Nem változott a lakásbiztosítások díjszabása
Nem változtattak tavaly a biztosítótársaságok a lakásbiztosítási díjszabásokon olyan körülmények között, hogy továbbra is nagy a konkurencia ezen a piacon.
Nem változtattak tavaly a biztosítótársaságok a lakásbiztosítási díjszabásokon olyan körülmények között, hogy továbbra is nagy a konkurencia ezen a piacon – írja a Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilap.
Egy lakástulajdonos évente átlagosan 60-80 eurót fordít fakultatív lakásbiztosításra, vagyis 30-50 euróval kevesebbet, mint a kötelező gépjármű-biztosításra, miközben egy ház 5-10-szer drágább, mint egy autó.
„A lakásbiztosítási díjszabások az erős konkurencia miatt csökkennek, de mindössze 2-5 százalékos visszaesésről beszélhetünk. Az árak annak ellenére esnek, hogy Romániában nagy a katasztrófa esélye, főleg földrengések fordulhatnak elő” – mondják a brókercégek tanácsadói.
Miközben a lakásbiztosítási díjak ára stagnált, sőt, egyes esetekben csökkent is, a kötelező gépjármű-biztosítások terén nagy árkorrekciók történtek, a díjszabások akár harmadával is nőttek.
A szakemberek azzal magyarázzák azt a tényt, hogy az autó biztosítása drágább, mint a lakásé, hogy utóbbiak esetében sokkal kisebb annak a kockázata, hogy bekövetkezzen a kötvényben rögzített esemény. A lakások esetében a legnagyobb katasztrófa, ami történhet, az a földrengés, azonban ez nem túl gyakori. Ugyanakkor a gyakoribb kockázatok, mint a tűzeset vagy robbanás, jelentéktelen hatással bírnak a biztosítók által kifizetett károkra. Lakásbiztosítások esetében a károk előfordulásának rátája mintegy 20 százalékos, a gépkocsiknál viszont ez eléri a 80 százalékot. A biztosítótársaságok portfóliójában több mint 3 millió fakultatív lakásbiztosítási szerződés van, éves szinten 500 millió lejről beszélünk. Ezek mellett létezik a kötelező lakásbiztosítás, mintegy 1,6 millió lakásra vásároltak évi 10-20 eurós kötvényt.
Bár a lakásbiztosítás olcsóbb, mint a gépkocsiké, a Romániában levő 8 millió lakás mindössze fele van bebiztosítva.