A főszerepben a plasztika

*Gheorghe Mureșan: Kompozíciók

Újra Marosvásárhelyen a Magyarpolányi Nemzetközi Művésztelep alkotói (1.)

2026. szeptember 10-én a Bernády Házban a magyarpolányi szobrásztábor terméséből nyílt kiállítás. A művésztelep vendégei akárha haza jöttek volna, tárlatuk egyik fő jellegzetessége a marosvásárhelyi kapcsolódás. A bemutatkozó tizenöt művész 35 alkotását házigazdaként Nagy Miklós Kund művészeti író méltatta, és beszélt a művésztelepről a kiállítás Munkácsy-díjas szobrász vezetője, Dienes Attila is. A felsorakoztatott művek és létrehozóik szakavatott ismertetésére, méltatására Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész vállalkozott. A megnyitón elhangzott beszédének írott változatát lapunkban is közzétesszük. Terjedelmére való tekintettel két részletben közöljük az írást, a második felét egy következő Múzsa mellékletben.

Egy művésztelep karaktere sokban függ létrehozójának ízlésétől, művészeti-kulturális ambíciójától – főként, ha maga is művész –,valamint persze a helyi körülményektől, tradícióktól és attól a közösen alakított hagyománytól is, amit a tábor alkotói közössége felvállal. A legszerencsésebb esetben mindez egybe is vág a művésztelepet mindenkor képező művészek sajátos világának természetes eredőjével.

Az Europa Nostra díjas sváb gyökerű faluban, Magyarpolányban, az e kiállításon szobrászként szereplő grafikus Csabai Tibor vezetésével régóta működik az Ajkai Grafikai Műhely alkotótábora, amelyhez később hozzátársult a Dienes Attila vezetésével működő szobrásztábor is. 

A szobrásztábor eleinte főként a viaszveszejtéses bronzöntéssel készült alkotásokra koncentrált, de amint ennek a kiállításnak az anyagából is kitetszik, a tábor műhelyében más szobrászati műfajok is helyet kaptak. Sokak egybehangzó véleménye szerint a két művésztelep együttléte ugyanabban a faluban megtermékenyítőleg hat egymásra. Ma már sokan a táborlakó művészek közül – elsősorban a fiatalabb nemzedék tagjai, de nem csak! – mindkét műfajban otthonosan mozognak. Magyarpolányban nem ritka, hogy grafikusok szobrokat alkotnak, vagy szobrászok ragadnak véső, mintázófa és hegesztőpisztoly helyett széndarabot, metszőkést vagy ecsetet.

„Mindkét művésztelepre jellemző, hogy összeszokott közösség dolgozik ott, melynek tagjai rokon szemléletűek, egymáshoz közeli művészeti elveket vallanak. Közös a tradícióőrzés és a tradíciók folyamatos megújítására irányuló törekvés, a modern, korszerű szemlélet” – fogalmazta meg Wehner Tibor a két telep együttes bemutatkozásakor 2022-ben. A közös táborok programja ezenfelül erősíteni kívánta a hazai és a határon túli magyar szobrászok kapcsolatát, elősegítve a régiók közötti termékeny tapasz-

talatcserét, de nyitott a Kárpát-medencei testvérnépek és etnikumok alkotóinak munkásságára is. 

Négy évvel ezelőtt nagyszabású retrospektív kiállítással, mintegy ötven művész munkáival mutatkozott be az Art Nouveau Galériában a két magyarpolányi művésztelep. Ezúttal itt a Bernády Házban egy kisebb, mondhatnám sokkal koncentráltabb, kizárólag a plasztika nyelvén, igaz, különböző anyagokban fogalmazó tizenöt művészből álló csapatnak, rendkívül színes baráti alkotótársaságnak sok szellemi és alkotástechnikai szálon összefüggő munkáját láthatjuk.

Lássuk, ezúttal kik és milyen munkákkal rukkoltak elő…

Kezdjük a szobrásztábor vezetőjével. Az egész életműve és marosvásárhelyi múltja miatt számomra mindenképpen tiszteletre méltó Munkácsy-díjas és Veszprém megye Príma díjas szobrász és iparművészével, Dienes Attilával, aki nem mellesleg egyben a MAMŰ Társaság egyik alapító tagja is. Lassan 50 éve volt első egyéni kiállítása itt Vásárhelyen. 1989 óta él Magyarországon, Magyarpolányban, ahol a kitelepedését követő évben már megépítette azt a bronzöntő műhelyt, ahol ma a művésztelep működik. Rögtön a letelepedése évében meghívta néhány művészbarátját, hogy együtt dolgozzanak, ebből nőtt ki a Magyarpolányi Fa és Bronzöntő Művésztelep. Itt érdemes megjegyezni, hogy a közösségi munka Dienes Attilának mindenkori éltető erőforrása. Már marosvásárhelyi szobrász korában körülvette magát más művészekkel, de szervezett alkotótábort Csernátonban, és ennek kapcsán kezdeményező elnökévé vált az Ezer Mester Alapítványnak, melynek egyik célja az ősi mesterségek fortélyaival való ismerkedés volt. Az alapítvány segítségével több helyszínre szervezett sikeres közműves foglalkoztató tábort.

