Versek emlékidőben

Budapestről jött a könyv*, először Erdélyt keresem benne. A szerző gyökerei idáig kúsznak, nem lehet, hogy versei közt ne legyenek erdélyi fogantatásúak. Cím alapján hamar találok is néhányat, amely konkrétan innen ihletődött, végigolvasva a 148 költeményt, azt is állíthatom, hogy transzilván szellem is táplálta őket. Aknay Tibor apai ági ükapja, Gáspár János egykori nagyenyedi professzor (1816-1892) révén, túl az időíveken, Torockószentgyörgyhöz, Kolozsvárhoz és az Őrhegy alatti városhoz, a Bethlen Kollégiumhoz is kapcsolódik. Persze más erdélyi helyszínekhez is, Marosvásárhelyhez mindenképpen, hiszen nemegyszer járt városunkban, olyankor is, amikor öccse, a Kossuth-díjas festőművész, Aknay János alkotásaiból nyílt itt kiállítás. A Segesvár, a Szejkefürdő, az Áprilys egyből előugrik a tartalomjegyzékből. Ugyanúgy a Barbárok ideje (Az Úz-völgyi halottaknak). De hogy ezt ugrasztom ki, csak amolyan helyi elfogultság, az egész versgyűjtemény megérdemli a figyelmet. Amint a kötetet méltató irodalomtörténész, Ködöböcz Gábor írja előszavában, „Aknay Tibor legszebb lelki energiákból születő verseskönyvének magával ragadó mágiája, a szellemi-lelki járatokat tisztító terápiás hatása és megtartó ereje van.” A három fejezetre – Két végtelen közt, Szeretnék szólni, Időkoldus – osztott Emlékidő figyelemre méltó képteremtő erővel köt össze múltat és jelent, szólaltat meg mai életérzéseket, ad hangot kortárs nemzedékeknek. Ismét a beajánlóból idézve, a költő „élő és eleven kapcsolatot tart valamikori önmagával; a benne tovább élő gyermek csodá(k)ra fogékony szemével képes nézni és lát(tat)ni a világot, a létet és az embert. Az emlékterekbe és időterekbe alászálló és onnan lélekbe égett képekkel megtérő szerző műveinek egy markáns vonulata arról a titokról lebbenti föl a fátylat, hogy a jóság, a lelki szépség, a törekvés, a szeretet igazgyöngyei által miként lehetnénk őszintén boldogok.”

A Facebook jóvoltából sokan ismerhetik Aknay líráját, gyakran teszi közzé új költeményeit a világhálón. Rendszeresen ír verset, és kiváló fotósként is folyamatosan hallat magáról. Kétségtelen azonban, hogy nagyapaként a légbüszkébb, az unoka tehetsége, fejlődése a legfontosabb számára. Bizonyára ez is magyarázza azt a kedélyes derűt és költői játékosságot, ami a létkérdések, az embersors szülte aggodalmak súlyosabb problematikája mellett a kötetet áthatja. Az 1944-ben Érsekújváron született Aknay Tibor több prózakötet után immár a második versválogatással szerez örömöt olvasóinak. Kíváncsi vagyok, legközelebb mivel lepi meg alkotói útjának követőit. 

*Aknay Tibor: Emlékidő. Versek, Hungarovox Kiadó, Budapest, 2021