2026. június 11., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Késhegyen táncol Eugen Tomac EP-képviselő megbízott miniszterelnök a kormányalakítás során. Amint nyilvánosságra került, több mint valószínű, hogy nem lesz meg a parlamentben a támogatottsága. Ezt a bizonytalan helyzetet érzékelve állt nyilvánosság elé Nicuşor Dan államelnök is, aki, bár nem említett konkrétan politikai pártokat, de sürgette az egyezségre jutást. Egy sajtótájékoztatón azt is kijelentette, hogy nem tartozik a jogköréhez „beleszólni” a kormányalakításba, azt viszont megjegyezte, hogy kötelessége országa európai uniós irányultságát megőrizni. A pártokkal folytatott hivatalos egyezkedések után Eugen Tomac csütörtökön kijelentette, hogy folytatni kell a Bolojan-kormány „jó kezdeményezéseit”, ugyanakkor sokkal világosabban kell kijelölni Románia közpolitikai prioritásait, például a közigazgatás digitalizálását. Hozzátette, hogy nem támogatja viszont új építkezések és projektek elindítását csak azért, hogy elmondhassa róluk, hogy a saját kezdeményezései. Nem kell politikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy kijelentéseiből levonjuk a következtetést: nem igazán áll a helyzet magaslatán. Mi több, jelölése egyfajta kényszerhelyzet, amelybe elsősorban a PSD taszította az államelnököt, és tegyük hozzá, az országot is az AUR-ral együtt. Veszélyes játék ez mindannyiunk számára. A PSD nemcsak privilégiumait veszítette el az alig több mint 10 hónapja regnáló Bolojan-kormány intézkedéseivel, hanem szavazótábora is csökkent, így számára kapóra jöttek a kormány megszorító intézkedései, hiszen előállhatott a populista baloldali retorikával, amelyet örömmel támogatnak a kormányzásból kimaradt extrém nacionalisták, akik viszont ebben látnak felemelkedést ahhoz, hogy a következő választásokkor biztos nyerők legyenek. A gond az, hogy a kormányváltás, -válság nem oldja meg a gazdasági kérdéseket, sőt elmélyíti azokat. A Tomac-féle kormány férckormány, és bár a megbízott kormányfő hangsúlyozza, hogy folytatja a Bolojan-kormány intézkedéseit, erre nincs garancia. Talán azért sincs, mert a PSD a háttérből irányíthatja majd a „technokratákat”. És itt van egy másik gond „a technokrata kormánnyal”, ugyanis egy párt vagy koalíció által megalakított kormány politikailag is felelősséget vállal a kormányprogram kivitelezéséért. Nemcsak központi, hanem helyi szinten is. Ezért van az, hogy a politikai egyezség szerint a pártok a minisztériumok államtitkáraitól a prefekturákig, illetve a dekoncentrált intézményekig az általuk ajánlott szakembereket helyezik funkcióba. Ideális esetben természetesen a funkcióba kerültek szakmai tudását, hozzáértését is garantálva. Bármennyire megszorító intézkedéseket hozott a Bolojan-féle kormány, szükség lett volna fenntartani, továbbvinni azt a vonalat, mert a politikai stabilitás gazdasági biztonságot is jelent mind a köz-, mind a magánszférában. És erre most geopolitikailag is nagy szüksége van az országnak. Valószínű, hogy a Bolojan-kormányt megbuktatók érdekét szolgáló lépés szerint Eugen Tomac  csupán egy „paraszt” a nagypolitikai sakkjátszmában. A jövőre nézve az a gond, hogy a mattot az ország lakossága is megérzi, és akkor lehet, hogy újra kell rendezni a sakktáblát. De ez az a megoldás (előrehozott választások), ami senkinek nem lesz jó… Meglátjuk. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató