2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Véget ért a 26. Tusványos

  • 2015-07-26 17:09:02

A magyarok döntöttek, nem akarnak törvénytelen bevándorlókat, és nem osztoznak az európai baloldal szellemi ámokfutásában.

A magyarok döntöttek, nem akarnak törvénytelen bevándorlókat, és nem osztoznak az európai baloldal szellemi ámokfutásában – mondta szombaton a magyar miniszterelnök, aki a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) zárónapján ismertette a témában rendezett nemzeti konzultáció eredményeit.
 
 Az erdélyi szabadegyetem sportpályáján összegyűlt többezres hallgatóság előtt Orbán Viktor arról beszélt: ma az újkori népvándorlás jelenségéből kell a tanulságokat megérteni. Rámutatott: az észak-afrikai országok szétesésével megszűnt az a védvonal, amely megvédte Európát, felfogta az Afrika belseje felől érkező néptömegeket.
Megjegyezte: korábban az EU valódi megoldásokat kínált valódi problémákra, de mára valami „elromlott”, a valamikor pragmatikus Európa ideológiai rögeszmévé vált.
Megállapította: a törvénytelen bevándorlás Magyarországot és Európát egyaránt fenyegeti, veszélyt jelent közös értékeire, kultúrájára és sokszínűségére is. Az ország „harapófogóba” került: délről érkeznek az újabb bevándorlók, és fennáll a veszélye, hogy nyugatról is visszaküldik az innen távozott bevándorlókat Magyarországra. Ezt a kettős nyomást az ország nem bírja ki – mutatott rá Orbán Viktor, aki szerint ezért volt szükség megkeresni a közösségi egyetértés pontjait a nemzeti konzultáció által.
A román–magyar kapcsolatokat firtató kérdésre azt mondta: nem sok boldogítót tud mondani. Hozzátette: ez nem volt mindig így, 2012-ig bizalmi alapon álló, gyakorlatias és eredményes együttműködés volt a két ország akkori kormányai között. Megjegyezte: nem emlékszik arra, hogy vezető román politikusok annyiszor rúgtak volna Magyarországba, mint azóta. A kormányfő ugyanakkor lát lehetőséget egy új kezdetre, a magyarok készek felvenni a fonalat. 
*
Duşa szerint Orbán most „mérsékeltebb” volt 
Mircea Duşa védelmi miniszter szerint Orbán Viktor kormányfő a korábbi évekhez képest „mérsékeltebb” beszédet tartott a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján.
Duşa a PSD Maros megyei szervezetének tanácskozásán utalt a magyar miniszterelnök idei tusványosi beszédére.
„Mindkét ország tagja a NATO-nak, az Európai Uniónak, egymáshoz fűződő kapcsolatát pedig arra a kölcsönös tiszteletre és bizalomra kell alapoznia, amely ezt a két szervezetet jellemzi. A román–magyar viszonyban, gazdasági és társadalmi együttműködésben is tiszteletben kell tartani a nemzetközi jog alapelveit, a kétoldalú szerződéseket.”
*
A külügy kifogást emelt
A külügyminisztérium Facebook-bejegyzésben kifogásolta vasárnap, hogy Orbán Viktor saját közösségi oldalán olyan, a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, Tusnádfürdőn készült fotókat is közzétett, amelyek Bukarest szerint revizionista jelképeket tartalmaznak.
Orbán Viktor oldalán kéttucatnyi hangulatkép jelent meg a szabadegyetemről: az egyik felvétel egy jelvényárus portékáját ábrázolja, aki Nagy-Magyarország térképét megjelenítő kitűzőket is árul, másutt pedig székely zászlók láthatók.
„Sajnos alig egy nappal azt követően, hogy a pragmatizmus és a hatékony román–magyar kapcsolatok mellett emelt szót, a magyar miniszterelnök Nagy-Magyarország- és Székelyföld-jelképeket tartalmazó képeket jelentetett meg Facebook-oldalán” – olvasható a külügyi tárca bejegyzésében.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató