Visszatekintő

Akár időutazásnak is tekinthetjük, röpke visszapillantásnak Marosvásárhely egyik mozgalmas művészettörténeti időszakára. A múlt század második felétől majdnem napjainkig mintegy öt évtizednyi periódust képviselnek azok a műalkotások, amelyek a Bernády Házban február 14-én nyílt Visszatekintő kiállításon láthatók. Olyan művészek művei, akik már csak munkáik és a róluk őrzött emlékek révén vannak közöttünk. Huszonhatan, akik az egykori városépítő polgármester nevét viselő kulturális központban egyéni vagy csoportos tárlaton közönség elé álltak, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány gyűjteményébe egy vagy több alkotást adományoztak, de ma már nem élnek. Fennállása közel negyedszázada alatt a Bernády Házban számos kiállítást rendeztek, nagyon sok alkotó mutatkozott be, az adományozott művekből folyamatosan gazdagodó, értékes műkollekció jött létre. Kétszáznál jóval több munkát tartalmaz a gyűjtemény, nagy részük már két vaskos albumban (Galéria a Bernády Házban I-II.) reprodukcióként elérhető a művészetkedvelők számára, az alapítvány kuratóriuma azonban arra törekszik, hogy időről időre különféle válogatásokban tárja újra az érdeklődők elé a festményeket, grafikákat, szobrokat, textíliákat. A rendezők ezúttal úgy döntöttek, hogy az elhunyt művészek emlékezetét erősítik fel a köztudatban.

Akiknek munkáit erre a kiállításra beválogatták, mind elismert, megbecsült, közkedvelt alkotók voltak, nekik és tehetséges tanítványaiknak köszönhető, hogy az 1950-60-70-es években Vásárhely művészeti mozgalma annyira fellendült, hogy az ország élvonalába került. A híres művészeti középiskola jeles mesterei voltak valamennyien, tudásukat számos kiváló utódnak adhatták tovább. Termékeny, szép alkotói pályafutásuk volt, de drámákkal is meg kellett küzdeniük. Egyeseknek gyümölcsöző, hosszú, munkás lét adatott, másoknak fiatalon kellett távozniuk, de torzóban maradt életművük is jelentős. A tárlaton ez is szóba került. A legrégebb született mesterek – Bordi András és Incze István – 1905-ben jöttek a világra. Utánuk sorban újabb kiválóságokat teremtek a különböző évjáratok. Izsák Márton (1913), Barabás István (1914), Józsa Nemes Irén (1918), Hervai Zoltán (1919), Kusztos Endre (1925) gyarapította a későbbiekben a „nagy öregek” névsorát. Ha esetükben nyolc-kilenc évtizedes életpályáról is beszélhetünk, jeleznünk kell azt is, hogy volt a vásárhelyi alkotóknak egy olyan vonulata is, amelynek soraiban a korai halál, a tragikus sors aratott.

A kiállítás ezt is eszünkbe juttatja. Bocz Borbála 33, Nemes Kovács Ernő 34, Nyilka Róbert 39, Székely Miklós 45, Nagy Pál 50, Siklódi Zsolt 51, Balogh Zoltán 51, Molnár Dénes 53 évesen hunyt el. Döbbenetes, hogy két művész – Nagy Pál és Kusztos Endre – közúti baleset áldozata lett. A Visszatekintő tárlat kapcsán még sok különös sors, egyéni és közösségi történet, esemény felmerülhet, de ugyanez elmondható, ha külön-külön az egyes munkákat tesszük górcső alá. Az anyag persze esetleges, hiszen más és más alkalom, más és más szempont hozta létre a kiállításokat, és nem feltétlenül a legmeghatározóbb műveiket hagyták a galériának az alkotók, elvégre arra gondolhattak, hogy lesz még lehetőségük ezt a gyűjteményt is gazdagítani. Ettől eltekintve eklektikusságában is üdítő látvány fogadja a nézőket, színvonalas képeknek, plasztikáknak, kárpitoknak örülhetnek. Nem árt időnként ilyen tárlatokkal is felfrissíteni a memóriánkat, és mérlegelnünk: mink volt, mink van, merre irányul az a folyamat, amely a képzőművészetet is megbecsülendő, valós értékeink sorában tarthatja.