Volt egyszer egy Dalkör

150 éves a marosvásárhelyi kórusmozgalom (részlet)

Áll a marosvásárhelyi református vártemplom szószékével szemben egy furcsa, kék színű fakészítmény. Négy oldalával, tenyérnyi széles, barázdált tetőperemével és szinte fedélszerű, kúposan képzett tetejével keresztelőkehely alakját idézi. A hagyomány szerint, miután Básta generális az osztrák hadakkal 1601-ben feldúlta a templomot, és ebben az orgona is benne égett, az új orgona felállításáig a református diákságnak majd’ kétszáz évig ez volt a kottatartója, ezt az „éneklő szék”-et állták körbe és szolgáltatták az istentiszteletek énekes rendjét. Ezek szerint ők alkották Marosvásárhelyen az első református kórust. És századokon keresztül ez így is maradt. Pannóniában a mohácsi vész után nincs kórus, hallgat a máshol virágzó reneszánsz, barokk karéneklés.

A XIX. század második felében az ilyen és ehhez hasonló református kántusokból, egyházi kórusokból indul útjára s virágzik ki az énekkari ún. dalármozgalom, megalakulnak az első polgári énekkarok (…)

A Nemzeti Zenede 25 éves jubileuma (1865) országos jelentőségű ünnepséggé alakult át, Liszt maga vezényelte a Szent Erzsébet-legendát, a második koncerten Erkel, Volkmann, Mosonyi, Reményi és Thern műveit mutatták be, Ábrányi Kornél pedig országos dalosünnepély rendezésének volt az animátora. A dalosünnepély sikere szülte a tervet, hogy az ország területén működő összes dalárdákat egy országos egyesületbe tömörítsék, és rendszeresen mindig más városban rendezzenek dalosünnepségeket. Ez a terv két év múlva, a kiegyezés évében, 1867-ben Aradon megvalósult. Az Országos Dalár-egyesület vezetőjéül az egésznek megteremtőjét, Ábrányi Kornélt választották.

1867 Marosvásárhelyen is kórusalapítási év. Április 30-án megalakult a Marosvásárhelyi Dalkör, az eseményről a Székely Közlöny tudósít:

„A városi dalárda múlt vasárnap tartá meg alakító közgyűlését. A megerősített alapszabályok felolvasása után a tisztviselők választattak meg: elnök lett Petri Ádám, alelnök Fekete József, pénztárnok Csibi Károly, jegyző Göldner Nándor, levéltárnok Vályi Gábor, karmester Voczelka Ede. Választmányi tagok: Gál Domokos, Csiszér Károly, Lázár Benedek, Gencsi József, Lázár Ádám, Brandt Róbert, Dicső Károly, b. Apor Károly, Szöllősi Sámuel, Katonai Gyula, Szász Béla és Bihari Sándor urak.” (…)

Voczelka Ede ebben az időben jelentős helyet foglal el a város zenei életében. Vezeti a ref. kollégium ének- és zenekarát, zeneszerző, 1826-ban született, 1849-től él Marosvásárhelyen, zongoratanítással is foglalkozik. A kottaolvasási órák bevezetése igazi hivatástudatról árulkodik, ami meg is látszik a kórus későbbi munkáján. Tallózzunk tovább a híradásokban:

Október 15. „A dalárda múlt szombaton élvezetes estét szerzett a közönségnek. Az énekdarabok jól összehangoltak (…) különösen tetszettek az előadott népdalok, főleg pedig a műsorozaton kívül énekelt bordal, diadalt aratván általa mind Voczelka úr, a dal szerzője, mind a dalárda (…) a megszerzendő harmónium költségeinek fele immáron meg van.” (…)

A Dalkör – melyet a híradások csak Maros-vásárhelyi dalárda néven emlegetnek – életének legfontosabb eseményei 1874-ben történnek. Az Erdély c. hetilap közleményei: 

„A maros-vásárhelyi dalárda f. év augusztus 2-án a sörkertben táncvigalommal összekötött dalestélyt rendezett (…) városunk közössége egyletünk jelszavait: Egyesült magyar hazánkért dalra, tettre fel fiuk! – átértette (…)

