Vincze Lóránt: Az Európai Uniónál nincs jobb keret a romániai magyarság számára

Az Európa-nap, május 9. apropóján beszélgettünk Vincze Lóránt európai parlamenti képviselővel, a FUEN elnökével a nap jelentőségéről, illetve az őshonos kisebbségek jogállásáról az Európai Unióban.

– Európa-nap. A dátumot, amit azért jegyezték fel, mert akkor született meg a Schuman-nyilatkozat, amely az EU alapjának tekinthető, és azt követően több szakaszban valósulhatott meg az az Európai Unió, amit ma ismerünk. 

Én úgy tekintek az Európai Unióra, mint a tagállamoknak egy olyan szerveződésére, amely folyamatos átalakulásokon megy át azok miatt a kihívások miatt, amelyek időközben érik. Úgy szoktunk fogalmazni, hogy az Európai Unió válságról válságra halad, jól vagy kevésbé jól kezeli ezeket a krízishelyzeteket. De végül mindig megtalálja a módját annak, hogy továbbmenjen, és lehetőleg megerősödve kerüljön ki a különböző válságokból. Emlékezzünk vissza a 2009-2010-es gazdasági válságra, a romaválságra, amit a migránsválság követett 2015-ben, most itt van egy háború Európa küszöbén, azelőtt ott volt a világjárvány. Ezekre az Európai Uniónak reagálnia kellett. 

– Az emberek gyakran megszemélyesítik az Európai Uniót, és úgy beszélnek róla, mint egy egységes képződményről.

– Így van, holott az Európai Unió annyira tud erős lenni, amennyire a tagállamok, amelyek a végső döntéseket meghozzák. 

Ilyen szempontból, amikor felmerül, hogy az Európai Unió képes-e jó választ adni az energiaválságra vagy az európai élelmiszer-biztonságra, akkor erre csak az lehet a válasz, hogy igen, jó választ tud adni, ha ebben a tagállamok közösen megegyeznek. Mindig ez vitte előre az európai konstrukciót.

Amúgy az Európai Unió gazdasági együttműködés, de közben több más témakörrel ruházták fel. Ezek a kompetenciabővítések, amelyeket a különböző szerződések indítottak el, és amelyekből mindig kimaradt egy nagyon fontos dolog, az őshonos kisebbségek védelme. Akkor is, amikor az Európai Bizottság egyre elszántabban, egyre bátrabban véd kisebbségi társadalmi csoportokat, mint a szexuális kisebbségek vagy a romák, a nemzeti, őshonos kisebbségeket méltánytalanul kiszorítja ebből a körből. Amikor az őshonos kisebbségek jogairól van szó, rögtön azt mondják, az tagállami kompetencia. Holott a többi típusú kisebbségek esetében is ugyanolyan tagállami kompetencia, de mindig megtalálja a módját az EB, hogy intézkedéseket, akcióterveket fogadjon el jogállamisági mechanizmusba illesztve. Ez méltánytalanság és kettős mérce, ezen sürgősen változtatnia kell az Európai Bizottságnak, az Európai Uniónak, hiszen a hitelét veszti. 

– Az Európai Parlament 75 százalékos többséggel támogatta a Minority SafePacket, hogy az EU kisebbségügyi jogi intézkedéseket fogadjon el. Az Európai Bizottság azt mondta, már mindent megtett, és nem tart szükségesnek ilyen intézkedéseket. 

– Ez nagyon merev álláspont, amelyet több okból sem lehet elfogadni. Ugyanakkor felelőssége is van az Európai Bizottságnak az őshonos kisebbségek tekintetében, hiszen Európa nagyon fontos örökségét, nyelvi és kulturális hagyatékát szeretnénk védeni, amit sok helyen az asszimiláció fenyeget. Ezt pedig csak a tagállamok közös fellépésével lehetne megállítani, és az Európai Uniónak koordinálnia kellene ezeket az erőfeszítéseket.

– Ezekre a felvetésekre hogyan reagál a Bizottság?

– Az Európai Bizottság a legtöbb esetben a folyosói beszélgetéseken – mert az élesebb összetűzések ott történnek – azt mondja, hogy itt történelmi érzékenységek vannak, van néhány tagállam – Románia, Szlovákia, Spanyolország, Görögország, a balti államok, hogy csak néhányat említsek –, amelyek, nehéz történelmi örökséget hordozva, ezzel a kisebbségi kérdéssel nem tudtak mit kezdeni, így nem tudtak jó megoldásokat találni. És ők óvakodnak attól, hogy európai uniós szinten döntsenek a kérdésben. De ez egy maradi 19. századi álláspont, amelynek a mai Európában már nem lenne semmi keresnivalója.

