A saját mérései alapján kapott engedélyt a kombinát?!
Soós Zoltán városi tanácsos, polgármesterjelölt kedden a sajtóhoz eljuttatott közleményében ismertette a környezetvédelmi szakhatóság válaszát a marosvásárhelyi Azomureş kombinát engedélyeztetése kapcsán beterjesztett kérdéseire.
A vegyipari üzem saját méréseit vette figyelembe a környezetvédelmi ügynökség az engedély kibocsátásához – írja Soós Zoltán, ugyanis a hatóság elismeri, hogy „a Környezetvédelmi Hivatalnak nincsen bevizsgált felszerelése a károsanyag-kibocsátások mérésére. A gyár, kötelességét teljesítve, negyedévenként jelentette a saját berendezésével mért eredményeket”. Hozzátették, hogy a STAS 12574/1987-es szabványnak megfelelően a hivatal is rendszeresen mérte (mobil – vagyis autóba szerelt mérőegységgel) az ammónia-kibocsátást. Ennek viszont idéntől már az Európai Unió nem szab felső határt, tehát értelmetlen művelet.
A polgármesterjelölt kijelentette, hogy fontosnak tartja a munkahelyek megőrzését, de ugyanakkor fontos az alkotmány garantálta jogunkhoz, a tiszta környezethez ragaszkodni. „Az állami hivatalok impotenciáját látva, akik nem tudják és nem akarják a vegyi kombinát működését reálisan követni, mérni, fontosnak tartjuk, hogy az üzem további garanciákat adjon újabb környezetvédő berendezések beszerzését illetően. A tények bizonyítják, hogy a jelenlegi városvezető nem törődik a lakosok egészségével, ugyanis még mindig nem vásárolta meg a már korábban tanácsi határozatban kért, légszennyezés mérésére szükséges berendezéseket” – zárja közleményét Soós Zoltán.