Derék kezekben van a karmesteri pálca, mert mesterhez illő volt Voczelka Edének vezénylése (…) Az egylet díszes lobogója Budapesten készül. Szövete selyem, alapszíne kék, szegélyzete vörös-fehér-zöld. A lobogó egyik felén ezüst betűkkel lesz beszőve az egylet jelszava, másik felén egy korona alatt egy paizsban Magyarország és Erdély címere alatt a dalárda keletkezésének ideje leend felírva arany betűkkel. A díszes szalag kiállítására Maros-vásárhely és vidéke szép hölgykoszorúja kéretik föl. A zászló ára 250 frt.”

Szeptember 5. „A Maros-vásárhelyi dalárda győztesen tért vissza a kolozsvári országos dalárünnepélyről, magával hozván a Kolozsvári Dalkör által kitűzött csinos karnagyi pálcát. Csak kitartó szorgalommal előre!” (…)

Október 29. „Voczelka Ede, a nem csak e város lakói között, hanem még az ország határain túl is előnyösen ismert zene tehetség f. hó 25-én véletlen lábtörés következtében 48 éves korában megszűnt élni (…) Érdemei kiválók valának a helyi dalárda megalakításában és szervezésében, legkivált pedig annak olyaténszerű vezetésében, mely a teljes feloszláshoz legközelebb álló, hang- és különösen zenei ismeret tekintetében nem éppen a legjelesebb tagokból álló dalárdát, mondd: hat hét alatt oda képesítette, hogy a Királyhágón túli jelesnél jelesebb daláregyletek mellett a kolozsvári dalárünnepélyen nem csak dicsőséggel megállott, hanem még versenydíjban is részesült. Hűlt tetemei f. hó 27-én számos résztvevő kíséretében helyeztettek örök nyugalomra. Meghatók voltak a helyi dalárda által komoly méltósággal előadott gyászdalok mélabús hangjai.”

Hosszabb átmeneti időszak, karnagyváltások, új ipari és polgári dalegyletek létrejötte után, 1884-ben ifj. báró Szentkereszty Zsigmond1, a Dalkör elnöke a nagytiszteletű egyházkeblitanács segítségét kéri, hogy a kóruspróbák a Szentgyörgy utcai fiúiskola nagytermébe áttétethessenek, ugyanis „előbbi helyen a lámpákkal való világítás betiltatott”. Az engedélyt készségesen megadja a református egyház. Ez az a pont, amikor a Dalkör és a református egyház kapcsolata elkezdődik. 1893-ból egy levél2 (…) megerősíti ezt a feltételezést. Az aláíró, Szentmarjay Dezső törvényszéki elnök, a Dalkör elnöke, Nagy Sámuelnek, a ref. egyház főgondnokának címezte levelét.

1900, a Dalkör felveszi új státusát – Református Egyházi Dalkör –, illetve átalakul a marovásárhelyi ev. ref. egyház Dalkörévé. Az 1902. július 26-án3 tartott választmányi ülésen már Tóthfalusi József parókus lelkész elnököl, hiszen az új alapszabály szerint mindig az egyházközség egyik rendes lelkésze a Dalkör elnöke is. 

A Református Egyházi Dalkör alapszabályát4 1907. március 27-én szignálja Biró András, a ref. Kistemplom parókus lelkésze, 1909-ben a kéziratot véglegesítik, és jóváhagyásra előterjesztik a belügyminiszternek, ahol 1910. augusztus 19-én hivatalosan is tudomásul veszik. 1918-ban az alapszabályok némi változtatással az Erdélyi Református Egyházkerület főhatósága elé kerülnek jóváhagyás végett5. Az a „némi” változtatás nem is kevés a kórus történetében, ugyanis nem más történik, mint hogy a nők is helyet kapnak benne. Marosvásárhely minden kórusa, amely a XIX. század második felében alakult, férfikarként indult. 1875-ben már felmerült egy női ének-iskola ötlete, az Erdély április 25-i számában olvashatunk róla, de mind ez idáig kézzelfogható eredménye nem volt a kezdeményezésnek. 

