2025. november 13., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gyermekostrom alatt az írott szó birodalma

A marosvásárhelyi könyvünnep jól ismert forgatókönyve szerint kisdiákok serege szállta meg a Színház teret csütörtök délelőtt, a rangos szemle megnyitóján. A 31. nemzetközi könyvvásár mottójában – Emlékezz a jövőre! – is megnevezett elsődleges célközönség tagjai, a legfiatalabb olvasók, illetve még csak mesehallgatók egy közös spontán énekléssel adták meg az alaphangot, ezt követően a betervezett nyitómozzanat következett, amikor szülők és pedagógusok egyszerre olvastak fel a gyerekeknek különféle történetrészleteket. 

„Még egyet, még egyet!” – követelte a művészetis elemistákból álló hallgatóság a néhány perces performansz végén, amire jött is a színházkaput kitáró válasz: „a többit majd a könyvvásáron találjátok”.

Ezt követően pillanatok alatt ostrom alá kerültek a színes gyermekkiadványokat kínáló standok. A színház emeleti részén található Ábel Kiadónál két fiúcska ottjártunkkor éppen kedvenc meseregényére bukkant – „ezt olvassuk el”, döntötték el gyorsan –, egy harmadik osztálytárs pedig egy állatos könyvet szorongatva közölte a többiekkel: „bocsi, de ezt már lefoglaltam”. Egy kislány Fekete István Vukjára mutatva kérdezte a kísérő pedagógust: „erre emlékszik, tanci?” A gyereknép között egy-két nézelődő felnőtt – kisgyermekes, apróságát hordozóban hozó édesanya, babakocsis apa, a szépirodalmi felhozatalban elmerülő idősebb úriember – is feltűnt, az igazi könyvvásáros forgatag azonban minden bizonnyal a hétvégén seper át többször is a színház előcsarnokán.


Fotók: Karácsonyi Zsigmond



Mikulás-hívogató finnül, magyarul

Fél órával a megnyitó után el is kezdődött a könyvünnep első programpontja, a közönségtalálkozó a kiemelt meghívottal, Markus Majalouma finn íróval, illusztrátorral, a Koinónia Kiadónál megjelent, humorban gazdag Apa-könyvek szerzőjével. A diákközönség figyelmét az együttlét alatt végig fenntartó, zseniális alkotó szavait Jankó Szép Yvette, a könyvek fordítója tolmácsolta.

Az együttlét első perceiben a gyermekprogramokért felelő Makkai Kinga arra hívta fel a figyelmet, hogy a világszerte ismert író jelenléte valóban nemzetközivé teszi az idei könyvvásárt. Ezután el is kezdődött a játékos beszélgetés, amely alatt a meghívott elárulta, hogy először jár Romániában, és nagyon tetszik itt neki, majd elmesélte nyári találkozását a kéményekben leereszkedve feketévé változott Mikulással, aki éppen horgászni indult, és akit sikerült rávennie, hogy ússzon vele egyet a patakban. Az ismeretséget bizonyítandó, „fel is hívta” telefonon Markus a Mikulást, majd arra biztatta a gyereknépet, hogy teli torokból hívogassák finnül vagy magyarul a fehérszakállút. Ezekben a percekben gyermekkoncerteket leköröző hangulat lett úrrá a Kistermen, majd kezdődhetett is a vidám kérdezz–felelek, amikor a hallgatóság faggatta a meghívottat. A gyerekek többek között arra voltak kíváncsiak, hogy kedvenc szerzőjük hogyan kezdett el történeteket írni – erre kiderült, hogy nála a rajzolás volt a történetmesélés első eszköze –, és ismeri-e személyesen a könyveiben gyakran felbukkanó Putkela bácsit. A derűs találkozó végén a vendég hosszú percekig dedikálta könyveit a lelkes kisdiákoknak.




Gyermekrajzokban a jövő

A könyvvásár második órájában a Ha én felnőtt volnék… címmel 6–10 éveseknek meghirdetett rajzpályázat legjobb munkáiból nyílt kiállítás az Irodalmi Kávéházban. 

– Az idei könyvvásár mottójából kiindulva arra gondoltunk, hogy ki kellene próbáljuk, hogyan is „emlékeznek” a jövőre azok a gyerekek, akik már iskolába járnak, és akiknek van elképzelésük arról, hogy mik szeretnének lenni. Nagy örömömre szolgált, hogy 135 rajz érkezett, nemcsak Maros, hanem Hargita és Kovászna megyéből is, olyan kis településről is, mint a Hargita megyei Oklánd – mondta a megnyitón Káli Király István, a könyvünnep programfelelőse, majd Căbuz Andreának, a tárlat kurátorának adta át a szót.

A kurátor Picasso szavait idézte – miszerint „minden gyerek művésznek születik”, a kihívás művésznek maradni, miközben felnövünk –, majd azt is elárulta, hogy azért tetszettek neki leginkább ezek a rajzok, mert nem egy bizonyos szakmát jelenítenek meg, hanem egy belső lelkiállapotot tükröznek: sétát a szivárvány alatt, kisállatok közelségét, boldog családot. 

Nem volt könnyű kiválasztani a kiállítandó harminc alkotást – tette hozzá Căbuz Andrea, aki nem annyira a technikát, mint a mondanivalót nézte, és legszívesebben valamennyi rajzot közszemlére bocsátotta volna. A kiállítás megnyitóján jelen volt az internetes közönségszavazás győztese, a marosvásárhelyi Református Kollégiumba járó, hétéves Csenteri Lídia, aki Káli Király István kérésére szóban is összefoglalta a megjelenített jövőképet: „sok malacom van, van egy rózsaszín kis házam, és szépen sétálok mellette”.

A kiállításmegnyitóval egy időben a Kisteremben Závada Pál tartott rendhagyó irodalomórát középiskolásoknak Szabó Ivett moderálásával, az 1. számú próbateremben kreatívírás-műhely kezdődött felső tagozatos általános iskolásoknak Szabó Róbert Csaba irányításával, a klubteremben pedig Bertóti Johanna Szerelmes állatok című új könyvével ismerkedhettek meg az érdeklődők. Ezt követően a Kisterem előcsarnokában magyar feltalálók találmányait felvonultató roll-up tárlat nyílt, ami – a rajzpályázati munkákhoz hasonlóan – a könyvvásár végéig, vasárnap délutánig megtekinthető. 




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató