2022. július 6., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Hypercube cég javaslatának megfelelően módosították a labdarúgó-Románia-kupa formátumát a 2022/2023-as kiírással kezdődően (ugyanez a cég javasolta korábban a felsőház-alsóház rájátszással rendezett bajnokság formátumát is). A változtatást azért tartották szükségesnek, hogy növeljék a nézők érdeklődését, azonban az elfogadott változat igencsak felemás. Hogy mást ne mondjunk, szélsőséges esetben úgy is kieshet egy csapat, hogy minden mérkőzését megnyeri...

Több részlet még ismeretlen, azonban az alábbiakat már tudni lehet: a megyei szakaszok győzteseit hét régióba sorolják, hat-hat csapattal. A Közép régióhoz Maros megye mellett Fehér, Szeben, Brassó, Kovászna és Hargita tartozik. A hat csapatot kétfelé osztják, és a csoportgyőztesek döntőt játszanak. Amelyik csapat azt megnyeri, az szerzi meg a jogot a további szereplésre, így a sorozat első országos fordulójában már csak a hét megyei győztes vehet részt.

A következő három kört a hagyományos formátumban rendezik, majd a play-off kör következik, amelyben az eddig eljutott 24 csapat, valamint nyolc 1. ligás csapat vesz részt. Innen 16 csapat jut a csoportkörbe, ahol a nyolc legjobb 1. ligás csapat várja őket. És itt jön a furcsaság: négy hatos csoportot alakítanak ki, de nem körmérkőzéses formában játszanak (ezt a méltánytalan rendszert az UEFA is bevezetni készül), hanem csak három-három meccset az eredeti három értékcsoport egy-egy tagjával, és az első kettő jut tovább. Más szóval, ha van három csapat, amelyeknek egyaránt két győzelmük van (ez simán elképzelhető, tekintve a kupában rendszerint kialakuló erőviszonyokat), egyikük úgy esik majd ki, hogy minden meccsét megnyerte.

A nyolc továbbjutó aztán negyeddöntőt, elődöntőt és döntőt vív, egyetlen menetben. Hogy melyikük pályáján, vagy esetleg semleges helyszínen, arról még nincs információ.