Július elsejére virradtunk, elkezdődött a nyár második hónapja, és ezzel lezárult egy újabb kulturális évad Marosvásárhelyen. A kifutó évadot követően szeptemberig leereszkedett a függöny a színházakban, nyári szünetre vonult a filharmónia, a társulatok és zenészek néhány hétre megérdemelt pihenőjükre indulnak. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a város kulturális élete elcsendesedett. Pedig éppen az ellenkezője történik.
A hagyományos évad, a magaskultúra szezonja ugyan a nyár elején véget ér, de ezzel egyidőben kezdetét veszi egy másik: a zárt termekből a szabadtéri színpadokra költözik a közösségi élet, a kőszínházi nézőtereket felváltják a fesztiválhelyszínek, a bemutatók estéinek helyét átveszik a szabadtéri koncertek, a közösségi találkozások és a nyári rendezvények. A kultúra nem eltűnik, csak átalakul.
Ezt jelzik a hétvégén lezajlott 29. Marosvásárhelyi Napok is, hiszen négy napon át ismét megteltek a vár udvarának helyszínei, a terek és utcák zenével, rendezvényekkel, családokkal, gyerekzsivajjal és esti koncertekkel. A város ismét közösségi térré vált, amelynek hangulatát a programkínálat mellett az együttlét élménye határozta meg. És a stafétabotot máris átveszi a soron következő hétvégén zajló VIBE Fesztivál, amely néhány nap múlva ismét fiatalok tízezreit vonzza Marosvásárhelyre. Aztán egymást követik Erdély-szerte a különböző fesztiválok, kulturális események, falunapok és zenei rendezvények – július és augusztus nem a kulturális szünetről, hanem a kultúra emészthetőbb, szórakoztatóbb formájáról szól.
És amikor már úgy éreznénk, hogy a nyár lassan kifullad, augusztus végén ismét sorra kerül a Vásárhelyi Forgatag – talán nincs még egy olyan marosvásárhelyi rendezvény, amely ennyire természetesen kapcsolná össze a szórakozást, a közéletet, az irodalmat, a zenét, a gasztronómiát, a találkozásokat, és jelzi, hogy Marosvásárhely kulturális identitása ugyan az intézmények falai között is létezik, ám a közösségi eseményekben teljesedik ki.
Talán ideje lenne leszámolni azzal a közhellyel, hogy nyáron „megáll az élet”, hiszen nem áll meg, csak átalakul – a virtuális kulturális naptár oldalai ilyenkor is tele vannak eseményekkel: a koncerttermek nyári csendjét átveszi a fesztiválok zaja, az üres próbatermek nyugalmát a közösségi terek pezsgése.
A júliusi nyárközép nem a csend kezdetét jelenti, hanem emlékeztetőül szolgál arra, hogy a város kulturális életét a különböző évadok kínálata mellett a település közössége is meghatározza. A nyári „csend” egy olyan, kvázi alternatív kulturális valóság, amely az őszi évadkezdésekig kitartóan elkísér bennünket. És ez nem baj. Sőt.
