2024. october 1., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Minőségi programokkal rajtol hétfőn a Forgatag hete, hiszen már első este rangos előadók lépnek fel a rendezvény helyszínein. 

A programsorozaton kétszer is játssza előadását a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. Magyarország egyik legnagyobb hivatásos néptáncegyüttese hétfőn 18 és 21 órától lép fel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagyteremében, ahol a Táncrapszódia című produkcióját adja elő. A nézők olyan lendületes és sokszínű folklórműsorra számíthatnak, amelynek során a magyar nyelvterület legszebb táncait mutatják be, különös hangsúlyt fektetve az eredeti és stílusos előadásmódra: látható lesz a jól ismert csárdás, a lányok mutatványos üveges tánca, az erdélyi cigánytáncok, de a férfiak virtuóz legényes tánca is megtekinthető lesz.

A két előadás között a szervezők az opera kedvelőinek kedveskednek, ugyanis 20 órától Donizetti Szerelmi bájital című vígoperáját tekinthetik meg a várban a Magyar Állami Operaház vendégjátékában, amelynek szereposztásában a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Miklósa Erika is jelen lesz. Az Operaház vándorelőadását Toronykőy Attila rendezésében láthatja a marosvásárhelyi közönség, a rendező napjaink történeteibe ültette át a darab cselekményét. Az 1832 óta szakadatlan sikerrel játszott darabban megtalálható minden, ami a felhőtlen szórakozáshoz kell: reménytelennek tűnő szerelem, szövevényes történet, falusi idill, szélhámos csodadoktor, váratlan örökség, humor és líra, és természetesen varázslatos melódiák. 

Szintén hétfőn, 18 órától nyitja meg kiállítását a Maros Mezőségi Művésztelep. A tárlat, amelyben a mezőbergenyei, mezőmadarasi, mezőpaniti és a csittszentiváni alkotótáborokban készült képzőművészeti alkotásokat nézhetjük meg, a Bolyai téri unitárius templom Dersi János termében kap helyet. A kiállítás augusztus 26-a és szeptember 15-e között látogatható.

Ebben az évben sem maradhat el a járdacsillagászat. Hétfőn este a Vár sétányon, az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület szervezésében, 20.30 és 23 óra között bolygók és csillagok teleszkópos megtekintésére adódik lehetőség, valamint a csillagképek ismertetésére is a közönség számára. 

Táncrapszódia (Forrás: mnte.hu)

Miből lesz a takonybogár (?) 6 órával korábban

Apanyelv a konyhában 6 órával korábban

Helikon-lapszemle 6 órával korábban

Lovas napok a Bekecsen 6 órával korábban

Hírek, rendezvények 6 órával korábban

Letartóztatták kerítésért 6 órával korábban

Örmény kulturális napok 6 órával korábban

Ünnepélyes iskolaavatás 3 héttel korábban

Lemondott tisztségéről 3 héttel korábban

Az MCC jelentette veszély 3 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Tabutéma: az öregedés (2.) 2 héttel korábban

Erről jut eszembe 2 héttel korábban

Gyermekvilág Esztelneken 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató