A napokban megkezdte munkáját az a 15 tagú parlamenti különbizottság, amely a romániai választási rendszer reformját készíti elő. Ennek kapcsán ismét téma volt a parlamenti létszám csökkentése, amely évekkel ezelőtt már felmerült, de a reformot elnapolták. Most a gazdasági megszorítások miatt ismét terítéken van. Az egyik elképzelés szerint 300-ra csökkentenék a jelenlegi létszámot. Köztudott, hogy Románia 2008-ban tért át az arányos választási rendszerről egy sajátos egyéni választókerületes rendszerre, amely többletmandátumokkal próbálta a szavazatarányos politikai képviseletet is biztosítani. A kompenzációs módszer látványos kudarchoz vezetett 2012-ben, amikor emiatt csaknem 600-ra emelkedett a korábban 470 tagú román törvényhozás létszáma. A létszámcsökkentés előnytelen helyzetbe hozná az RMDSZ-t, ugyanis, ha például kétszáz főre csökkentenék az alsóház létszámát, és abban a hatszázaléknyi magyarság 12 törvényhozóval képviseltetné magát, akkor arányos képviselethez jutna ugyan, de politikai súlya jelentősen kisebb lenne a 18 tagú kisebbségi frakcióénál, holott a romániai kisebbségek több mint felét a magyarság teszi ki. Például a szenátusban a magyar érdekképviselet politikai súlyát azért veszélyeztetné a karcsúsítás, mert elveszítheti az önálló frakcióhoz való jogot. Ehhez ugyanis legalább hét szenátor kell, de egy száztagú felsőházban a magyarság nem számíthat hatnál több mandátumra. Ezért az RMSZD támogatná a pusztán arányos rendszerhez való visszatérést és az önkormányzatoknál a bejutási küszöb 3 százalékra csökkentését, de a parlament alsóházának kétszáz főre csökkentését nem.
Hogy közérthetőbb legyen, elmondhatjuk: minél alacsonyabb létszámban van jelen a romániai magyarság közképviselete a politikai döntéshozatalban, jogalkotásban, annál nehezebben lehet kivívni jogainkat, és megtartani ezeket egy olyan fenyegetettség árnyékában, amikor a szélsőséges pártok még mindig elég nagy arányban vezetik a közvélemény-kutatásokat. Törvényhozáskor a valódi iszapbirkózás nem a plénumban van, hanem a szakbizottságokban, ahol arányosan kevesebb képviselő van jelen, amikor sarkalatos kérdésekről van szó. S bár a plénumban is számít a szavazati arány, itt is csak egy koalícióban tudja az érdekeit érvényesíteni az RMDSZ. Ez a fajta jelenléti erő csökken, ezért kell elérni a reformtárgyalásokon azt, hogy a képviseleti jelenlét tükrözze a romániai magyar kisebbség számarányát. És ezt elég nehéz lesz kivitelezni, mert azt se felejtsük el, hogy a szélsőséges erők mellett a jelenlegi politikai pártok képviselői sem igazán „magyarbarátok”. Némiképpen javítana a helyzeten az, ha valós önkormányzat, autonómia lenne, ami azt is jelenti, hogy több döntési jogot ruházna át az állam a helyhatóságokra. Erről pedig az 1989 utáni mindenkori román politikai elit hallani sem akar, mi több, most is sokaknak „borsódzik a háta”, ha mondjuk, meghallják a székely himnuszt, és meglátják a kitűzött székely zászlókat. A területi újjászervezés tervezetével sem arra törekednek, hogy a – gazdaságilag, kulturálisan és néprajzilag némiképpen együvé tartozó – egykori történelmi régiók mentén alakítsák ki a közigazgatási határokat, hanem egyelőre úgy tűnik, hogy ezzel is feldarabolnák a többségében magyarok által lakott Székelyföldet. Ha a jelenlegi elképzelés szerint csökken a parlamenti létszám, és a „következő lépésként” megvalósulna a leginkább emlegetett területi átrendezés, akkor foghatjuk a fejünket, mert a kisebbségi jogok terén rosszabb helyzetbe kerülünk, mint 1989 előtt. Ilyen kontextusban pedig nem is csodálkozom azon, hogy az Európai Bizottság miért nem fogadta el az európai őshonos kisebbségek chartáját. Ebben a perspektívában néhány évtized múlva bekerülhetünk a nagy európai népolvasztó tégelybe, és aztán énekelhetjük: „kár, hogy a magyar nyelvet nem érti senki, nem érti senki, nem is akarja megtanulni” …
