Könnyítenek a kiskorúak külföldi utazásán
Március 23-án a kormány törvénytervezetet fogadott el, melynek értelmében könnyítenének a kiskorúak külföldre utazásán.
Március 23-án a kormány törvénytervezetet fogadott el, melynek értelmében könnyítenének a kiskorúak külföldre utazásán. A tervezet lényege, hogy ezután három évig lenne érvényes az a közjegyző előtt tett nyilatkozat, amellyel az egyik szülő beleegyezik abba, hogy a gyerek elhagyhassa az országot a másik szülő kíséretében. A tegnap elfogadott tervezet szerint a közjegyzői nyilatkozatban azt sem szükséges feltüntetni, hogy az országot elhagyó kiskorú milyen úti célt követ külföldön. A kormány által elfogadott törvénytervezetet a parlament vitatja meg.