Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Minden helység hírnevét emelik illusztris vendégei látogatásának megörökített emlékei, emlékjelei. Feljegyzett krónikák szerint jártak ebben a városban császárok és államfők, fejedelmek és vitéz kormányzók, de ellátogattak ide költők és írók is. A róluk följegyzett történetek gazdagítják e város múltjának értékét.
Az irodalomtörténet följegyezte, hogy 1849. július 30-án ebből a városból indult Petőfi Sándor a fehéregyházi végzet felé. A lánglelkű költő, az ifjú apa olyan jól érezte magát a székelyföldi városban, hogy olyan gondolatokkal játszadozott, miszerint a szabadságharc után családjával együtt szívesen telepedne le itt. Tudjuk, Isten más utat jelölt ki számára, de a főtéri Görög-ház falán emléktábla hirdeti Petőfi Sándor marosvásárhelyi éjszakájának emlékét.
Közel másfél évszázaddal ezelőtt – egész pontosan: 1868. március 29-én fontos vendéget fogadott az akkor még Marosszék központjaként élő város: Budapestről érkezett a Vártemplomba Tolnai Lajos író, református lelkipásztor. A Székely Közlöny híradása szerint „hívei közül néhányan Nyárádtőig mentek elébe, a keresztúri fogadónál hosszú szekérsor várta”. A teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy tizenhat év múlva, egy őszi délutánon vonatra szállva, majdhogynem szökve menekült vissza Budapestre. Másfél évtizedes irodalmi és lelkipásztori szolgálatára egy szerény márványtábla emlékeztet a régi papi lakás homlokzatán.
Közel száz éve – egész pontosan 1915. július 26-án, Brassó felől érkezve, a marosvásárhelyi állomáson Ady Endre szállt le a vonatról. Úgy tudom, akkor még sokkal kisebb volt a vonatállomás épülete, s talán azért sem került emléktábla falára, de a Súrlott Grádics emlékezhetett volna, hiszen egyik legnagyobb magyar költő vacsorázott ott. Móricz Zsigmond többször volt vendége ennek a városnak. Tartott itt irodalmi előadást, végigsétált a vár alatt, beírta nevét a Teleki Téka vendégkönyvébe, de kőbe vésett emléket sehol sem láttam róla. Talán érkezik utánunk egy hálásabb utókor, amely megjelöli híres-neves vendégeink látogatásainak helyét, s akkor még szebb és gazdagabb lesz ez a város.