Idényben nemcsak a környékről, hanem az egész megyéből hozták a feldolgozásra szánt gyümölcsöt a nyárádszentimrei egységbe.
Idényben nemcsak a környékről, hanem az egész megyéből hozták a feldolgozásra szánt gyümölcsöt a nyárádszentimrei egységbe. Látva, hogy nagy igény mutatkozik a szolgáltatás iránt, a Nyárádszentimre–Seprődért Egyesület pályázatot állított össze, amellyel egy nagy kapacitású gyümölcsfeldolgozó üzem létesítésére hívnának le uniós alapokat.
A polgármester, aki tagja az egyesület vezetőtanácsának, elmondta, nagy volumenű pályázatról van szó, amelynek keretében a farkaslaki gyümölcsfeldolgozóhoz hasonló üzemet létesítenének Nyárádszentimrén, ahol már működik egy feldolgozó pont. A projekt elkészült, már volt is egy pályázati próbálkozás egy, a svájci állam által meghirdetett kiírásra, de ez nem hozta meg a várt sikert, ezért azt tervezik, hogy majd a Leader-vonalon próbálkoznak újra.
– Az egyesület már rendelkezik a szükséges épülettel, a pályázat révén korszerű gépeket kellene vásárolni, amely technológia lehetővé tenné, hogy pasztőrözött gyümölcslevet, szörpöket, dzsemeket állítsunk elő – számolt be a terveikről a község vezetője. Az előző évek tapasztalata bizonyítja, hogy van igény a gyümölcsfeldolgozó egységre, ugyanis a jelenlegi üzembe az ősszel a megye egész területéről hozták zsákszámra a gyümölcsöt, leginkább almát. Átlagban naponta 500-600 kilogrammot dolgoztak fel. A meglévő feldolgozóba a megrendelő hozza a gyümölcsöt, azt a két alkalmazott ledarálja, préseli és pasztőrözi, majd cukor-, illetve adalékmentes natúr gyümölcslével távozik az ügyfél. Az új üzem úgymond önkiszolgáló rendszerben működne, azaz adott lenne a performáns, automata gépsor, és mindenki magának állítaná elő a gyümölcslevet. Benedekfi Csaba hangsúlyozta, amennyiben sikerülne a nagy kapacitású üzemet létrehozni, azáltal egyben ösztönöznék a Bekecsalja térség lakóit, hogy gyümölcsösöket telepítsenek, ugyanis a gyümölcs értékesítése egy plusz megélhetési forrás lehetne számukra.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató