2021. március 7., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A már Eb-résztvevő magyar kosárlabda-válogatott sima vereséget szenvedett a házigazda ukránoktól hétfőn az Európa-bajnoki selejtezősorozat kijevi buboréktornájának tét nélküli zárómérkőzésén.

Váradi Benedek, Ferencz Csaba, Benke Szilárd és Eilingsfeld János ezen a mérkőzésen nem lépett pályára, helyettük a fiataloknak szavazott bizalmat Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány. Így került a 12 fős meccskeretbe Lukács Norbert, Fazekas Máté és Somogyi Ádám.

Az egy éve Zaporizzsjában az ukránokat 62:60-ra verő magyarok hétfőn 14:6-tal nyitottak, főként a nemrég a Pesaróval Olasz Kupa-

ezüstérmes Filipovity Márkó révén. A hazaiak azonban 14:14-nél egyenlítettek, és az első negyed végén már 24:20-ra vezettek. A folytatásban visszaesett a nemzeti csapat, hat perc alatt csak négy pontot hozott össze, ezalatt az ukránok 16 ponttal elhúztak, a félidőben 34:50 volt az állás.

Térfélcsere után eldőlt a meccs, a magyarok öt perc alatt mindössze négy pontot szereztek, az ellenfél pedig húsz pontra növelte a különbséget. „Mínusz 26-nál“ már nem maradtak nyitott kérdések és különösebb izgalmak sem, a házigazdák könnyed győzelmet arattak, és megnyerték az F csoportot. 

Az F csoport végeredménye: 1. Ukrajna 10 pont, 2. Szlovénia 10, 3.  MAGYARORSZÁG 10, 4. Ausztria 6. 



Fotó: FIBA



Mestermérleg

* Ivkovics Sztojan: „A kitűzött célt elérte a válogatott. Most az a legfontosabb, hogy kinn vagyunk az Eb-n, büszke vagyok erre, és elégedett a hozzáállással. Összeállt a kép, megvan az Eb-re a vázunk, amely jobb, mint legutóbb Romániában volt. Mindezt pedig úgy értük el, hogy a hat meccsből csak egyet játszottunk otthon. A kijutás kiharcolása után az volt a célunk, hogy megnézzük, a magyar bajnokságban szereplő U23-asok mennyire vannak felkészülve, és nagyon szépen játszottak. Próbálunk mindenkit frissen hazavinni, mert mostantól hetente több bajnoki vár rájuk.“

Eredményjelző

Kosárlabda-Európa-bajnoki selejtező, F csoport, 6. forduló: Ukrajna – Magyarország 97:63 (24-20, 26-14, 27-11, 20-18)
Kijev, zárt kapus. Vezette Yalman (török), Marques (portugál), Manniste (észt).
Ukrajna: Rendl 9, Bliznyuk 4, Lipovij 11, Petrov 2, Herun 12, Bobrov 19, Zotov 4, Misula 18, Pavlov 12, Sanon 4, Szkapincev 2, Vojnalovics.
Magyarország: Lukács 2, Pongó Máté 7, Vojvoda 4, Filipovity 17, Keller Á. 6, Perl 10, Pongó Marcell 6, Horti 1, Somogyi 2, Karahodzsics 4, Szabó 2, Fazekas 2.

Románia minden meccsét elvesztette

Győzelem nélkül zárta az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a román kosárlabda-válogatott. Az A csoport Gliwicében rendezett tornáján a csapat 94:41-re kikapott Spanyolországtól, majd a házigazda Lengyelországgal szemben is alulmaradt 88:81 arányban.
Az A csoport végeredménye: 1. Izrael 11 pont, 2. Spanyolország 10, 3. Lengyelország 9, 4. Románia 6.