Csütörtöki kimenő
Első jelentésében azt jelenti, hogy egy jogszabálytervezet (például egy törvényjavaslat) utolsó, döntő szavazása zajlik a parlamentben. Ez az a pillanat, amikor a képviselők véglegesen eldöntik, hogy elfogadják-e vagy elutasítják az előterjesztést. Ennél azonban nem ragadhatunk le, bármennyire csábító is az alkalom és ürügy, hogy elmondhassuk, melyik ostoba és népellenes törvény – a történelem folyamán – bukhatott volna el a végszavazáson, soha nem lépve hatályba. Mint például a Chamberlain-kormány 1939-es döntése (az ún. Fehér Könyv), amely megtiltotta a hitlerizmus üldözöttjeinek és jövendő áldozatainak, hogy menedéket kaphassanak az angol mandátum alatt álló Palesztinában.
Második jelentésben sokkal vidámabb, bár nem gyötrelmek nélküli. A színházi szaknyelvben a végszavazás általában a próbafolyamat utolsó szakaszához kapcsolódó, rögzítő próba vagy megbeszélés neve. A bemutató előtti utolsó vagy utolsó előtti próba után tartják. Ilyenkor a rendező, a színészek, a díszlet- és jelmeztervezők, technikusok stb. átbeszélik a produkció végleges, már-már fogyasztható változatát. A célja: hogy „lezárják” a próbafolyamatot, és mindenki egyetértsen abban, hogyan fog kinézni az előadás a bemutatón. (Kivéve a rendezőt, aki – éjszakai magányában – azt is tudja, jobb is lehetett volna.)
Megvizsgáltam néhány irodalmi mű végszavát. Ha valaki a színházban csak a végszóra érkezik meg, mert nem jött a taxi, bérkocsi, hintó, komp, riksa időben, mert egy hülye telefonfecsegése feltartóztatta, el kellett vigye az apósát a fogorvoshoz, gyermekét egy fontos szülinapra, nos akkor ilyeneket hall:
„Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” (Madách), akkor ebből a Tragédia nem ismeretében is – optimista kicsengésű darabot „vizionált”, és könnyebb lélekkel tolakszik a ruhatárhoz.
Na de Shakespeare esetében nem ilyen egyértelmű a bevégződés. Pl. a Hamletben: a tragédia zárójelenetében, miután Hamlet meghal, Fortinbras belép, és a rend helyreállítását, illetve a temetés méltóságát rendeli el. Az utolsó sor Arany fordításában így hangzik:
„Emeljétek föl: katonásan vigyék;
Mert vitéz volt, ha trónra született is.”
A Lear király utolsó mondata ugyancsak Arany János fordításában afféle figyelmeztetés, sokunknak szól, de kevesen fogadjuk meg:
„Szóljunk keveset: a legöregebbek
Viseljenek legnagyobb terhet; mi
Látunk s tudunk, ne szóljunk többeket.”
Ezt Albany mondja a zárójelenet végén, miután Lear király meghal Cordelia holttestével a karjában, és a tragédia beteljesül. Ezek után miként távozik az elkésett néző? A végkukkoló?
Persze tudunk mi jobbakat is, például a Nemzeti dal utolsó szakasza:
„Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!”
Vagy a Szózat Vörösmartyja azt tanácsolja megfontoltan a frissen végzett orvosoknak, akik itthon már nem is akarnának gyógyítani:
„A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.”
És a példákat ki-ki folytathatja műveltsége és számítógépe függvényében. A régi Ludas Matyiban volt egy kedvencem. Középkorú nő fokos könyvvel a kezében a könyvesboltban áll. A könyv címe Világtörténelem. Odafordul az eladóhoz, és felteszi a kérdést: Tessék mondani, jól végződik?