Például a görögországi törököknek a létét el sem ismerik el, arra a szerződésre hivatkoznak, amit a 19 század végén kötöttek, és amiben egy muzulmán kisebbségi közösség szerepel, nem egy etnikai kisebbség. Hogy lehet 2022-ben egy ilyen régmúlt szerződésre hivatkozni? A modernitás, a társadalom alakulása megkívánná, hogy ezeken módosítsanak. De ott van közelebbről a felvidéki magyarság ügye, ahol a Benes-dekrétumok még mindig érvényben vannak, és joghatást gyakorolnak: ma is földterületeket koboznak el, mert valaki magyar; annak idején a magyarokat megbélyegezték, kiszorították a közéletből, át akartak mindenkit telepíteni Magyarországra. Kevesen tudják az Európai Unióban, hogy máig alkalmazzák azt a jogszabályt. Úgyhogy számos tennivalója van az EU-nak ezen a területen. 

– Az ENSZ kisebbségi fórumán ön konkrét javaslatokat fogalmazott meg azzal a céllal, hogy bekerüljenek a fórum zárónyilatkozatába. Melyek azok, és bekerültek-e a záródokumentumba?

– Bekerültek. Egészen merész gondolatok fogalmazódnak meg benne. Azt szeretnénk, hogy a kisebbségi jogok védelme, abból a megállapításból kiindulva, hogy ezek emberi jogok, az ENSZ szintjén is megjelenjen. Európai kontextusban a koppenhágai kritériumok legyenek kötelezőek, illetve az EU alakítson ki egy olyan jogvédelmi keretet, amely az őshonos kisebbségeket támogatja, legyenek kisebbségvédelmi standardok, az ENSZ szintjén pedig jöjjön létre egy olyan testület, amely a kisebbségi jogokkal foglalkozik világszerte, monitorozza a kisebbségi jogok betartását, fellép, amikor jogsértés történik. Nem szorítkozhatunk csak egy-egy intézményre, valamennyinél meg kell próbálnunk az előrelépést. 

Azt érezzük, hogy a tagállamokkal sok esetben eljutunk egy pontra, ahonnan már nem lehet előre haladni. Van, akinél ez a pont onnan kezdődik, hogy elismerik-e a létét, másutt, mint Romániában is, a közösségi jogokról nem tud beszélni a magyar kisebbség. Az a tapasztalat, hogy a nemzetközi intézmények nyomására alakítják a politikájukat a tagállamok aszerint, ahogy közösen megállapodnak az adott intézményekben. De, mint említettem, vannak „rossz tanulók” az unióban és vannak „jók”, akik a kisebbségi jogokat támogatják, és kezdeményező szerepet is vállalnak, mint például Ausztria az ENSZ vonatkozásában, de említhetjük Németországot is. Emlékezetes, hogy mennyire támogatták a Minority SafePack kezdeményezést, ahogy Dánia, Belgium, Olaszország és a kisebbségi régiók is, tehát több olyan partnerünk van, amely elkötelezettje a témának a nemzetközi szervezetekben való képviseletben is.

– Mindent egybevetve: milyen konklúziót fogalmazhat meg?

– Az Európa-naptól indultunk, és azt mondom, hogy az Európai Unióban élve, az EU részeként az erdélyi magyarságnak itthon a helye, ebben a közösségben. Ebben kell kialakítanunk azokat a feltételeket, amelyek által az életünk jobb lesz, a következő generációknak pedig még jobb. Ehhez tartozik az identitásunk védelméhez kapcsolódó jogbiztonság megteremtése, az anyanyelv, a kulturális örökségünk védelme, hogy megmaradjanak a közösségeink. Ehhez az EU nagyon sok támogatást, befektetést eszközöl. Célunk, hogy ezeket minél inkább a közösség javára hasznosítsuk a következő években. Tehát mindig többes kihívásról van szó, de az biztos, hogy jobb keret, mint az Európai Unió nincs a romániai magyarság számára. Igyekezzünk minél jobbá tenni!