2020. október 30., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fülöp néninek, Fülöp úrnak nem rendeltetett szál gyermek sem, így aztán kannibálian egymást nevelték. Fülöp néni kövér, szuszogva araszol, közben valami furcsa szag lengi körül, mint a lófogú kukoricán hizlalt töltött rucát, ha nem frissítik alatta az almot. Fülöp úr gondolatban mindig áriázik, hang nem jut ki a száján, ettől Fülöp néni állandóan stresszben, hogy bizonyosan a régi kurvái kedvenc kupléit eleveníti föl, pfuj, a vén kujon.

Fülöp néninek, Fülöp úrnak nem rendeltetett szál gyermek sem, így aztán kannibálian egymást nevelték. Fülöp néni kövér, szuszogva araszol, közben valami furcsa szag lengi körül, mint a lófogú kukoricán hizlalt töltött rucát, ha nem frissítik alatta az almot. Fülöp úr gondolatban mindig áriázik, hang nem jut ki a száján, ettől Fülöp néni állandóan stresszben, hogy bizonyosan a régi kurvái kedvenc kupléit eleveníti föl, pfuj, a vén kujon. Náluk lakom, tizedikes, rákapok a dohányzásra, köpnöm kell udvar végébe. Rondaság, meglátszik, Fülöp néni kiakolbólít. Fülöp úr (filigrán emberke, százhatvanöt talán) eljárakozik a hajnali misére, felesége szerint: „hogy találkozzon a macájával”. Szembeiszunk a Székely kocsmában, mise helyett bihari szilvát, bodor füst szipkára tűzött Marosesti cigarettájából. Ha iszik, könnyezik. Átölel: tulajdonképpen ő köpködte tele az illemhelyet, miután Fülöp néni a szokásos módon (?) őt megviolálva dörzsölte be kopasz fejét a sarkon vásárolt sűrűvastag petróval. (Boldoggá avatási gond: Fülöp úr helyett a néninek csakugyan kinőtt a haja – győzelmét nem ünnepelhette maradéktalanul, szerelmes ellenségét, Fülöp urat addigra kivitte a Tükrös a Radnóti hegy alá.)

Azért mégis eljárt a korai imákra, virgácsozott, mikulizott. Fülöp néni szerint a virgácsnak „olyan” illata volt: valamelyik cafka alsóbb fertályától kölcsönződött az ihlet. Gyűlölve szerette az urát. Fülöp úr göthös, gölöhös, mégsem dobja már el „azt a büdös bagót”, pedig úgy köhög-möhög, szuszog-muszog, mint a szardanapáli pelikán. Ezen sokat törtem a fejem, mellettünk albérletelt Vinczefi Tibi, rengeteget olvasott, igazi bibliofülű devorátor, nem csoda, hogy pap lett, tőle is érdeklődtem. Külön-külön megvolt a Szardanapál és a Pelikán, együtt azonban nonszensz, mint bizonyos öregúr Gretnába’, s nagy melegsége az Etnába’.

Az udvarban lakott a gyönyörű tanárnő, az egyetlen, aki oroszból tízest adott, miközben a haja hagymája is kibédire váltott, mikor véletlenül a nápiszál (ír) helyett az csúszott ki a számon, hogy nápizdál. Ő ajándékozta a vérnyomást mérő micsodát a házaspárnak. „Engesztelésül”, mert Fülöp néni a nyakába kúrta volna az örökundok unokaöcsöt, a butykafejű Csungárt, Szentágotáról. A lány persze kirúgta, a pali mindig részeg volt. Azért ivott, hogy bátorságot merítsen, aztán mikor az megjött, már el is illant, amint szembenézett az ártatlankék tündi szuperokos tanárnővel. A vérnyomásmérőt csak Fülöp úr tudta installálni a Fülöp néni kezére, és fújtatni is csak ő tudott hozzá. Lehet viszont, hogy csalt az eredmény bejegyzésekor. Mindent szigorúan beírtak a Fülöp néni lánykori kapcsos füzetébe. Fülöp úr is szerette volna tudni, mi a helyzet, vért mért volna magának is, de tiltás alá került. Egyszer (mégis) titokban, miközben (azt hitte), Fülöp néni horkol, kipróbálta. Ojjé, a Lelkem Mari úgy röppent magasba, mint egy promóciós plázafürj. Lehordta Fülöp urat mindennek, például szamarkandi tevehajcsárnak.

No, jön a család orvosa, elborzad a Fülöp néni vérnyomulási adatain. No, mindjárt a rozoga mentőkocsi is. Hoppá-hoppá, ninánáj és ninánhéjj! Fülöp úrra rászakad a pompás gúnárhét.

Akkor már néhány házzal alább laktam, Bíró néniéknél, sajni, csak távrajongásilag imádhattam a szép Noémit – aki közben beadta a papírjait a kitelepedésre. A kényúrnő nélkül maradt lakásban nagy dorbézolás folyt nap mint nap: mintha a régmúlt ködéből, Fülöp úr hajdani kártyapartnerei jelentek meg egy-egy palack borral-pálinkával, és még éjféltájban is keményen verték a blattot.

Miután tisztázódott, hogy kutya baja, Mikulás-napra érkezett haza a Nasasszony. Kissé fura fogadtatásban részesült. Az öregúr kiment az ócskára, vásárolt a foltozott, használt cipőkből. Hozzájuk csapta felesége néhány kedvenc lábbelijét, majd mindet alaposan feltöltötte a kánisz merga dérrel durrantottan friss, hammazó gyümölcsével. Állítólag a Csungár nevű szentágotai unokaöcs, én, a kidobott diák, végül Noémi, az ogyesszai szólásban beszélő orosztanár szerepeltünk a gyanúsítottak listáján. Nekünk azonban a hajunk szála sem görbült. Reggel ismét kijött a rozoga mentőkocsi – és diadallal: Fülöp néni maradt otthon. (Férjeura a hátsó traktusra, az elmeosztályra került.)

Üzent értem a Néni, néhány napon át két pakk cigiért magam mértem a vérnyomását. Szarkapirított dinglóként majd’ minden számadatot hamisítottam, kisebb izéket írtam be. Hátha helyet cserél az öreggel a vén rohadék!… És hazajön a kese mellyű randa kedves kis öregúr. És Noémi itthon marad nekünk, fenét: – csak nekemmmm!…

A petróbűzű mamuka szemlátomást kivirágzott fülöptelenségében. Nem kicsit nyomulászott, aztán murmulázott és gajdolászott, közben biztatott, hogy vegyem csak elő!… A kamrából az öregúr rejtett áfonyapálinkáját (meg is tettem, az Úr ne vegye bűnömül!) – sőt nyugodtan köpjek akár a falvédőre, ha ez az ándungom.

Többé nem mentem arrafelé. Elromlott a vérnyomásmérő. Ma is valami idétlenséget mutat. Lehet, hogy telve tartalommal, de talán az is való, hogy a világidőnek az a része, amiben nincsen semmi. Csak valami ketyegés.

Fölveszem a piros köpönyeget, sapkát. Előtte megmérem: mennyit fogadhatok el, ha kiprovokálom, hogy megkínáljanak…