Zajzon és Rab István

A barcasági csángók a Barcaság székely eredetű, magyar nyelvet beszélő népessége. Legnagyobb számban a Hétfalunak nevezett tájegységen élnek. Hétfalu eredetileg királyi birtok volt, melynek egyes részeit a 14–15. században kezdték eladományozni, majd II. Ulászló zálogosította el Brassó városának.

Rab Gyula zajzoni lelkipásztor Rab István sírjánál

A barcasági csángók a Barcaság székely eredetű, magyar nyelvet beszélő népessége. Legnagyobb számban a Hétfalunak nevezett tájegységen élnek. Hétfalu eredetileg királyi birtok volt, melynek egyes részeit a 14–15. században kezdték eladományozni, majd II. Ulászló zálogosította el Brassó városának. Az eredeti gyér népesség a kora Árpád-korban a Dél-Erdélyben (Fehér vármegye) lakó magyarokkal (székelyekkel) gyarapodott. Mai településeik a 13. században alakultak ki, és az ez időtől fennmaradt oklevelek is csak székelyeknek nevezték őket. A központi királyi hatalom összeomlása után nem történt meg a zálogból visszaváltás, és Brassó másfél százados ellenkezés ellenére jobbágysorba süllyesztette az egykor szabad jogállású határőrző Hétfalu lakosságát. Mivel kevés földjük maradt, a szomszédos szász községekben vállaltak munkát (feles bérletet), és fakitermeléssel foglalkoztak. Sokan a jobb megélhetés reményében kivándoroltak Óromániába. Hosszabb ideig foglalkoztak fuvarozással, szekerezéssel. Így jutottak el sokan Bukarestbe, ahol erős diaszpórát alkottak. Az 1930-as évekig a városi bérkocsis, később pedig a taxis személyfuvarozást nagyrészt ők látták el. Szász hatásra a barcasági csángók az evangélikus felekezet követői lettek. A barcasági csángók Négyfaluban – Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu és Hosszúfalu – valamint Háromfaluban – Tatrang, Zajzon, Pürkerec – lakó csoportjait hétfalusi csángóknak nevezik. A Brassóhoz közelebb eső négy falu mára már teljesen összeépült, és Szecsele vagy Négyfalu néven alkot várost. A távolabbi három falu: Tatrang, Zajzon és Pürkerec különálló települések.

Zajzon (románul Zizin) falu Brassó megyében. Brassótól keletre, a Pürkerec déli szomszédjában fekvő Három-faluhoz tartozó barcasági csángó település. Községközpontja Tatrang. Zajzont 1367-ben említi először oklevél Zayzen néven. 1373-ban Zezynaként írták. 1500-ban mint Brassó jobbágyfaluját említik, 1531-ben Zajzonnak, 1861-ben Zizinnek írták. A 20. század elején Zajzon Brassó vármegye Hétfalusi járásához tartozott. Lakói a hétfalusi evangélikus csángók. A településen és határában több ásványvízforrás is ered, borvize kedvelt és közismert. 1913-ban egyik gyógyvízforrására fürdőt telepítettek, melynek sós és földes vasas vizét légzőszervi, hurutos, gyomor- és bélbántalmak, vérszegénység és női bajok gyógyítására használták. A fürdő Brassó városhoz tartozik. 1910-ben 1226 lakosa volt. Ebből 988 magyar, 231 román, melyből 31 római katolikus, 924 evangélikus, 239 görögkeleti ortodox volt. Evangélikus temploma: az 1759-ben épült első templom helyett 1799-ben építettek újat.

Zajzoni Rab István (Zajzon, 1832. február 2 – Brassó, 1862. május 15.) csángó költő és néprajzkutató, a falu híres szülötte, 180 éve született és 150 éve halt meg. Evangélikus családból származik. Tanulmányait a brassói gimnáziumban végezte. Az 1848-as forradalom napjaiban az iskolát elhagyta, ám később visszatérvén mégis érettségi vizsgát tett. Szülei azt szerették volna, hogy fiukból pap vagy tanító legyen, ezért Rab István apja kívánságának megfelelően Pestre utazott, hogy teológiát tanulhasson, azonban a bölcsészkarra iratkozott be. Példaképéül Kőrösi Csoma Sándort választotta, és serényen nekilátott a keleti nyelvek tanulásának. Hunfalvy Pál és Repiczky János kedvenc növendéke volt. 1855-ben Bécsben fél éven keresztül hallgatott hittudományi előadásokat, majd belügyminisztériumi fogalmazó lett. Bécsi tartózkodása során napvilágot látott két önálló verseskötete is: 1857-ben a Magyarok kürtje, 1859-ben pedig a Kordalok. Verseinek merész hangvétele miatt távoznia kényszerült Bécsből, ám 1859 decemberében vissza kívánt térni oda, hogy teológiai tanulmányait befejezhesse. Terve nem sikerült, mivel Pesten részese lett a Táncsics Mihály által irányított, forradalmi eszméket tápláló Habsburg-ellenes ifjúsági mozgalomnak. Táncsiccsal együtt tartóztatták le 1860. február 19-én. Szeptemberig ült börtönben, mikor is tüdőba-jára való tekintettel szabadon bocsátották. 1861 szeptemberétől munkatársa lett a Hölgyfutár, az Alföld, a Vasárnapi Újság c. lapoknak, valamint a Családi Kört is szerkesztette. Harmadik verseskötetét is ebben az évben adták ki, melynek címe: Börtöndalok. Az említett újságok prózai írásait közölték, mellyel a közvélemény figyelmét felhívta a Brassó melletti Hétfalura, illetve annak szokásvilágára. Csak Rab István írásaiból ismerhetjük meg a hétfalusi kakasünnepet vagy a Gergely-járást. 1862-ben az Ország Tükre című lapban látott navilágot egy írása, mely a boricatáncról szólt, s egyúttal a ma is élő hétfalusi férfitánc szakirodalmát is megalapozta. Egészsége folyamatosan romlott, szándékában állt, hogy segédlelkészi vagy segédtanítói állást elvállalva visszatérjen szülőföldjére. Brassóba érkezése után már csak két napot ért meg. 1862. május 13-án hunyt el, örök nyugalomra május 16-án helyezték a brassói evangélikus temetőben. Földi maradványait 1872-ben szülőfalujának sírkertjébe vitték át, itt egy zajzoni kőfaragó megalkotta brassói síremlékének mását. (A 80-as évek során, a brassói evangélikus temető felszámolásakor Zajzoni Rab István eredeti síremléke megsemmisült.) Munkái: Magyarok kürtje (Bécs, 1857), Kordalok (Bécs, 1859), Börtöndalok (Pest, 1861). 2005-ben Bencze Mihály matematikus, költő megalapította a Zajzoni Rab István-díjat, ami először 2006. október 1-jén került kiosztásra. (Forrás: Wikipédia)