű épületekkel, medencével, 16 négyzetméteres jacuzzival stb. Csakhogy, miután kiderült a szekus múltja, mindezt elveszítette.
Utódja is így tesz. Egy 9 millió eurós villát szemelt ki magának, amelynek a felújítása több mint egy éve zajlik állami pénzekből. Ha a kormány jóváhagyja a költözést, akkor mi fizetünk mindent, ahogy most is azért fizetünk, hogy a „munkahelye” és szállása megfeleljen az államfő által követelt luxus színvonalnak.
Közben áll a bál a koalícióban. A PSD Országos Állandó Bürója egyhangúlag döntött, hogy nem támogatja a „Iohannis-törvényt”, ugyanakkor sietve jelentették be, hogy a liberálisok „felrobbantják” a koalíciót, miután a PNL vezetője kijelentette, hogy a koalíción belül „nincs politikai támogatás”. A koalíciós vezetők már egymás telefonhívásaira sem válaszolnak. Az államfő meg tagadja, hogy bármi köze lenne az egészhez.
Szinte sajnálni lehet azokat a liberális vezetőket, akiknek soha nem volt bátorságuk szembeszállni az elnök akaratával, és az a bejelentése, hogy nem akar, és soha nem is akart szenátor lenni, zavarba hozta őket, mi több, továbbra is lázasan keresnek megoldást az elnök megmentésére anélkül, hogy teljesen eltemetnék a pártot.
A közelgő választások közeledtével tudomásul kellene venni, hogy egy elnök mellett, ha egyszer megválasztották, nem maximum két mandátum idejére, hanem egy életre „elkötelezzük magunkat”, és fizetjük neki a luxust élete végéig…
Jut eszembe, hogy írásunk „főhőse” az árvizek idején, sem tegnap, sem két héttel ezelőtt, még csak pár soros közleményben sem bátorította az életük munkáját elúszni látó károsultakat.
