Amikor a törvényességből is bajok származnak
Október 30-án délután 6 órakor történt a Dózsa György községi buszmegállóban, amikor a Nagyteremi felől érkező utasszállító nem a megszokott helyen állt meg, hanem azon túl.
Október 30-án délután 6 órakor történt a Dózsa György községi buszmegállóban, amikor a Nagyteremi felől érkező utasszállító nem a megszokott helyen állt meg, hanem azon túl.
Az utasok elkezdtek rohanni a jármű után, mivel tudták, hogy annak is menetrend szerint kell indulni, s ha nem sietnek, lemaradnak. A rohanás közben egy személy megbotlott az egyenlőtlen sánc martján, elesett, a csomagjait elejtette. Szerencsére megúszta egy térdütéssel és bokarándulással. Azért mondom, hogy szerencsére, mert a közelben egy mély vízelvezető árok van, amibe a balesetet szenvedett személy könnyen belezuhanhatott volna.
A sofőr álláspontja igazolt, miszerint gépjárművel hídon megállni tilos. Akkor meg miért szoktatták oda az embereket a kollégái, hogy a hídon várakozzanak? Innen adódik, hogy nemcsak a törvény be nem tartása, hanem ennek betartása is okozhat kellemetlenséget.
A Nyárád hídját a főút szintjével körülbelül 30 fokos dőlésszögű lejtő köti össze, amelyen megállni veszélyes, különösen téli időszakban. A jeges úton az autóbusz behúzott kézifékkel is lecsúszhat. Másrészt az álló autóbusz és az árok széle között nincs elég hely, az utasok nem férnek el.
Jó lenne, ha a felelős szervek megoldást találnának egy megfelelő megálló kialakítására, amelyet megfelelő jelzéssel látnának el, hogy az utasoknak ne kelljen ide-oda szaladgálniuk.
A kultúrotthon sarkánál elhelyezett, több irányt jelző táblán számos pontatlanság észlelhető.
„Helyi adottság”, hogy az útelágazások egy éles kanyarból indulnak ki. A Nyárádtő felől közlekedők nem láthatják az Ákosfalvára vezető út jelzését, csak miután kijutóban vannak az útkereszteződésből, előtte nem! Az Ákosfalva felől érkezők sem láthatják a Teremi felé vezető úton a jelzőtáblát, amely oldalt és nem szemből látható. Úgyszintén a Nyárádtő felé mutató jelzés is csak ellenkező irányból észlelhető. A fentiek alapján leszögezhető: az útjelző táblákat egy-egy útkereszteződésnél úgy kell elhelyezni, hogy a gépkocsivezetőknek időben rálátásuk lehessen. Arra is kell gondolni, hogy nem mindenki ismeri az utat, s van, aki életében először jár azon az útszakaszon.
Pethő József, Marosvásárhely