Kárpótlási igény a politikai elítéltek gyermekeinek
Törvénymódosítást szorgalmaz a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetsége, hogy a kommunista diktatúra áldozatai és azok leszármazottai is részesüljenek kárpótlásban.
Törvénymódosítást szorgalmaz a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetsége, hogy a kommunista diktatúra áldozatai és azok leszármazottai is részesüljenek kárpótlásban. Erre azért van szükség, mert az alkotmánybíróság semmisnek nyilvánította a 2009. évi 221-es számú, a politikai okokból üldözöttek kárpótlására vonatkozó jogszabályt. A taláros testület döntése nyomán a kommunizmus áldozatai közül sokan nem részesülhettek a kárpótlási törvény biztosította bizonyos jogokból. A helyzet orvoslása érdekében a szövetség a volt politikai foglyokra, a deportáltakra, az elhurcoltakra vonatkozó 1990. évi 118-as számú törvény módosítását kezdeményezi oly módon, hogy a fent említettek és a kényszerlakhelyre kötelezettek gyermekei (függetlenül születésük időpontjától) is részesülhessenek kárpótlásban, mivel ők is szenvedő alanyai voltak a korszaknak.
Ahhoz, hogy a szövetség országos vezetősége tárgyalásokat kezdhessen a törvényhozókkal, tudni kell, megközelítőleg hány személyt érint majd a kárpótlási törvény módosítása. Ennek érdekében kérik a tagokat (az elhalálozottak esetében a gyerekeket), hogy keressék fel a Volt Politikai Foglyok Szövetségének irodáját – Marosvásárhely, Dózsa György utca 9. szám, II. emelet, telefon: 0265/227-415 –, és közöljék gyermekeik számát és azok születési évét – közölte a VPF Maros megyei szövetsége.