Szívből köszönöm
„Én soha nem hagylak el…”, így végződik egy mese. És ugyanígy kezdődik egy másik, igazi történet, hiszen a lélek örökké él.
„Én soha nem hagylak el…”, így végződik egy mese. És ugyanígy kezdődik egy másik, igazi történet, hiszen a lélek örökké él.
Egy élet munkáját, a somostelki általános iskolában eltöltött 39 évnyi pedagógusi tevékenységemet mindig szívvel-lélekkel végeztem, arra gondolva, hogy „minden tanult gyermek egy megmentett lélek”. Ezeknek a gyermekeknek adtam a lelkemet, és ez a befektetés busásan megtérült.
2011. augusztus 30-án olyan ajándékot kaptam, amely beragyogta az életemet. Azon a napon behívtak az iskolába azzal, hogy írjunk meg egy jegyzőkönyvet, ehelyett azonban azok a „gyermekek” vártak, akiket 39 évvel ezelőtt, az 1972-73-as tanévben tanítottam. Húszéves koromban velük kezdtem el a pályafutásomat, s velük fejeztem be.
Most, a nyugdíjazásom alkalmával, azért jöttek el Bukarestből, Paşcani-ból, Brassóból, Marosvásárhelyről, Dicsőszentmártonból vagy éppen Somostelkéről, hogy „visszaadják” mindazt a szeretetet, amelyet annak idején tőlem kaptak.
Szívből köszönöm nekik. Büszke vagyok rájuk. Ennél szebb ajándékot nem kaphattam volna, nagyobb örömöt semmivel sem szerezhettek volna. Szívből köszönöm!
Mariuca Bogdan somostelki tanítónő
