Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2013-10-15 14:36:15
Románia 2009-ben csatlakozott a mozgalomhoz, és azóta több szemétgyűjtő akciót szerveztek, akár évente többször is. A világon ezeddig 107 ország csatlakozott a mozgalomhoz. Az önkéntesek száma elérte a nyolcmilliót.
Ez évben községünk ismét csatlakozott a mozgalomhoz. Nem kis büszkeséggel tölt el, hogy a takarítási akciók egy része a TEMATE csapat kezdeményezésére, aktív szervezésében és részvételével valósult meg. Szeptember 28-án délelőtt tíz óra tájban már ott gyülekeztek a Wesselényi Általános Iskola diákjai közül azok, akik tanáraik felszólításának eleget téve részt vettek az akción. A csoportokat Albert Csilla vallástanárnő (igazgatónő), Molnár Ágnes, Thiesz Renáta tanárnők, Péterfi Levente tanár és jómagam vezettük.
Jó volt látni, hogy nem kímélik magukat és bemásznak mindenhová, hogy összegyűjtsék a szemetet. Péterfi Zsoltika, a legfiatalabb résztvevő élen járt a hulladék összegyűjtésében. De a dicséret kijár mindenkinek, aki ott volt ezen az akción. A takarítás befejeztével megálltunk a polgármesteri hivatal által működtetett vendégháznál, ahol Vass Imre alpolgármester süteménnyel és üdítőitalokkal vendégelte meg a résztvevőket.
Ifj. Kovács Árpád