Maroscsapót a pápai tizedjegyzék 1334-ben már önálló egyházközségként említi.
Fotó: Nagy Tibor
Maroscsapót a pápai tizedjegyzék 1334-ben már önálló egyházközségként említi. Az Árpád-kori település XIII. századi kazettás mennyezetű, szép fekvésű műemlék temploma torony nélkül, méltóságteljes szerénységgel húzódik meg a település szívében, ugyanakkor jó gazdák gondoskodásáról tanúskodik mind Isten hajléka, mind az őt övező terület.
Az istentiszteletre hívogató harangszó a lelkészi hivatal udvarán felállított haranglábból árad szét e Maros menti kis falunak a szélrózsa minden irányában kiépült utcáiban.
Tavaly augusztusától új lelkésze van a helyi református gyülekezetnek. Lukács Zoltán lelkipásztor a meghívás pillanatáig a brassói egyházmegye Kóbor nevű településén szolgált. Amint kifejtette, a meghívás egyik feltétele az volt, hogy az egykor kúriaként szolgált paplakot élettel töltse be a lelkész és családja. Ezt a feltételt természetesnek is tartotta, ezért arra törekszik, hogy minél jobban beilleszkedjék, kivegye részét a közösségépítésből, az idősebb nemzedék lelki gondozásából, illetve a maroknyi ifjúság neveléséből, mert meggyőződése, hogy „hosszú távon megtérül, még akkor is, ha az elvándorlási folyamat révén máshol kamatoztatják majd magyar ifjaink az otthon tanultakat”. A 145 lelkes gyülekezet elöregedőnek számít, hozzávetőleg 120 körüli az egyházfenntartók száma és nincs utánpótlás, ami a város elszívó erejének tudható be. Az I–IV. osztályos általános iskolában magyar tagozat nincs, a gyerekek többnyire Radnótra ingáznak. A hiányosságok ellenére elégedett, hogy ilyen befogadó gyülekezettel áldotta meg őt a sors, és apró léptekkel igyekszik feleségével és két fiával együtt beépülni e kis magyar közösségbe. Miközben lelkesen kísér el a műemlék templombelső értékeit megmutatni, feleleveníti a meghívást követő első alkalmat is, mint mondta: „végtelen boldogság és hála tölti be a lelkem annak lehetőségétől, hogy e templom szószékéről hirdethetem Isten igéjét”.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató