Betegség, orvosok, orvoslás a magyar irodalomban (42.)
Kodolányi népi és ugyanakkor polgári író is
A népből jött és gyökereihez ragaszkodó ember perspektíváját fejezi ki, Móricz prózájánál is érdesebben, Kodolányi János (Telki, 1899. márc. 13. – Budapest, 1969. aug. 10.), aki Várkonyi Nándorral és Hamvas Bélával együtt alkotott sajátos huszadik századi magyar írói triászt.
Kodolányi édesanyja Martinovics Ignác leszármazottja volt. Gyermekkorában diszharmonikus család vette körül, édesapja beteges volt. Az író tőle örökölte egész életére kiható Achilles-ín-zsugorodását. Cukorbeteg volt és szövődményesen szívbeteg is, ám elutasította az inzulinkezelést, és a szükséges szívritmus-szabályozó (pacemaker) beültetési műtététől is idegenkedett.
Kodolányi szinte minden társadalmi-politikai formációt a cselekvő közösségi ember felelősségével ismert, ezért sokféle oldalról érte bírálat… Érzékeny volt mind a „globális” (egyetemes), mind a „lokális” (helyi) problémákra. Népi író volt, és ugyanakkor polgári is. Szinte minden műfajban maradandót alkotott. Regényeit, drámáit, elbeszéléseit sok nyelvre lefordították, szociográfiai munkái, levelezése és versei egyaránt érdeklődésre méltók, és ma is megszívlelendők.
Az ember: lélek
Kodolányi János 1927-ben memorandumot írt a képviselőház alelnökének „A hazugság öl” címmel; vád- és röpiratában az egykézés pusztító népbetegsége ellen szólalt fel. 1940 augusztusában a Magyar Élet hasábjain Az írástudók és a nép című esszéjében arról ír, hogy az emberiség legmélyebb forradalmát Jézus Krisztus hirdette meg, amikor az ember legbensőbb lelki megújhodását, ezzel az egészség és harmónia visszaállításának a lehetőségét fogalmazta meg a beteg társadalmi viszonyoktól függetlenül:
„Együtt születtünk e beteg társadalomban valamennyien, de ki merné állítani, hogy kézlegyintéssel elintézendő, szánalmas, tehetetlen termékek vagyunk? Nem, az ember – nem »termék«. Az ember: lélek.” (Az írástudók és a nép, 1940. aug. Idézi Szekér Nóra: Kodolányi János és a magyar függetlenségi gondolat. In: Krízistől a feloldásig. 2021, 119)
„Zárt tárgyalás”
1943-ban pedig ezzel a címmel Kolozsváron jelent meg egy fontos „perirata”, mely Franz Kafka A per (1914-ben írt, de csak 1925-ben megjelent), illetve Orwell 1948 (1949-ben befejezett) című művéhez hasonlít leginkább. Ebben a drámai novellában az író a liberalizmus, a nemzetiszocializmus és a kommunizmus bírálatát végzi úgy, hogy önmagát állítja bíróság elé. Egyfajta szókratészi végrendeletben figyelmeztet a versengő ideológiákra épülő civilizáció gyilkos térhódítására és a valódi kultúra hanyatlására. A kultúra csak akkor lehet minden embert egyesítő szimbólumrendszer, szokásrend – azaz kultúra, ha van transzcendens tartalma, ha tükrözi születés, halál és lélek hármas kérdésköreit a homo magus, a jelképteremtő ember nézőpontja és nyelvezete alapján.
