2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vélemény az autonómiatörekvésekről

  • 2015-10-08 15:22:05

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az alkotmányosságot veszélyeztető tényezők közé sorolta 2014. évi jelentésében a székelyföldi autonómiatörekvéseket.
A jelentést a parlament honlapján tették közzé. A 39 oldalas dokumentumban egyetlen bekezdés foglalkozik az „etnikai alapú szélsőségességgel”. Ebben az SRI megállapítja, hogy az autonómiapárti diskurzust az autonómia nyílt hirdetése jellemezte. „Külföldön Bukarest »magyarellenes politikájának« a nemzetköziesítése volt a cél, belföldön a »székely+ etnokulturális sajátosságok agresszív hangoztatására esett a hangsúly« – állapította meg az SRI a parlament elé terjesztett jelentésben.
A hírszerző szolgálat úgy vélte, hogy az állam intézményeinek fellépése következtében csökkent „a szélsőséges, hungarista csoportok” megnyilvánulásainak intenzitása, így ezen a téren kevesebb a fenyegető jelenség.
Az SRI szerint a nemzeti kisebbségek helyzetét továbbra is befolyásolják „egyes szomszédos államokbeli hivatalosságok vagy diplomaták” arra irányuló erőfeszítései, hogy bevonják nemzettársaik közösségét az anyaország érdekeinek támogatásába.
A jelentés a kémelhárítás kihívásai között – Magyarország vagy a romániai magyar közösség említése nélkül – utal egy országra, amely az ellenőrzés megerősítésére törekszik „nemzet-társainak közössége és annak fő szervezetei fölött”.
A jelentés arra is kitér, hogy „a regionális és globális geopolitikai fejlemények” nyomán intenzívebbé vált a külföldi titkosszolgálatok tevékenysége Románia területén, és ezek célja egyebek mellett negatívan befolyásolni a döntéshozatalt, „az alkotmányos értékeket és a nemzetiségek együttélésének légkörét”. Az SRI úgy értékelte, hogy Romániában nem növekedett a globális átlag mértékénél jobban a terrorfenyegetettség szintje, ezért nem indokolt a készültség növelése.
A hírszerzés a 2015-ös év kihívásai között első helyen a nemzetbiztonságot is veszélyeztető korrupció jelenségét említi. A felsorolásban utolsóként tesz említést a szélsőséges megnyilvánulásokról, amelyek befolyásolhatják az etnikai és szociális viszonyokat.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató