Egyedüli Maros megyei településként Marosszentgyörgy jutott a romániai kulturális községek versenyének a döntőjébe. Erre a végső szakaszra ma délben kerül sor Bukarestben, a Dimitrie Gusti Nemzeti Falumúzeumban.
Egyedüli Maros megyei településként Marosszentgyörgy jutott a romániai kulturális községek versenyének a döntőjébe. Erre a végső szakaszra ma délben kerül sor Bukarestben, a Dimitrie Gusti Nemzeti Falumúzeumban.
Marosszentgyörgynek a Románia kulturális falva elnevezésű országos verseny döntőjébe jutásáról február 23-án hozott döntést a fővárosi szakemberekből álló zsűri, amelynek több száz község közül kellett választania. A huszonöt döntős között csak tíz erdélyi, és ami ugyancsak ritkaságszámba megy, Marosszentgyörgy az egyetlen olyan döntős település, amelynek magyar polgármestere van.
A Románia kulturális falva versenyt 2014 elején indította el Franciaország romániai nagykövetsége és Wallonie-Brüsszel delegációja azzal a céllal, hogy a hazai kulturális és turisztikai örökséget népszerűsítse.
A versenyen részt vevő falvak és községek vezetői a település turisztikai és kulturális értékeit, eseményeit és rendezvényeit kellett bemutassák, valamint azt is, hogy a jövőre nézve milyen elképzeléseik vannak ezen a téren. A zsűri elsősorban azt értékelte, hogy hangsúlyt fektetnek-e a rendezvények minőségére és változatosságára, valamint hogy milyen sikere és következménye volt a különböző kulturális rendezvényeknek.
– A verseny során a hangsúlyt én éppen Marosszent-györgy multikulturalitására fektettem, mert ebben látok nagy értéket – nyilatkozta Sófalvi Szabolcs, a község polgármestere, aki büszkén mutatta be a pályázati anyagban a magyar vonatkozású rendezvényeket, kiemelve a kórus- és néptánc-fesztiválokat, a kis művészek munkáit, a festészeti táborokat, a sok helyi író munkáját, a farsangtemetést, a magyar kézművesek napját. (menyhárt)
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató