Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2013-10-17 15:06:54
Miután a város több forgalmas közútján is megjelentek (a Jeddi úton, az Egyesülés negyedben, a December 1. úti Mol benzinkút előtt), a napokban az Arató és a Predeál utca kereszteződésénél, ahol a korábbi években halálos baleset is történt, építettek ki magasított gyalogátjárót. A kiemelt zebra egyrészt védi a gyalogosokat, s azzal, hogy sebességcsökkentésre kényszeríti a Predeál utcában közlekedő járműveket, biztonságosabbá teszi az Arató utca forgalmát is.
– Van-e egy egységes terve a városnak arra, hogy a télen kényelmetlenné váló úgynevezett fekvőrendőröket kiemelt gyalogátkelőkkel helyettesítsék? – tettük fel a kérdést Peti András alpolgármesternek. Akitől arra is választ vártunk, hogy milyen szempontok alapján döntik el, hogy hol magasítsák meg a gyalogátjárót.
Válaszában elmondta, hogy a helyi rendőrség és a közúti rendőrség azonosította a „forró pontokat”, s a polgármesteri hivatal közlekedési osztályán keresztül a javaslatok a közlekedési bizottság elé kerültek. Ez a bizottság dönt a közlekedés biztonságossá tételéről, pontosabban arról, hogy hol alakítsanak ki a villanyrendőr helyett körforgalmat, s a gyalogátkelőhelyeket hol érdemes nyomógombós villanyrendőrrel vagy kiemelt zebrával védeni.
Az általános városrendezési terv értelmében tízévente kell a közlekedési tanulmányt felújítani. A tudományos alapokra épített, jól átgondolt közlekedési stratégia készülőben van, de addig is, ahol gyakoriak a balesetek, a közlekedésrendészektől vagy a lakosságtól kapott javaslatok alapján indokolt esetekben további kiemelt zebrák alakíthatók ki.
– Említettük, hogy a forgalomcsillapításra alkalmas fekvőrendőröket a tél közeledtével le kell szerelni. A kiemelt gyalogátjárók nem fogják nehezíteni a hóeltakarítást?
– Az előnyük az, hogy nem, a fekvőrendőröket pedig muszáj volt leszerelni, mivel a hóeltakarító jármű ekéje beakadt azokba és nem tudott továbbhaladni.
Számíthatunk tehát újabb kiemelt zebrák megjelenésére, holott sokkal olcsóbb és egyszerűbb lenne, ha a gépkocsivezetők betartanák a közlekedési szabályokat, és nem kellene ilyen kiadásokkal terhelni a város költségvetését.