Állásfoglalás
A szászrégeni helyi tanács RMDSZ-frakciója nem szavazta meg a január 29-i soros tanácsülésen a polgármesteri hivatal által előterjesztett 2016-os költségvetéstervet.
A szászrégeni helyi tanács RMDSZ-frakciója nem szavazta meg a január 29-i soros tanácsülésen a polgármesteri hivatal által előterjesztett 2016-os költségvetéstervet. Ennek több oka volt. A tervezet nem átlátható, nem követhető, nem tükrözi a valós helyzetet, a megjelenő adatok megtévesztőek. A tanácsosok kifogásolták, hogy a költségvetési tételek nincsenek megfelelően leosztva. Nem irányoztak elő elegendő összegeket az új befektetési tervekre, programokra, így csökken a külső forrás behozatalának lehetősége. Annak ellenére, hogy a helyi tanács korábban elfogadta, hiányzott a költségvetésből az új városfejlesztési terv elkészítésére előírt tétel is. Továbbá az is hozzájárult az elutasításhoz, hogy az RMDSZ-tanácsosok kéréseit nem foglalták be a költségvetésbe.
Tekintettel arra, hogy a soros ülésen nemcsak az RMDSZ, hanem más pártok képviselői is elutasították a polgármesteri hivatal által előterjesztett költségvetést, sor került egy második, rendkívüli tanácsülésre is, amelyet a pártok közötti egyeztetés előzött meg. A rendkívüli tanácsülésre a polgármester asszony tisztább költségvetési tervet készített. Mivel az RMDSZ-tanácsosok előző felszólalása rávilágított arra, hogy eltérően a polgármester által kijelentett 33%-tól, a valós befektetési alap alig teszi ki a költségvetés 10%-át, az új tervezetbe az erre szánt keretet kiegészítették 1 millió lejjel. Nagy András frakcióvezető javaslatára a polgármesteri hivatal befoglalta a költségvetésbe az elmaradt tervek finanszírozását is, így most már jelentős összegeket biztosítanak új pályázatok megírására, olyan tervek készítésére, amelyek valóban előrelendíthetik a várost. Fontos az, hogy a több éve elkezdett, de stagnáló befektetéseket kivitelezzék, ugyanakkor legyenek olyan elképzelések is, amelyeket az új polgármester – remélhetőleg az RMDSZ képviseletében – az új helyi tanáccsal közösen megvalósíthat.
Megjegyezzük, hogy a 2012-es költségvetéshez viszonyítva az idei jelentősen megnőtt: 45,7 millióról 70,2 millió lejre. Az RMDSZ-tanácsosok kifogásolták, hogy ezt a növekedést nem tükrözi a város fejlődése és ezen minél előbb szeretnénk javítani.
Precup Maria polgármester azt állítja – és a polgármesteri hivatal sikerének könyveli el –, hogy 25 (néha 40) utcát leaszfaltoztak. Ez a helyzet sem felel meg a valóságnak, ugyanis a leaszfaltozott utcák burkolata, a kivitelezett munka minősége kritikán aluli, több helyen megjelentek a kátyúk, a gödrök. Reméljük, hogy közös összefogással sikerül elérni azt, hogy ez a helyzet megváltozzon és a város újra a fejlődés útjára térjen.
A szászrégeni helyi tanács RMDSZ-frakciója