A replika jogán
A Népújság 2016. február 2-i számában megjelent írás – Maroskeresztúr szégyene… – kapcsán a következőket pontosítjuk:
Ezúton szeretné a Maroskeresztúri Polgármesteri Hivatal a Tavasz utca lakói, illetve Kiss Zsuzsika tudomására hozni, hogy az aszfaltozás problémája megoldódik, miután lezajlik az ivóvízvezeték cseréje.
Ezeket a munkálatokat befoglaltuk a Maroskeresztúri Polgármesteri Hivatal idei beruházási programjába.
Ismerve az utcában uralkodó állapotokat, a polgármesteri hivatal 2016. január 28–29-én követ szállított a Tavasz utcába, amit az ottlakók el is terítettek, tudva, hogy nekik is van kötelességük e téren.
A fentiek ismeretében furcsa, hogy február 2-án megjelent ez az elmarasztaló, számonkérő cikk.
Örvendetes, hogy a kiskorúak, a fiatalság állást foglal a falu ügyében, amikor olyan időket élünk, hogy folyton azért panaszkodunk, hogy passzívak a fiataljaink.
Nem az első alkalom, hogy a polgármester/alpolgármester szavait kiforgatják, éppen ezért a Maroskeresztúri Polgármesteri Hivatal azt kéri, hogy Kiss Zsuzsika, aki az elfogult cikket írta, ismerje be, kinek a kérésének tett elegett.
Remélem, hogy a fenti pontosítással tiszta vizet öntöttem a pohárba és válaszom kielégítő.
Moldován József, Maroskeresztúr alpolgármestere