Kodolányi minden műfajban jelentőset alkotott. Első regényének, a Szép Zsuzskának (1923) főhőse ismeri a természet ősi erőit, varázsló, gyógyító és „szépasszony” egy személyben. Sokféle bajjal keresik fel. „Csontrakó”, betegségenyhítő tevékenysége révén híressé válik, de „cemendeség” miatt rossz híre is terjed. A férfiak kihasználják, megalázzák. És mégis, mielőtt teljesen kisemmizve összeroppan, gyógyító énjének mindig van ereje másokon segíteni:
„S míg a csontokat tapogatta, léc közé kötözte (a beteg ordított, ahogy csak a torkán kifért), becsavarta szorosan vászonnal, homlokán elsimultak a redők, és szája csücskein mosoly játszadozott.” (Szép Zsuzska)
Leszámolva a kishitűséggel
Gyermek születik (1932) című novellájában egy szegény házaspár második gyermekét várja úgy, hogy a feleség anyja, akinél albérletben lakik az ifjú család, „élettagadó nagy haragot táplál” veje iránt, ugyanis „mint a férfiak általában, csak bajt okoz”… A fojtogató szeretetlenséggel dacolva, férj és feleség nem fogad szót az anyósnak, aki csak a magzattól való megszabadulást sürgeti. Az új kisbaba épen megszületik; a bába csak a legszükségesebb percekben van jelen, mivel egy másik háznál is szüléshez kell asszisztálnia. A novella világosabb hangnemben végződik, az immár kétgyermekes házaspár leszámol a kishitűséggel, az örökölt félelmekkel, hogy elindulhasson az önállósulás útján.
A nagyregények
Kodolányi történelmi nagyregényeiben (A vas fiai, 1936, Boldog Margit, 1937, Julianus barát, 1938) bőven találunk gyógyító szerzetest és falusi vajákost. A tatárjárás korában játszódó Julianus barátban a kis Györk eszményképe éppen a táltos hírében álló Majs apa, aki „ismeri a Rosszakat”, és képes „uralkodni a betegségeken”. Majs apa egyszerre tud rontást vagy átkot semlegesíteni, és gyógyítani olyan súlyos betegségeket, amilyenek láttán a szerzetesek csak az utolsó kenet feladására vállalkoznak. Majs apa, akire tudománya apjáról és nagyapjáról szállt, nem pogány: „Jézus hitén vagyok magam es”; a kor elitjének számító papságnál alaposabban ismeri (ha nem is az isteni, de) a földi, természeti törvényeket:
„… amikor Cseperke megbetegedett. Csak emésztette a kórság, rázta a hideg, már azt hitte mindenki, meghal. Anselmus fráter is elment már hozzá s megkente szentelt olajjal, hogy Szent Péter beeressze a Mennyek kapuján szegénykét. Az anyja végül elfutott Majs apához, ő azután megöntötte. Cseperke meggyógyult, épebb, mint valaha volt.” (Julianus barát, Első rész, 30.)
A főhős gyermekkori példaképe igazi természetgyógyász: „számtalan kicsiny zacskóban” tartja az orvosságokat:
„Száraz füvek és virágok, porrá tört magvak, mindenféle vizek, gyökerek, fehér, zöld sók. Ezekkel párolta, fürdette, kente, itatta és etetette a betegeket.” (Julianus barát, Első rész, 30.)
Bolognában („Bonóniában”) Julianust honvágy kínozza, és a honvágy „fölért egy súlyos betegséggel”:
„Éjszakáról éjszakára álmatlanul feküdt ágyán, belebámulva a sötétségbe […]. Néhány órai nyugtalan álom után mintha hideg vízzel mosták volna meg a szemét, többé nem tudta behunyni. […] A sötétség megtelt az otthon fájóan éles képeivel.” (Julianus barát, Negyedik rész, 396-397.)
Az őserejű múlt felelevenítése
A magyar középkor világába vezet vissza Kodolányi első drámája, a Pogány tűz (Nemzeti Színház, 1937) is. Drámájában az író a tragikusan beteg életérzés, „a testvérgyűlölési átok” (Vörösmarty Mihály kifejezése az 1846-ban írt Az emberek című verséből) drámai megfogalmazását szolgálta, politikai éllel. A darab cselekménye a Vata-féle pogánylázadás idején játszódik; Orseolo Péter király bukását, a lázadás következtében trónra került I. Endre (András) győzelmét és a vele szembeforduló testvéröcs, Levente pusztulását ábrázolja. Az író a Bécsi képes krónika leírására támaszkodik, naturalista (meiningeni) pontossággal követi a történelem eseményeit. A történelmi szituációkon belüli drámai helyzetek, a párbeszédek, az őserejű múlt mitológiába forduló felelevenítése (mint Wagner operáiban) a nemzetgondolat eszméit jelenítik meg – gyógyszerül a zavaros, kóros jelen ellenében.