A kiállításon öt új Dienes Attila-alkotást is láthatunk. Ezek is azt erősítik meg bennünk, hogy művészete ma is határozottan ember- és természetközpontú, mind az archaikus kultúrákat, mind a reneszánszot idézően, ezeket ámulattal tisztelő és ezek szellemét példaként a mának felidéző remekek. Művészete az örök szépségre és az ökológiai egyensúlyra féltő szellemben figyelmező, hol mély bölcseleti tartalommal telített, hol a formai harmónia megteremtésének csodáját felmutatóan emelkedett, és ha egy kissé lazább kortárs szellemességgel is, de mindig emberi teljességet újrateremtő összetettséget közvetít.

Dienes Attila Magyarpolányban kiteljesedett művészet- és táborszervezői munkájában a legfőbb szövetségese Csabai Tibor grafikus volt, aki 1998-ban megalapította a községben a Művészeti Alapiskolát, és a helyi közoktatási intézmény vezetője lett. Majd az Ajkai Grafikai Műhely Egyesület elnökeként nyaranta nemzetközi művésztelepet szervezett, melyet – a feltételek teljesülésekor – Magyarpolányba vitt, és az alapiskola számára is szervezett nyári alkotótábort. Egyik ritka, önnön művészetéről szóló vallomásában úgy nyilatkozott, hogy az emberek hajlamosak beskatulyázni filozofikussága miatt. Pedig „inkább az emberről szól ez az egész történet, benne magamról, hogy mit élek meg. Nem az a fontos, hogy divatos legyen, és menjen a nappaliban lévő zöld ülőgarnitúrához.” Fenyvesi Ottó szerint „Tudja, hogy a képzőművészet nem veszélyes fegyver, inkább tűnődés, inkább gesztus az örökkévalóság oltárára, reakció a világra, mint az éhség vagy a szeretet. Csabai alkotásaival teszi jelenvalóvá az emberi szem számára egyébként merőben absztrakt végtelent.” 

Dienes Attila szívesen hívta az általa szervezett táborba az itthonihoz hű régi kollégáit, mint amilyen Bucur Mana is, aki szintén MAMŰ-tag, és aki a magyarpolányi kerámiaszekciót karakteres, a posztmodern szellemiséget sugárzó, nőies szeretettel és bölcseleti türelemmel telített autonóm kerámiáival erősíti. Dimény András írásából tudható, hogy: „Két nagy téma foglalkoztatja behatóan, mondja, az egyik »az élet dualitása, az ellentétpárok, a hasznos-ártalmas, az angyali-ördögi, jó-rossz, békés-kötekedő, hogy csak párat említsek«. A másik téma gyerekkora óta kíséri, s ez a doboz, ami tele van rejtélyekkel, meglepetésekkel, titkokkal. Mindig arra készteti az embert, hogy kinyissa, s meglesse a tartalmát. Mint mondta, művészetével is a kinyitásnak ezt a pillanatát akarja megragadni.”

Dienes Attila régi kollégájának, úgymond harcostársának számít Mureșan Gheorghe szobrászművész is, aki ezúttal is egy bátor minimalista konstrukcióval alakított konceptuális jellegű páros plasztikai munkával szerepel a kiállításon. Szobrászművészeti ars poeticája szorosan kötődik az anyag tiszteletéhez. Kerámiaplasztikáit ezúttal is a teremtő folyamat tiszteletéhez méltó kézi munka alaposságával alakította és színezte. Hitvallása szerint a szobor nem csupán egy statikus tárgy, hanem a megismerhető anyagi világ és a transzcendens, belső szellemi tartomány közötti átjárás jelképe. Szobrai nem tisztán geometriai alakzatok, hanem történetmesélő szerkezetek. Úgy alkot elvont formákat, hogy azokba személyes vagy kollektív mítoszokat, „elbeszéléseket” rejt el, így a nézőt folyamatos gondolkodásra és asszociációra készteti.

(Folytatás egy következő lapszámban)

Vécsi Nagy Zoltán