Ma van az internetes szólásszabadság világnapja. Igen, ilyen is van. Szól is mindenki, aki csak egy kicsit is hozzáfér a világhálóhoz. Véleménye mindenkinek mindenről van, sőt mindenki úgy véli, igaza is csak neki lehet, ezt igyekszik is tudatni a nagyvilággal. Így aztán 2008-tól, mióta ezt a jó szándékú napot is beiktatták az évi több száz közé, az internet is vészesen gyengíti a hivatásos sajtó, a profi média hitelét, a közzétett tartalmak hihetőségét. Persze balgaság lenne egy ilyen ártatlan világnapi kezdeményezést kárhoztatni az utóbbi években mind aggasztóbbá váló „breaking news” jelenség miatt, annak sokkal összetettebb okai vannak, de tény, hogy természetes reflexként reggel, délben, este sietünk elmondani a magunkét a neten. Aztán, ha valami gikszer lép fel, azonnal felháborodunk, és vitába szállunk az algoritmussal. Szidjuk a hálózat guruit. Vagy a guruk guruit. Bár ez ingoványos terület, mert az esetek többségében nem egészen világos, ki kinek, vagy fordítva, kinek ki a guruja. Na, ezt jól megmondtam. Össze tud az ember kutyulni mindenféle dolgokat. Bezzeg a politikusok! Ők aztán igazán nem problémázgatnak holmi etikai, netán öncenzúrázó kicsinységeken. Ezt látjuk, halljuk itthon éppúgy, mint a közvetlen szomszédoknál, sőt még azokon is túl, szerte a nagyvilágban. Ahol csak guruk pörögnek. Meg röhögnek. Vagyis mindenütt. Manapság mindenfelé a nagykutyaeffektus dívik. Az éppen aktuális világnapoktól függetlenül. Március ezekben különösen gazdag. Több az olyan nemzetközileg számontartott jeles nap, mint ahány 24 óra van a hónapban. És azokat az emlékezetes vagy sokaknak akár sorsdöntő napokat, amelyek a határokon túl élőket aligha rendítették meg, de számunkra rendkívüli jelentőségűek, nem is említettem. Pedig ilyesmikben sem szűkölködünk. Ha márciusra gondol, kedves olvasó, mik jutnak eszébe? A március nyolcadikák virágos vidámsága? A hónap idusának méltóságteljes ünneplése? A fekete március megrázó tragédiája? Több a dráma, mint az örömteli felidéznivaló? Melyik hagyott mélyebb nyomokat tudatunkban? Nem lehet ezt egyértelműen eldönteni. Kisebb horderejű történések is belénk vésődhetnek felejthetetlenül. Akár az első színházi előadás élménye például. Jó vagy rossz értelemben életreszólóan is befolyásolhatja Tháliához való viszonyulásunkat. Biztos élnek még olyanok Vásárhelyen, akik ott voltak a Székely Színház első bemutatóján 1946. március 10-én. Operettet adtak elő akkor a művészek, A mosoly országát. Nem volt akkor sem túl sok ok a mosolyra, zavaros események zajlottak abban az időben is Romániában, mégis ezzel nyitott a várva várt Színház. Utóbb a színháztörténészek magyarázatot is kerestek a darabválasztásra. Az akkori objektív körülmények voltak a döntőek, azok írták felül az esetleges ideológiai hatalmi elvárásokat. A színházavatásra még nem állt össze annyira a tervezett társulat, hogy igényes drámával készülhettek volna. Az azóta eltelt 79 éven át aztán mindig döntőek lehettek színházon kívüli és színházon belüli körülmények is. A Tompa Miklós Társulat jubileumi ősbemutatója, a Radu Afrim rendezte Ház a blokkok között jó formában levő művészközösség munkájával kelt életre, a színház a blokkok között viszont már rég megérett a felújításra. Megoldódik-e egyhamar e reménytelennek tűnő probléma? Költői a kérdés. Ha a párhuzamosok városában stílszerű párhuzamot akarnánk állítani a ’46-os Mosoly országával, egy olyan bemutatót képzelhetnénk el, amelynek a címe A közröhej birodalma lehetne. Egyébként az Állami Filharmónia is ünnepel Marosvásárhelyen, 75 esztendős. Alighanem eddigi története legeredményesebb időszakában jubilál. Nehogy elkiabáljuk. Ha az országos fennhatóság felfigyel rá, könnyen szemet vethet a megyei fenntartók „műhelytitkaira”. Hogyha valami jól működik, az mifelénk valakiknek mindig gyanús. Pedig valójában arról van szó, hogy a város, a megye ragaszkodik legszebb, legsikeresebb hagyományaihoz, amelyek Marosvásárhely zenei életét mindenkor magas szintre emelték. A nyolc évtizede létrehozott színház bemutatója és annak lelkes fogadtatása is profitált abból a távlatosan felépített zenei mozgalomból, amelyet annak idején Bernády György polgármester alapozott meg. A közelgő március 27-i színházi világnapon erről is jó szívvel megemlékezhetünk.