Drámai diagnózisok
A harmincas évek végén Kodolányi drámáiban és novelláiban is a korabeli társadalmi témákhoz fordul. A Vidéki történet (Nemzeti Színház, 1938), a Földindulás (Belvárosi Színház, 1939), a Végrendelet (Belvárosi Színház, 1939) az író szavai szerint „az ormánsági nép jajkiáltása”. Elrontott életekről, a társadalom megbéklyózó erejű jelenségeiről, előítéleteiről és hiedelmeiről állít fel drámai diagnózisokat a javítás szándékával. A konfliktusok megoldását nem a társadalom változtatásában, hanem az emberek belső megváltozása által látja és láttatja.
A szülőföldjén maradó orvos
A Vidéki történet Kodolányi legegységesebb drámája. A darab indítása, egy agglegény és az orvosék cselédlányának, Mariskának a jelenete „feleslegesen népszínműves, de ettől eltekintve egynemű hangulatelemekből szőtte össze művét az író” (Hegedűs Géza). Tulajdonképpen ez a két mellékszereplő mégiscsak fontossá válik később, a dráma válságos pillanatában. Nagyon izgalmas a Vidéki történet konfliktusa, és remek a megoldása is. A népből jött tanult ember, a szülőföldjén maradó és orvosi hivatásának élő Kádár István állandó összetűzésben él úrhatnám feleségével, Lilivel, aki egyáltalán nem leli helyét falun. Mint Lady Macbeth, Lili már-már rögeszmésen azt hiszi, hogy neki egyetlen hivatása férjét előbbre juttatni és karriervágyát, ambícióját élesztgetni. Az orvos azonban nem ér rá, és nem is hajlandó felesége unszolását komolyan venni, így nem folyamodik városi állásért. Lili unatkozik, gyermekáldásra sem vágyik, utálja a falu embereit és körülményeit. Unalmában mégis meghívja a falu értelmiségi hölgyeit (a jegyzőnét, a tanítónőt, a postamesternőt), és saját autonómiája híján, illetve a vendéghölgyek elejtett megjegyzései alapján átengedi lelkét a megalapozatlan, vak féltékenységnek. Féltékeny lesz férje asszisztensnőjére, sőt, a cselédlányra is. A zöldszemű szörny tönkre is teszi a házaspár közös jövőjét. Az orvos egy hosszú és fárasztó nap estéjén a rendelőjébe menekül vissza elégedetlenkedő felesége elől, aki mint mindig, aznap este is esztelenül unszolja, hogy azonnal kérvényezzen városi munkahelyet magának. Kádár István tehát nincs otthon, amikor éjfél körül, majd még egyszer hajnal felé kétségbeesetten keresi őt egy nyolc hónapos terhes cigányasszony édesanyja. A feleség elejti a sürgős hírt, nem tartja lényegesnek más baját, csak magára gondol. Reggel, amikor az orvos előkerül, és értesül a sürgős hívásról, már nem tudja megmenteni a koraszülő édesanyát. Vizsgálat indul az orvos ellen, a lánya nélkül maradt öregasszony átkozódik és halált kiált a szegény orvosra, akit a történtek amúgy is nagyon megrendítik. Közben a boncolásból kiderül, hogy a kismama állapota olyan kóros volt, hogy azonnali orvosi beavatkozás mellett is meghalt volna. A törvényszéki kórbonctan elemzése alapján felmentik az orvost. Lilianna ekkorra már elhagyja férjét és a falut. Az orvos azonban marad, bármennyire nehéz is akaratlan mulasztásának következményeit vállalnia. Becsületében ártatlanul megtaposva Erzsi asszisztensnő is távozni akar. Az orvos ekkor a kettőjüket szorosan összekötő hivatástudat, a cselekvő élet és az újrakezdés nevében kérleli, hogy ne menjen el, maradjon vele…
