2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A varsói nemzeti sírkertben temetik el Jaruzelskit

  • 2014-05-27 16:08:05

  • MTI

A vasárnap elhunyt Wojciech Jaruzelski tábornokot péntek 12 órakor helyezik örök nyugalomra a varsói Powazki katonai temetőben – jelentette be kedden a varsói városháza szóvivője.

A vasárnap elhunyt Wojciech Jaruzelski tábornokot péntek 12 órakor helyezik örök nyugalomra a varsói Powazki katonai temetőben – jelentette be kedden a varsói városháza szóvivője.

A döntést Hanna Gronkiewicz-Waltz varsói főpolgármester hozta meg az elhunyt családja és a – posztkommunista szervezetként számon tartott – lengyel veteránok és volt politikai foglyok szövetségének kérésére. Jaruzelski lánya, Monika hangsúlyozta, hogy apjának is ez volt a kifejezett kívánsága.

Arról még nem született döntés, hogy a volt államfőt, pártfőtitkárt állami temetéssel, katonai tiszteletadás mellett helyezik-e végső nyugalomra.

A Powazki nemzeti sírkert a leghíresebb lengyel temető, amelynek polgári és katonai részében számos lengyel kiválóság, nemzeti hős nyugszik. Sokan máris tiltakoznak az ellen, hogy Jaruzelskit éppen ott temessék el. Ilyen értelemben nyilatkozott Lukasz Kaminski, a fasizmus és kommunizmus bűntetteit kutató Nemzeti Emlékezet Intézetének igazgatója. „Nem temethetünk el a Powazkiban egy kommunista diktátort, miközben ugyanott rójuk le tiszteletünket a kommunista rendszer áldozatai előtt” – mondta.

Tiltakozik a temetés helyszíne ellen a veteránok krakkói szervezete, és levélben fordultak Bronislaw Komorowski államfőhöz a – Jaruzelski által 1981-ben bevezetett – hadiállapot sziléziai üldözöttjei és politikai foglyai is. Azt kérték tőle, hogy ne hirdessen nemzeti gyászt, és ne engedélyezzen állami temetést a néhai tábornoknak, akit „nem számoltattak el az általa elkövetett kommunista bűnök ügyében”.

A végső szót a temetés ügyében az elnöki hivatalnak kell kimondania, amely valószínűleg a temetés fő szervezője lesz. Joanna Trzaska-Wieczorek, a hivatal sajtóosztályának vezetője közölte, hogy a család képviselőivel történő megbeszélés után adnak tájékoztatást arról, hogy milyen formában zajlik le a temetés. Elmondta, hogy az államfő már eldöntötte, hogy nem hirdet nemzeti gyászt, amit a Baloldali Demokratikus Szövetség kért tőle.

Attól a parcellától nem messze, ahol Jaruzelski sírhelye lenne, nyugszanak a lengyel antikommunista ellenállás olyan hősei, mint Bronislaw Geremek és Jacek Kuron, továbbá Ryszard Kuklinski ezredes, akit a hadiállapot idején kémkedésért halálra ítéltek. Kuklinskinak még az ítélet előtt sikerült külföldre szöknie.

A Powazki katonai temetőben több mint 2500 katona nyugszik, köztük az egykori lengyel légiók tagjai, az első világháború, az 1920-as lengyel-bolsevik háború és az 1939-es német agresszió lengyel hősei, valamint az 1944-es varsói felkelés résztvevői.

De ugyanott temették el a Varsó 1945-ös felszabadítása során elesett lengyel katonákat és olyan kommunista vezetőket is, mint Boleslaw Bierut és Wladyslaw Gomulka pártfőtitkár vagy Józef Cyrankiewicz és Piotr Jaroszewicz miniszterelnökök.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató