2022. május 25., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„utcazenéltem Torinóban, de most egy országot akarok képviselni az Eurovízión”

Rendkívül szoros a verseny az Eurovízió romániai elődöntőjében, ám a „magyar képviselet”, úgy tűnik, egyelőre nincs veszélyben: alig két hét alatt Vizi Imre eurovíziós versenydala, a Sparrow több mint 21000 megtekintést szerzett a román közszolgálati tv hivatalos YouTube-csatornáján, ami a legnépszerűbb tíz romániai dal közé helyezte a magyar előadóművész produkcióját. Ez azért is fontos, mert a közönségszavazatok nagy súllyal bírnak majd abban, hogy az előzetes szelekció során kiválasztott 46 dalból melyek kerülnek be az Eurovízió közelgő romániai elődöntőjébe, azaz a legjobb húsz közé. 





Az előadóművész decemberben jutott be a hazai válogató elődöntőjébe, amelynek negyvenhat versenyzőjét 94 előadó közül választotta ki a zsűri. Ha megnyeri a romániai megmérettetést, Vizi a május 10. és 14. között Torinóban tartandó Eurovíziós Dalfesztiválon képviselheti Romániát és az erdélyi magyarokat. Az elődöntőt, majd a döntőt a TVR élőben közvetíti.

Vizi elmondta, az elmúlt hetekben rengeteg pozitív visszajelzést kapott a román, magyar és külföldi követőitől, ám tisztában van vele, hogy a döntőbe jutáshoz az erdélyi magyarok masszív támogatására lesz szükség. Erős a mezőny, ő azonban született optimista, szereti az ilyen kihívásokat, tette hozzá, és bízik abban, hogy a versenydalok elbírálásában a szakmai, minőségi szempontok lesznek mérvadóak. – A magyar közönség, valamint az erdélyi és magyarországi sajtó részéről hatalmas támogatást kaptam és kapok, amiért ezúton is köszönetet szeretnék mondani, támogatásukra továbbra is számítok a verseny további szakaszaiban is – mondta az előadóművész, aki szerint a színpadon eltöltött több mint húsz év tapasztalata nagy előnyt jelent számára a tényleges versenyben, és nem utolsósorban az is, hogy 2014-ben már részt vett egy hasonló eurovíziós megmérettetésen, ahol az előkelő második helyezést érte el. Ráadásul zenélt már az idei dalversenynek helyet adó olasz városban, Torinóban, most azonban más minőségben, egy ország képviseletében térne vissza. – Akkor is optimista voltam, amikor karrierem elején jártam Torinóban, ahol még utcazenéltem is, mellesleg eléggé felemás tapasztalataim voltak: az egyik üzletben például nem akartak kiszolgálni, mert román útlevelem volt – emlékezett vissza. 

Az elődöntőt, amelyet a román közszolgálati televízió élőben közvetít, két szakaszban rendezik meg. Először húsz versenyzőt választanak ki, akik február 12-én mérik össze tudásukat. 

A döntőbe tíz előadó kerül be, akik közül a zsűri március 5-én választja ki azt, aki Romániát fogja képviselni az Eurovíziós Dalfesztiválon. A rajongók is szavazhatnak kedvenceikre a verseny hivatalos Facebook-oldalán: öt dalt juttathatnak a második elődöntős szakaszba, a zsűri pedig további tizenötöt. – Ma sokat beszélünk a közelgő népszavazásról, ám egyre világosabb számomra, hogy az Eurovízió romániai szakasza is egyfajta népszavazás. Egy szó mint száz: számítok az erdélyi magyarok szavazataira – összegzett Vizi Imre.

Csernik Vass Attila