Kodolányi elkeseredetten látta, hogy a világban minden vonatkoztatási pont, minden mérce megszűnt érvényes lenni. Ilyen válságos idő az ember belső megújulását teszi szükségessé. Amikor utolsó nagy „mítoszregényét”, a posztumusz Én vagyok (1972) című Jézus-regényét befejezte, kimerültebbnek érezte magát, mint addig valaha. Ignácz Rózsának így írt erről:
Új mítoszra várva
„Mióta a Júdást megírtam, még csüggedtebb és reménytelenebb vagyok. Mert látom, hogy mindez kozmikus méretű s az egész emberiség sorsához tartozó jelenség, valóban szétbomló mítoszok hullái között élünk, s az új mítosz még nem született meg. És azt is látom, hogy az új mítosz megteremtéséhez mi nem vagyunk elég erősek.” (Ignácz Rózsa: Levélrészletek az Én vagyok keletkezéséről. Confessio 1977/1. 95-105, 94., idézi Sulyok Bernadett: Létszemlélet és világkép Kodolányi mezopotámiai és bibliai tetralógiájában. Krízistől a feloldásig. 2021, 249.)
Az Én vagyok Jehuda (Júdás) árulásának, illetve Jesuah (Jézus) hűségének az evangéliumokon alapuló, azokat izgalmas lélekrajzzal és fikciós eszközökkel kibővített tükörtörténete. Júdás tisztánlátását gyűlölet vakítja el. Minden energiáját a dolgok és események sajátos, eredeti jelentésükkel ellenkező értékelése, illetve mások folytonos megfigyelése köti le, és egy rossz lépés után újabb rossz döntést hoz... Jézus szelíden, türelmesen és tapintatosan figyelmezteti a türelmetlen és zaklatott Júdást, hogy lelke azért beteg, mert a világhoz és nem a valósághoz ragaszkodik:
„Ne ragaszkodj emlékeidhez, tudományodhoz, érzéseidhez, ne ragaszkodj a világhoz. A valósághoz ragaszkodj. Azt keresd türelemmel és alázattal. […] Benned van az Isten. Mindent aszerint mérj, milyen messze vagy milyen közel van az Istenhez […]. Ha szeretni fogsz minden embert, legyen bár jó vagy gonosz, közel leszel az Istenhez. Ha szeretni tudod a sorsodat, a szenvedéseidet, megnyílik előtted a belső ajtó.” (Kodolányi: Én vagyok. Idézi Bodnár Dániel: A hiányos gyónástól a teljes árulásig. Krízistől a feloldásig. 2021, 219.)
Júdás nem keresi a belső ajtót; rossz tettei emlékétől nem is szabadul, csak amikor a Golgotára tartó Jézus utoljára rátekint: ekkor „szívébe belenyilall a fájdalom”. Maga előtt végre beismeri sok bűnét és elhallgatását, amelyek lassanként elvezették az Emberfiának elárulásához – és egyszersmind saját megszűnéséhez. Nem csoda, hogy a szerző is elfáradt e regény megírásától. Mi azonban, és a hivatalos irodalmi kánon készítői is, olvashatjuk szépséges műveit.
Kiss Zsuzsánna
***
Érdekes, színes, irodalmi és egyben történelmi ismereteinket gazdagító rendezvényen mutatta be augusztus 27-én Benő Attila egyetemi tanár Kiss Zsuzsánna irodalomtörténész, műfordító, tanár új könyvét, a huszonéves angol főúr, Sir Philip Sidney 1591-ben kiadott szonettciklusát és annak első teljes magyar fordítását, értékes magyarázatokkal ellátva. Gratulálunk a szerzőnek, aki irodalomtörténeti csemegékkel van jelen kéthetente lapunk hasábjain. Közreműködtek: Bogdán Zsolt, Sándor Klára és Sviatoslav Perepelytsia.
