Összerázós osztálykirándulás Kőrispatakon
Tanévkezdéskor a Tudor Vladi-mirescu iskola udvarán izgatottan vártuk, hogy megszólaljon a csengő és az 5. osztály megismerje az osztályfőnökét.
Láttuk, hogy lassú léptekkel, mosolygó arccal küzeledik felénk egy tanárnő. „Én leszek az osztályfőnökötök” – közölte velünk, majd felvezetett az osztályterembe.
Már első nap kellemes meglepetésben volt részünk, mert az osztályfőnök bejelentette, hogy kirándulni megyünk.
Izgatottan vártuk a kirándulás napját. Eljött a várva várt nap, útnak indult a kis csapat a bözödi tó irányába, majd a szalmakalap-múzeumba. Itt található a legnagyobb szalmakalap. Ebéd után a kenyérsütés rejtelmeivel ismerkedhettünk meg. Majd egy nagyon kedves bácsi körbevezetett a múzeumban. Az udvaron kézműves-foglalkozáson vehettünk részt, szalmaangyalkákat és karkötőt készítettünk. De a kirándulás legérdekesebb pillanata csak ezután következett: „lovas hintóra” ültünk, és így jutottunk el a kőrispataki csodakúthoz, amit érdekesen oldottak meg, ugyanis a láncra erősített műanyag korongok hozzák felszínre a vizet. Végezetül a helyi malomba mentünk, ahol egy kézzel felhúzható liftet próbálhat-tunk ki.
Gazdag élményekkel térhettünk haza, s már tudjuk, hogy a következő úti cél Magyarország lesz. Izgalmas, kalandokkal teli négy év áll előttünk, ezt hálásan köszönjük osztályfőnökünknek.
(Kelemen Árpád, az osztály krónikása)