Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Május 26-án a marosvásárhelyi sportrepülőtéren bemutatót tartottak, ahol több típusú géppel, vitorlázóval valamint az ejtőernyősöktől is különböző mutatványokat láthattunk. A rendezvény díszvendége a Sólymok négyes bemutató kötelék volt, amely tulajdonképpen a sportág hazai elitjének számít, s amelynek tagja Boger Attila kolozsvári repülőoktató, a kötelék negyedik pilótája.
– Milyen karriert kell végigjárni ahhoz, hogy valaki bekerüljön a válogatott sportrepülők közé?
– Tizenhét éves voltam, amikor 1990-ben vitorlázó repülősként először felszálltam. Tíz évig vitorláztam, majd bekerültem a válogatottba. A következőkben a motoros műrepülőknél beválasztottak a keretbe, és az a megtiszteltetés ért, hogy a román sportrepülés reprezentatív bemutató kötelékében is gépbe üljek. Ez a kötelék négy nagy teljesítményű műrepülőből áll. Négyes, gyémántköteléknek nevezik, mert rombusz alakzatban repülünk. Az én gépem közvetlenül a vezérgéppel egy tengelyhosszban zárja az alakulatot.
– Milyen kvalitásai kell legyenek egy műrepülő pilótának?
– Ahhoz, hogy ilyen magas szinten tudjunk repülni, elsősorban a csapatmunkára való készség, hajlam a legfontosabb, s mint ilyen, a repülés technikai követelményeinek betartásán kívül rendkívül fontos az emberek közötti kapcsolat. Különféle az egyéniségünk, s úgy kell összedolgozzunk, mint a svájci óra. Ez egy halálosan komoly dolog, megpróbáljuk ugyan humorosan felfogni a repülést, de a műveletekben nem szabad hibáznunk, hiszen egy apróbb tévedés is tragédiába torkollhat.
– Valóban rendkívül veszélyesek ezek a mutatványok, de hogyan lehet leküzdeni a veszélyérzetet?
– Nem is tudom. A veszélyérzetet egyénileg kell leküzdeni. Nem hiszem, hogy van erre recept. Rengeteget kell gyakorolni, de ettől függetlenül nem szabad elérni a rutint. Mindegyik felszállást úgy kell kezelni, mintha azelőtt nem is repültünk volna, hiszen mindig változnak a körülmények, amire oda kell figyelnünk. A repülés nem nehezebb, mint bármilyen más mesterség, amely hihetetlenül sok gyakorlatot igényel. Olyan ez, mint a sebészet. Az is veszélyes, és nem lehet csak pénzért dolgozni. Különben a világ összes pénze sem elég ahhoz, hogy ezért az ember leküzdje a szorongást. De ez jó is egyben, mert éberen tart bennünket a levegőben.
– Nyilvánvalóan a sport szépsége, különlegessége is hozzájárul ahhoz, hogy minden kockázattal együtt a pilóták vállalják a veszélyeket.
– Bármennyire is hihetetlenül hangzik, fentről nem a sport szépségét követjük. Az, hogy hibátlanul végrehajtjuk a műveletek, elsősorban óriási szakmai elégtételt jelent. Ott fent nincs időnk csodálni a mutatványokat. Amikor gépben ülünk, nagyon komolyan oda kell figyelnünk arra, hogy mi történik, hogyan hangoljuk össze a gép vezérlését a kötelékben levő társainkkal. A repülés szépségét akkor csodáljuk igazán, amikor otthon, biztonságban, végignézzük a fényképet, a felülről, illetve a földről készített filmeket.
– Azt hiszem, hogy a repülés közben a legnehezebb dolguk a családtagoknak van.
– Igen, ez a legnehezebb része a műrepülésnek. Sokan emiatt nem is bírják hosszú távon űzni ezt a sportot, és átirányulnak az utasszállító repülőgépekre. Azok, akik megfordultak a kötelékben, mind utasforgalmi pilóták lettek. Nekem is ez a határozott szándékom, hiszen már lassan 22 éve foglalkozom a sportrepüléssel.
– Mindamellett, hogy valaki a sportrepülést ilyen magas szinten űzi, tudomásom szerint nem olyan egyszerű bekerülni az utasszállító pilóták sorába.
– Valóban, azok, akik pályát váltanak, külön képzésen vesznek részt, ami rengeteg időbe és pénzbe kerül, de az elégtétel nagy, hiszen Boeingeken, más óriás-gépmadarakon repülhetnek. Azt tudni kell azonban, hogy nagy a különbség az egymotoros, egypilótás kisgép és egy utasszállító gép között, amelynek irányítását meg kell tanulni. A tanfolyam két évig is eltarthat. Szerencsés esetben a légitársaság támogatja a képzést, a gazdasági válság miatt ma már a pilóták saját zsebükből állják a költséget, ami legkevesebb 30.000 euróba kerül. Illik sikeresen vizsgázni, de a gond ezután következik. Nagyon nehéz elhelyezkedni, hiszen kevés légitársaság keres pilótákat. Mindegyre azt hangoztatják a sajtóban, hogy pilótahiány van, ez azonban a repülőiskolák üzleti fogása, mivel óriási üzlet áll a tanfolyamok mögött. Konkrétan tudom, hogy az egyik kollégám eddig 80.000 eurót fizetett az átképzésért, és még mindig nem kapott állást. Aki azonban belekóstolt ebbe az igen szép mesterségbe, mást nem tehet. Csak remélhetjük, hogy jobb napokat is megér a civil repülés, nemcsak az országban, hanem világviszonylatban is.