A Marosvásárhelyi Ref. Egyh. Dalkör fennállásának 28. évében aratja első igazi, mérhetően nagy sikerét, a Segesváron6 augusztus 4–6-án megtartott III. országos dalosversenyen a férfikarok 1. csoportjában a második díjjal – ezüstserleg – lett kitüntetve. A serleg felavatására nagyszabású ünnepséget tartottak vasárnap, november 18-án. A díszközgyűlés műsorán, a Kultúrpalotában, a kórus előadásában felhangzott a Jelige – Szent a dal, Erkel Mi zengi túl a bérceket és Hoppé Daloljatok című műve. Karnagy Haják Károly. Az 1886-ban Budapesten született hegedűművész, karmester, zeneszerző, tanár 1913-ban jött Marosvásárhelyre, ahol sokoldalú zenei munkásságával ajándékozta meg a várost.

 Azt hinné az ember, hogy ezek után az egyház saját kórusát a tenyerén hordja. (…) De az anyagi gondok egyfelől, a kisebbségi gondok másfelől fenyegetik a kórus működését. (…) Egy, az esperesi hivatalnak címzett levélből vett idézet7: „(…) a városi tanács csak az esetben adja ki a hangverseny tartására szóló engedélyt, hogyha ennek semmi egyházi ünnepély, vagy kisebbségi felekezeti ünnepély jellege nem lesz (…). Nem csak mint marosvásárhelyi lelkész, hanem a marosi alsó kerületek községeiben alakult magyar kisebbségi dalárdák elnöke napról-napra tapasztalom, hogy kb. egy hónap óta mindenfelé beavatkoznak a csendőrőrsök a próbák tartásába, az e célból összegyűlteket fenyegetik, szétriasztják”.

Az 1936. december 22-i presbiteri tanácsülés határozatai között újra felvetődik a Dalkör támogatásának ügye. Farczády Elek írja: „a gyűlésen a presbitérium állásfoglalása abban domborodott ki, hogy a Dalkör az egyház kiegészítő szerve, és mint ilyen, számíthat az egyház legközvetlenebb támogatására”. 

Az ügyvezető alelnök Vadady Károly Adorján Gábor elnök lelkészhez 1940 de-cemberében írt leveléből8 kiderül, hogy a Dalkör ez idáig kényszerpihenőn volt, s most a „visszatérés” után szeretné újrakezdeni működését. „Felelősségünk tudatában tisztelettel kell kérjelek, hogy szíveskedj most már hathatósan segítségünkre lenni abban, hogy dalárdánk újra életre keljen és működését megkezdhesse” – írja. Ideig-óráig feléled a kórus, de hát nyakunkon a háború.

Háborúból, fogságból hazatérők élesztik, állítják talpra a kórust újra, és 1946. november 12-én ünnepi dalestre szól a meghívó a Kultúrpalotába a marosvásárhelyi Református Egyházi Dalkör öreg dalosainak kitüntetése alkalmával. A román és magyar nyelven nyomtatott plakát este fél 9 órai kezdetet hirdet, karnagy és orgonán játszik Csíky László, zongorán közreműködik Páll Magda. Az öreg dalosokat a magyar dalkultúra szolgálatában eltöltött éveik arányában önzetlen és áldozatos működésükért éremmel és elismerő okirattal jutalmazzák. 

A Dalkör működik még, hallat magáról egyházi ünnepen, temetéseken, de a negyvenes évek végéig lassan megszűnik, mint a többiek is. Az egyházi kóruséneklésre rátelepszik a népi demokrácia vészjósló csendje.

 

Karnagyok (1900–1950)

Barha Gábor

Haják Károly – 1913–1936

Kakuts György

Fogolyán (György?)

Kiss József

Heiter György t.b.

Kozma Géza t.b. 1936

Csíky László – 1941–1950

 

1MREL 1884/3118

2MREL 1893/4570, 4572

3MREL 1902/jegyzőkönyv

4MREL 1907, 1909/7801

5MREL 1918/6259

6MREL 1928/99 

7MREL 1936/220

8MREL 1940/051

 

Dr. Csíky Csaba

Az oldalt szerkeszti: Ötvös József ny. lelkipásztor